KÁRMÁN ANDRÁS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését. Teljesen egyetértek vele, hogy a kisvállalkozók a magyar gazdaság gerincét alkotják, és egy olyan adórendszert akarunk, amely növeli az ő vállalkozási szabadságukat, de egyben igazságos közteherviselést és valódi társadalombiztosítási védelmet is jelent. 2022-ben a katások száma mintegy 450 ezerről a töredékére esett, ma 130-140 ezren katáznak. A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet ezt a kört jövőre jelentősen bővíteni fogja.
S akkor igyekszem a kérdéseit sorban megválaszolni.
1. Az új szabályok 2027. január 1-jén lépnek hatályba, az éves bevételi keretösszeg 18 millióról 22 millió forintra emelkedik, és a katások újra számlázhatnak cégeknek és szervezeteknek.
2. A mellékállású vállalkozók, azaz a munkaviszony mellett vállalkozók, a nyugdíjasok és a nappali tagozatos hallgatók havi 50 ezer forintot, a főfoglalkozásúak havi 100 ezer forint tételes adót fizetnek majd. Akik 2026 végén katások, 2028 végéig átmeneti szabályok szerint fognak adózni kedvezőbben, 2027-ben havi 75 ezer, 2028-ban havi 100 ezer forintot fognak fizetni.
3. Lehetővé tesszük a céges számlázást. A kifizetőktől származó bevétel után 15 százalékos kiegészítő adó jár, de ebbe a tételes adó teljes egészében bele fog számítani, így a főfoglalkozásúaknál évi 8 millió, a mellékállásúaknál évi 4 millió forint céges bevételig nincs többletadó. A bújtatott munkaviszony ellen az fog védeni, hogy a státusz megszűnik, ha a bevétel legalább fele egyetlen megrendelőtől származik, vagy ha a vállalkozó a volt munkáltatójánál dolgozik tovább.
4. A garanciák. Ma a katások ellátási alapja mindössze havi 108 ezer forint, a minimálbér harmada, az átmeneti szabályok szerint ez 2027-ben 161 ezer, 2028-ban 215 ezer forintra nő, az új katában pedig már 2027-ben 317 ezer forint, azaz a mostani csaknem háromszorosa lesz a pénzbeli ellátások alapja. Egy katás táppénze így már az átmeneti időszakban is havi 64 800 forintról 96 600 forintra emelkedhet, és ennek megfelelően magasabb lesz a nyugdíja is.
Összegezve: a kormány nemcsak visszaállítja és kiterjeszti a katát, hanem azt is biztosítja, hogy aki tisztességesen dolgozik és adózik, betegség, gyermekvállalás vagy nyugdíj esetén se maradjon magára. Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés