NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Magyar Péter próbált sértegetni engem, a diplomám komolyságát megkérdőjelezni (Pócs János: Tessék megvárni!), azonban ezt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nevében is szeretném visszautasítani, ugyanis ott komoly tanulmányok és vizsgákat követően lehet diplomát szerezni. (Magyar Péter és dr. Ruff Bálint György távoznak az ülésteremből.)
Így volt ez az én esetemben is, szemben a TISZA képviselőjével (Melléthei-Barna Márton: Ez nem személyes!), aki ugyebár az önéletrajzában, a parlament honlapjára feltöltött hamis önéletrajzában egyetemi végzettséget hazudott magának, és ezt miniszterelnök úr viszont egyáltalán nem kifogásolta. Sőt, azzal próbált engem mintegy hazugnak beállítani, hogy Csatári Ernő TISZA-s képviselő ezt lényegében már cáfolta azzal, hogy a Facebookon megírta, hogy egyetemre jár. (Dr. Sárosi József: Ez mitől személyes érintettség?)
Na most, tegyük tisztába, hogy az, hogy a Facebookon egyszer közzétette, hogy épp egyetemen van, hát, nem tudom, hogy az olvasók éppen hányadik diplomájára gondolhattak, mindenesetre nem írta le azt, hogy neki nincs felsőfokú végzettsége. Ellenben az önéletrajzában ‑ egy sokkal fontosabb dokumentumban, mint egy Facebook-kommentben vagy egy Facebook-bejegyzésben ‑ kifejezetten azt írta le, hogy egyetemi végzettsége van. Ezt miniszterelnök úr próbálta valamiféle rubrika rossz beikszelésére fogni. Szó sincs erről: a TISZA fejlécével ellátott, hivatalos önéletrajzról beszélünk, amit tehát meghamisíthat, mondhatnánk azt is, hogy közokirat-hamisítást is elkövethet a TISZA képviselője.
De ez még kevés…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés