MAGYAR PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök asszony. No, hadd kezdjem ott, hogy természetesen egyetértünk. Van az a mondás, hogy a tett az első, a szó a második. A TISZA-kormány most meg fogja oldani ezt az ügyet, és itt most az igazságügyi miniszter asszonyra nézek, hogy nemsokára itt lesz az előterjesztés a végrehajtói rendszer teljes államosításáról (Dr. Törőcsikné dr. Görög Márta igent int.), átalakításáról, a közjegyzői rendszer átalakításáról, a felszámolási rendszer teljes átalakításáról. Vannak, akik beszélnek évek, évtizedek óta erről a problémáról, meg vannak, akik megoldják. Nem azért oldjuk meg, mert ilyen jók vagyunk, hanem mert erre kaptunk felhatalmazást, és mi, ellentétben az eddigi ellenzéki és kormánypártokkal, teljesítjük a vállalásunkat. Úgyhogy egyetértünk, tisztelt képviselő úr (Taps a kormánypárt padsoraiban.), hogy ez a probléma itt van.

Örülök, hogy önnek sikerült egy feljelentést tennie. Ha ez volt a célja így a végrehajtói vizsgálóbizottsággal kapcsolatban, akkor lehet, hogy mást gondoltunk, gondolunk eredményről, de bízom benne, hogy még december 24-éig… (Toroczkai László: December 31.!) ‑ ami most már munkaszüneti nap lesz, tisztelt képviselő úr. Nem önöknek köszönhetően, nem a KDNP-nek köszönhetően, hanem a TISZA-frakciónak köszönhetően idén először december 24‑e, karácsony első napja munkaszüneti nap lesz. Ezt is köszönöm szépen, hogy 36 év után elértük. A keresztény (Az ujjaival idézőjelet mutat.) nemzeti kormánynak nem sikerült elérni 16 éven keresztül. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)

Tisztelt Toroczkai László! Egyetértünk, hogy rengeteg vérlázító, még azt is lehet mondani, bűncselekmény történt a végrehajtók kapcsán. Látjuk, hogy micsoda bűncselekmények voltak, hogy micsoda luxusban éltek, hogy valóban mire mentek a pénzek. Azzal nem értek egyet feltétlenül, hogy a magyar adófizetőknek és a magyar államnak kellene helytállnia. Szerintem vissza kellene venni ezeket a pénzeket. Van a végrehajtó kamarának milliárdos ingatlanja, van ezeknek a bűnözőknek elég sok ingatlanja. Ismert a magyar jogban a vagyonelkobzás intézménye, a jóvátétel intézménye, úgyhogy szerintem lesz dolga például ezzel az üggyel kapcsolatban is a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak, már ha ön egyébként nem vágja meg a költségvetésüket, és nem próbálja meg elérni, hogy az ügyészek, a rendőrök, a pénzügyőrök, mondjuk, ingyen dolgozzanak, és derítsék föl ezeket az egyébként nagyon súlyos bűncselekményeket.

Én arra biztatom önt, hogy ne mindig más országokról beszéljen ‑ jó? Tehát mi magyar képviselők vagyunk, ön is, én is, engem egyéniben választottak, ön listán becsusszant. Az a különbség közöttünk, hogy mi Magyarországról beszélünk, a magyar emberekről beszélünk. Biztos, hogy érdemes Münsterrel is foglalkozni, meg Augsburggal, Reimsszel, vannak csodálatos városok, néhány elég veszélyes, de mi azért vagyunk itt, hogy a magyar emberek biztonságáról beszéljünk (Toroczkai László: Arról beszélünk, hogy szomáliai migráns erőszakolta meg a magyar lányt Budapesten, ha nem emlékeznél rá!), hogy a magyar határvédelemről beszéljünk, hogy a magyar menekültügyi szabályokról beszéljünk. Mi erről beszélünk. Ön beszélhet Németországról, aztán panaszkodhat, hogy nincs elég ideje elmondani, amit szeretett volna, de én azt javaslom önnek, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról.

Ha van egy költségvetés, amely megduplázza 2008 után a családi pótlékot, azoknak a családi pótlékját is, akik súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg gyereket nevelnek, vagy akik egyedül nevelnek gyerekeket, vagy ha van egy olyan költségvetés, amely két és fél millió honfitársunknak csökkenti az adóját, akkor ön azt üdvözölje, támogassa! Ne akarja ellenzéki képviselőként megakadályozni, csak azért, mert a Fidesz alvállalkozójaként dolgozik, hogy több mint 600 ezer magyar állami alkalmazott béremelést kapjon!

Talán nem látták a képviselőtársaim, úgyhogy gyorsan mondom önöknek, hogy ma óriási programra készül Toroczkai László. Nagy buli lesz! Ők így hívják a Fidesz-frakció Facebook-oldalán, hogy kövessék figyelemmel a frakcióvezetők csatáját. Három résztvevője lesz, mint a villában: Toroczkai László, Bóka János és Rétvári Bence. (Derültség a kormánypárti padsorokban. ‑ Toroczkai László: Egy miniszterelnök ezzel foglalkozik!?) Nem tudom, mi lesz ebben a csata (Taps a kormánypárt padsoraiban.), ez egy ilyen szeánsz lesz szerintem, ahol megbeszélik. Micsoda társaság, micsoda társaság, frakcióvezető úr! Óriási vita lesz, mint a múltkor, gondolom (Toroczkai László: Ezzel foglalkozik egy miniszterelnök? Ez most komoly? Napirend előtt erről beszél, hogy egy ellenzéki frakcióvezető YouTube-műsorban szerepel! Ez most komoly?), amikor közösen nevezték Orbán Viktort államférfinak, azt az embert, aki az Unió legszegényebb és legkorruptabb országává tette Magyarországot. Ön, gondolom, most újra a 60 fő által követett Fidesz-frakció Facebook-oldalán (Toroczkai László: Azt a mindenit!) majd államfőnek, államférfinak nevezheti Orbán Viktort.

Én azt tudom önnek mondani, hogy ne vegye magára. Én nagyon vigyáztam arra, hogy ne személyeskedjek (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban. Hangok ugyanonnan: Húú! ‑ Toroczkai László: Hát, nem személyeskedtél! Azt a mindenit, te nem személyeskedtél!), és senkinek nem a konkrét felmenőiről beszélek, nem említettem az ön dédnagyapja nevét. (Folyamatos zaj az ellenzék padsoraiból. Az elnök csenget.)

Az szerintem felháborító ‑ nagyon sok magyar ember nevében mondhatom ‑, hogy ön azt mondja, hogy ’56-ban a magyarok nem Oroszország ellen lázadtak fel. (Toroczkai László: Nem volt Oroszország, gyerekek! Nem volt olyan, hogy Oroszország!) Felháborító, hogy ön az Európai Uniót a Szovjetunióhoz hasonlítja. Nagyon sajnálom, hogy nem ejtettem ki egyik családjának a nevét se, de ön Tutsek Gusztáv vérbírót, több tucat magyar ember kivégzőjét saját magához kötötte. Erről nem én tehetek. Köszönöm szépen, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypárt padsoraiban. Zaj a Mi Hazánk padsoraiból. Közbeszólás: Szöveg! ‑ Novák Előd: Gyáva!)

Forrás: parlament.hu