NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Előterjesztők! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos és jó javaslat, annyira jó, hogy mi negyven nappal korábban be is nyújtottuk, mint Hantosi képviselőtársam. (Derültség a kormánypárt soraiban.) Az ügymenethez kapcsolódóan csak az a félig keserű megjegyzésem lenne, hogy ma délelőtt tárgyalta a Gazdasági Bizottság a tárgysorozatba vételét, azt a törvényt, amit mi augusztus 14-én nyújtottunk be. Majd a bizottsági fogaskerekek megolajozása lehet, hogy frakcióvezető asszonyra vár, hogy ez gördülékenyebben menjen.
Államtitkár asszony megjegyzésére csak azt szeretném mondani meg a történelmi hűség kedvéért, hogy a Fidesz-KDNP-kormányok két plusz munkaszüneti napot vezettek be. Az egyik mindenszentek ünnepe, november 1-je, éppen most ünnepeltük. Ezt idén nem tudtuk munkaszüneti napként kiélvezni, mert vasárnapra esett, a másik pedig nagypéntek napja, szintén a keresztény ünnepkörhöz, húsvéthoz kapcsolódó munkaszüneti nap. Tehát azt nem lehet mondani, hogy nem történt ilyen, nem tettünk volna ebben az időszakban semmit.
Szerintem helyes döntés kiterjeszteni. Ahogy ezt elmondtam, Európában rendelkezésre állnak gazdasági statisztikák és gazdasági elemzések azzal kapcsolatban, hogy a munkaszüneti napokat, ha csak pusztán a gazdaság oldaláról nézzük, amit szerintem hibásan tennénk, ha csak onnan nézzük, és nem a karácsony ünnepköréből, nem a családok oldaláról néznénk ezt, de ha csak gazdasági oldalról nézzük, akkor egy ország gazdasági teljesítőképessége körülbelül tízévente bír el egy új munkaszüneti napot. Így vagyunk az Európai Unió középmezőnyében, ahogy ez elhangzott.
2017-ben történt meg az a döntés, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett, így, azt gondolom, hogy körülbelül ebben a tíz évben pont benne is vagyunk, ezért szerintem helyes, ha az Országgyűlés ezt a döntést meghozza. A karácsony pedig akkor lesz igazán karácsony, ha azt nem a Hantosi képviselőtársam által felváltott felvázolt rémképpel, a boltok üldözésével és az esti rohangálással töltjük, hanem sokkal inkább a készülettel, a lényeggel, a családdal és a Jóistennel. Úgyhogy én mindenkinek az idei karácsonyra is ‑ munkaszüneti nap ide vagy oda ‑ ezt kívánom, a törvényjavaslatot pedig helyesnek tartom, ezért azt támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés