SZENTKIRÁLYI ALEXANDRA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A karácsonyt megelőző hetek, az advent hagyományosan minden család számára a készülődés időszaka. De valóban, milyen készülődés tud az lenni, amelynek az utolsó napja is rohanással, távol a családtól, munkával telik? Azt hiszem, nem túl ünnepi. Holott december 24‑e a magyar családok életében is különleges nap. A keresztény hagyomány szerint a karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe, a remény, a szeretet és a békesség üzenetének időszaka.

Szenteste ennek az ünnepnek az egyik legfontosabb pillanata, az együttlété, a családi hagyományok ápolásáé és az egymásra való odafigyelésé. Meggyőződésünk az, hogy ezek az értékek nem csupán a magánéletünkben fontosak. Közösségként is van felelősségünk abban, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyek között a magyar emberek valóban meg tudják élni ezt az ünnepet nyugalomban és szeretetben.

Tudjuk azt is, hogy mekkora áldozatot kell hozni azoknak, akik december 24-én is munkába indulnak. Sokan már a kora reggeli órákban elhagyják az otthonukat, miközben a család többi tagja az ünnepi készülődés utolsó feladatait végzi. Mások a munkaidő letelte után sietnek haza, hogy még bevásároljanak, előkészítsék az ünnepi vacsorát, karácsonyfát díszítsenek, vagy éppen útra keljenek, hogy meglátogassák a szeretteiket.

Ugyanilyen fontosnak tartjuk a munkavállalók tehermentesítését, különösen azokét, akik a karácsony előtti időszakban fokozott munkaterhelésnek vannak kitéve. A kereskedelemben, a szolgáltatóiparban és számos más szektorban dolgozók ilyenkor nem feltétlenül a közelgő ünnep nyugalmát tapasztalják meg, hanem a megnövekedett forgalom, a szoros határidők és a meghosszabbított munkaidővel terhes időkkel szembesülnek.

Politikai közösségünk mérlegelte a javaslat minden vetületét, és engedjék meg, hogy világossá tegyem: támogatással tekintünk erre a kezdeményezésre, és fontosnak tartjuk, hogy december 24‑e munkaszüneti nap legyen. Egy plusz munkaszüneti napról szóló döntés egy vastag, akár több tíz milliárdos tollvonás is lehet, ezért ez egy komoly kérdés.

Ha visszatekintünk az elmúlt ciklusokra, láthatjuk, hogy amikor felmerült ez a javaslat, az ellenérvek akkor sem elvi jellegűek voltak. Kizárólag azért nem döntöttünk december 24‑e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, mert ennek a gazdasági időszerűsége bizonytalan volt. A gazdasági kiesés, a termelékenység átmeneti csökkenése, valamint az ellátási láncok komplexitása olyan tényezők, amelyeket egy felelős törvényhozó nem hagyhat figyelmen kívül.

Emlékezzünk vissza, a magyar kormány 2017-ben pontosan ugyanezen az elvi és keresztény alapon már munkaszüneti nappá nyilvánította a nagypénteket. Ennek alapvetése is a keresztény hagyományok mentén, a családok és a munkavállalók mellett született.

Ám pontosan a gazdasági rendszer érzékenységére tekintettel gondoljuk úgy, hogy újabb szabadnapok bevezetésére csak kellő körültekintéssel és megfontolt ütemezéssel kerülhet sor. Álláspontunk szerint 2017 óta eltelt már annyi idő, hogy a nagypénteki munkaszüneti naphoz alkalmazkodni tudott a magyar gazdaság, ezért megérett a kérdés arra, hogy újranyissuk.

Egyetértünk azzal, hogy szenteste napja ne egy átlagos munkanap legyen. Ez a nap legyen csendes vagy hangos ‑ ahány ház, annyi szokás ‑, meghitt várakozás, a közös családi készülődés és a karácsony ünnepére való lelki ráhangolódás ideje. Nem helyes, hogy a magyar családok ezrei és százezrei az utolsó pillanatig a munkahelyi kötelezettségek, a rohanás és a stressz szorításában töltsék a nap első felét. Minden család megérdemli, hogy a szülők, a nagyszülők, a gyermekek együtt, békésen készülhessenek az ünnepre.

Politikai közösségünk elkötelezett e cél mellett, egyben szeretném felhívni a figyelmet a folyamat történetére is. Ez a mostani javaslat lényegét tekintve teljesen megegyezik azzal a kezdeményezéssel, amit a KDNP országgyűlési képviselői már idén augusztusban benyújtottak a tisztelt Ház elé.

Az eredeti javaslatot a KDNP indította útjára, azt a javaslatot, amelyet ‑ sajnálatos módon ‑ a TISZA akkor nem vett tárgysorozatba. A mi álláspontunk konzekvens. Az értékek és a családok védelme nem pártpolitikai, taktikai kérdés. Ezt azért tartom fontosnak felidézni, mert világossá teszi, hogy a közösségünk nem utólag csatlakozik egy olyan célhoz, amelyet korábban mások képviseltek. A december 24-ei munkaszüneti nap kezdeményezése a mi politikai közösségünk részéről is következetesen képviselt törekvés.

A mostani támogatásunk tehát abból a meggyőződésből fakadt, hogy a családok, a munkavállalók és a keresztény hagyományok tisztelete hosszú távon is fontos, annak gazdasági hatását is mérlegelve persze. Meggyőződésünk, hogy az ünnep nem csupán egyéni ügy, és nem is kizárólag gazdasági kérdés.

Közös társadalmi felelősségünk, hogy a magyar emberek számára lehetővé tegyük a családi együttlétet, a lelki felkészülést és a pihenést. Ennek a felelősségnek a felismerése nem áll ellentétben a gazdasági racionalitással. Azt kívánja meg, hogy a kettőt együtt kezeljük. A december 24-ei munkaszüneti nap bevezetésével egy olyan irányba tehetünk lépést, amelyben a munka mellett az emberi kapcsolatok, a család és az ünnep is kellő súlyt kap.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy munkaszüneti nap önmagában természetesen nem old meg családi vagy munkahelyi nehézségeket, mégis kézzelfogható segítséget adhat; közös időt, amiből egyre kevesebb jut a családoknak, és lehetőséget, hogy a készülődés ne a munka utáni kapkodásról, hanem a közös élményekről szóljon.

A törvényjavaslat tárgyalása egyúttal méltó alkalmat ad arra is, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik számára a munkaszüneti napok ‑ az elengedhetetlen ellátási és felelősségvállalási kötelezettségeik miatt ‑ továbbra is munkanapot jelentenek.

(18.00)

Hiszen függetlenül attól, hogy december 24‑e hivatalosan munkaszüneti nap lesz‑e, vagy sem, az ünnep alatt is fáradhatatlanul helytállnak az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi szervek munkatársai, a gyermekvédelmi és szociális intézmények dolgozói, valamint a közösségi közlekedésben és más, kiemelt szektorokban feladatot teljesítők. Az ő hivatástudatuk és szolgálatuk biztosítja mindannyiunk számára a nyugodt és biztonságos ünnepet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz az elhangzottak tükrében tehát támogatja a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu