HORVÁTH NÁNDOR ZSOLT (TISZA): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti gyásznap alkalmából emelkedtem felszólalásra, emlékezve az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban részt vevő, majd meghurcolt áldozatokra, köztük az Aradon kivégzett 13 honvédtisztre és a mártírhalált halt első felelős magyar kormány miniszterelnökére, gróf Batthyány Lajosra.

Vas megye déli részét képviselve azért is fontos számomra a Batthyány-kultusz ápolása, mivel a mártírhalált halt miniszterelnök számára a választókerületünkben található Ikervár jelentette az otthont. Az ikervári birtok volt az a hely, ahol a fiatal, kalandos ifjúkorát maga mögött hagyó gróf gazdálkodni tanult. Innen indult a megyei közéletbe, innen a Felsőházba, és 1848-ban erről a vidékről küldték az első népképviseleti Országgyűlésbe. Ikerváron a reformkor egyik legmodernebb mintagazdaságát építette fel, ahol cukorgyárat alapított, ahol a Rábán át hidat építtetett, ahol a település központjában álló kastély pedig a mai napig emlékül szolgál az örökségének, amely jelenlegi állapotában mielőbb felújításra szorul.

Ő volt az, aki miniszterelnökként 1848 őszén a végsőkig kereste a megegyezést a bécsi udvarral. Ő volt az, aki lemondott, amikor már nem tudta a törvényes utat járni. Mégis halálra ítélték koholt vádak alapján egy olyan perben, amelynek egyetlen célja volt: a példastatuálás.

Tisztelt Országgyűlés! Múlt és jelen között nem az évszázadok távolsága a mérték, hanem az eszmék folytonossága, mert a magyar virtust, a magyar népszellemet, a magyar nemzeti összefogást mi sem mutatta meg jobban, mint az, hogy a polgárosodásnak éppen az a politikai elit, az a liberális nemesség volt a kezdeményezője, amelynek élen kellett járni a társadalmi felelősségvállalásban, szemben az európai tendenciákkal.

Batthyány Lajosban megtestesült a reformkori politikai elit társadalmi felelősségvállalása. Arisztokrataként nem a nemesség kiváltságait képviselte a nemzettel szemben, hanem a kiváltságait feladva az önzetlen szolgálatát ajánlotta fel a nemzetnek. Kiállt a nemesi adómentesség eltörlése mellett, és vállalta a közteherviselést. Vállalta a jobbágyfelszabadítás terhét, amely a robot és kilenced eltörlésével a földesurak jövedelmének elvesztését jelentette. Szembeszállt a Habsburg-udvarral, és végül mindezért a saját életével fizetett. Ez a pálya a reformkor és a forradalom egész szellemét sűríti a kiváltság feladásától az anyagi érdek háttérbe szorításán és az udvarral való szembeszegülésen át az élet feláldozásáig.

Így tett az a 13 honvédtiszt is, akik maguk is meghozták áldozatukat, és az életükkel fizettek a magyar szabadság eszméjéért. Az aradi 13-ból 9 honvédtisztet a vártól délre sebtében összetákolt bitófára akasztottak fel, miután hajnalban négy társukat a vár északi sáncában agyonlőtték. A kivégzések Európa-szerte megbotránkozást keltettek, ezért a gyűlölt Haynaut a kegyetlen eseményeket követően, 1850 nyarán Bécs félreállította, tetteit azonban határainkon kívül sem felejtették el. Londonban például elkergették a sörfőzde munkatársai, és több más európai országban hasonló fogadtatásban részesült. A bécsi udvar tehát katonai és politikai győzelmet aratott, de súlyos ‑ súlyos! ‑ erkölcsi vereséget szenvedett, és ezt a világ közvéleménye azonnal megértette.

Tisztelt Országgyűlés! Sem az elbukott szabadságharc, sem a kényszersorozások, sem a kivégzőosztagok nem tudták megtörni ezt a nemzetet. Történelmi törvényszerűség, hogy egy népet sem karddal, sem bebörtönzésekkel, sem pedig kivégzésekkel nem lehet legyőzni. Mindez különösen igaz a magyar nemzetre, a magyar néplélekre és a magyar emberekre. Egy népet csak akkor lehet legyőzni, ha elveszti nyelvét, kultúráját, önazonosságát és a képességét arra, hogy emlékezzen, kik a valódi hősei. Közös felelősségünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a jövő generációja honját lelje e gyönyörű hazában, hiszen amíg megőrizzük a névtelen meghurcoltak, a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök emlékét, addig a múltunk tanulságai irányt mutatnak, a nemzeti összetartozásunk pedig erőt ad ahhoz, hogy magyarként a jövőben is megmaradjunk.

Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu