NAGY BÁLINT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos elkezdődött, megérkezett az adóemelési csomagjuk, amelynek része a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának emelése is. Történik mindez az önöktől megszokott köntösbe bújtatva, a társadalmi igazságosság zászlaja alatt. A javaslat értelmében több lépésben duplájára emelik a kataadó mértékét, ahogy az ma már többször elhangzott, 50 ezer forintról 100 ezer forintra. Ez húsbavágó változást jelent, komoly kihívás elé állítja a mikrovállalkozásokat, köztük a fodrászokat, zenetanárokat és például a taxisokat is. Úgy tűnik, kétségbeesetten ragadnak meg minden eszközt, hogy pénzt szedjenek be az emberektől. Teszik mindezt úgy, hogy ennek az ellenkezőjét ígérték. Az adóemelések munkahelyeket veszélyeztetnek, és ezzel a magyar gazdaságot fogják a falnak vezetni.

A törvényjavaslatuk óriási vihart kavart. A taxisok is megszólaltak, ugyanis a magasabb adóteher komoly kihívást jelent számukra. A taxis személyszállítóknak amúgy is magas anyagköltségekkel kell számolniuk, hiszen egy autó szervizelése nem két forint. Ráadásul mindemellett most a rekordmagas üzemanyagárak is sújtják őket, azaz a napi nettó bevételük csökkenő tendenciát mutat, bevételektől esnek el, miközben a kiadásaik egyre csak nőnek. Önök nem ezt ígérték, tisztelt miniszter úr! A mi álláspontunk egyértelmű: meg kell őrizni a magyar munkahelyeket, adókat pedig nem emelni, hanem csökkenteni kell. Egyedül ez lehet a felelős gazdaságpolitika alapja.

Kérdezem ezért a miniszter urat, az elhangzottak alapján milyen gazdasági megfontolások vezettek oda, hogy az adóemelés eszközéhez nyúljanak. Milyen gazdaságélénkítő intézkedéseket hoztak az elmúlt hónapokban, hogy ezekre az adóemelésekre ne kerüljön sor? És mit üzen a taxisoknak, akik méltán érzik igazságtalannak azt a helyzetet, amibe többek között az üzemanyagárak emelkedése miatt is kerültek, most pedig önök adóemelésekkel sújtják őket. Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu