DR. SIMON ZSUZSÁNNA (TISZA): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Én gyermekorvosként szeretnék ehhez a törvényjavaslathoz hozzászólni.
Napjainkban a gyerekeket olyan mennyiségű digitális és társadalmi kihívás éri, amire húsz évvel ezelőtt még csak nem is gondoltunk. Az Alaptörvényben foglalt állami kötelezettség értelmében a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem biztosítására tényleges, hatékony és a gyermekeket érő valós kockázatok kezelésére alkalmas szabályozásra van szükség. Számomra a gyermekek védelme nem jogszabályi fogalom. Gyermekeket és családokat jelent, akikkel nap mint nap találkoztam a rendelőben. Olyan helyzeteket, amikor a gyermeknek a testi tünete mögött valójában szorongás, félelem, családi konfliktus vagy más lelki teher húzódik meg. Olyan eseteket, amikor a visszatérő hasfájás vagy fejfájás vagy ágybavizelés mögött nem szervi ok áll. Amikor az orvosnak fel kell ismernie, hogy itt nem betegséget kell kezelni vagy nem pusztán egy testi betegséget kell kezelni, hanem egy veszélyeztetett gyereknek kell segítséget nyújtani. A gyermekorvos jól tudja, hogy a gyermek egészsége testi, lelki és szociális biztonságának az egységét jelenti, és egy gyermek lehet úgy is veszélyben, hogy nincs rajta sérülés. A tartós félelem, a szorongás, a pszichés megterhelés nyomot hagyhat a fejlődésén. Szakmai szempontból is fontosnak tartom tehát, hogy a javaslat a gyermekek jogai között egyértelműen megjeleníti az indokolatlan félelemtől, szorongástól és a pszichés megterheléstől való védelmet.
Az iskolákban nincs genderpropaganda, nincs genderóra. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. ‑ Dr. Hegedűs Barbara: Mert megtiltottuk!) Az iskolákban szakemberek, védőnők beszélgetnek a serdülőkori problémákról. (Dr. Hegedűs Barbara: Most még nincs.) Nem is lesz, nem erről szól! (Moraj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Nem adunk, nem erre adunk engedélyt. (Dr. Hegedűs Barbara: Miért veszik ki ezt ezekkel a módosításokkal?) Mondjuk tovább!
A védelemnek, a gyermekek védelmének a digitális térre is ki kell terjednie. Gyermekorvosként azt látjuk, hogy a képernyő és az online világ egyre korábbi életkortól része a gyermekek mindennapjainak. Önmagában a technológia természetesen nem ellenség, de a gyerek nem egy kis felnőtt, életkorából és érettségéből következően másképpen dolgozza fel azt, amit lát és hall. Éppen ezért nem közömbös, hogy milyen tartalommal milyen életkorban és milyen körülmények között találkozik. A gyermekek számára súlyosan káros vagy életkorának nem megfelelő tartalom félelmet, szorongást, olyan lelki terhelést okozhat, amelyeknek a hatásait a gyermekorvosi rendelőkben is viszontláthatjuk.
Mi azt javasoljuk, hogy a gyermek egyéves kor alatt semmilyen képernyőt ne nézzen, mert a képernyő előtt hosszú időt töltő csecsemő nem tud elmélyülni a játéktevékenységében, meglassul a mozgásfejlődése, ráadásul az állandó ingerek, hangok, fények túlterhelik az idegrendszerét, ami nyugtalansághoz, alvási nehézséghez is vezet. A nagyobb gyermekek esetében pedig a képernyőidő mellett a tartalomnak is hatása van a gyermek személyiségének fejlődésére. Nagyon sok serdülőkori önbizalomhiány, testképzavar, figyelemzavar, hangulatingadozás hátterében a digitális tér káros hatása áll.
A védelem nem azt jelenti, hogy a család felelősségét átveszi az állam. A szülői odafigyelés, a gyermekkel való beszélgetés, a tudatos médiahasználat továbbra is pótolhatatlan. A jogalkotás feladata ehhez olyan környezet kialakítása, amely segíti a szülőt abban, hogy a gyermekét megvédhesse.
Van még a törvényjavaslatnak egy része, amely gyermekorvosként különösen közel áll hozzám: a kórházban rekedt gyermekek ügye. A kórház nem helyettesíti a családot, a kórház a gyógyítás helye. Egy gyermeknek addig szabad a kórházban maradnia, amíg arra egészségi állapota miatt szüksége van. Ha azonban az orvos már hazabocsáthatónak tartja, és mégsem tudja elhagyni a kórházat a gyermek, mert nincs biztosítva számára a megfelelő családi vagy gyermekvédelmi háttér, akkor nem egészségügyi problémáról beszélünk. Bizonyára hallottak már arról, hogy az élet első ezer napja megalapozza az ember egész életét. A kórházban hagyott csecsemőket szeretettel látják el a nővérek a műszakjukban, de hiányzik a korai kötődés, amely az érzelmi biztonságot jelenti, és meghatározza a későbbi társas kapcsolatok minőségét. Az ingerhiány a mozgásfejlődés zavaraihoz, a kognitív fejlődés elmaradásához is vezet. Ugye, hátránnyal indul egy ilyen gyerek az életben ahhoz képest, ahogyan a mi gyerekeink nőnek fel.
A jó gyermekvédelemnek nem az a feladata, hogy minden nehéz helyzetben automatikusan elválassza a gyereket a családjától. Az a feladata, hogy ha lehetséges, segítsen biztonságosabbá tenni a családban maradást. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor gyorsan és felelősen teremtsen más biztonságos megoldást.
Még egy szempontra szeretném felhívni a figyelmet: egyetlen törvény sem tudja önmagában megvédeni a gyermekeket. Ehhez működő jelzőrendszer kell, gyermekorvosok, háziorvosok, védőnők, pedagógusok, szociális szakemberek, kórházi dolgozók és gyámhatósági szakemberek együttműködése kell, és időben történő cselekvés kell. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés