TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm, elnök asszony. Esetleg a TISZA-s képviselők maradhatnának; látom, nagyon gyorsan, hirtelen sietős dolguk lett. Pedig pont azt szeretném elmondani, hogy az összes vizsgálóbizottság közül az egyetlen, ami végre most már egy konkrét eredményt fel tud mutatni, az lehetne egy közös pont. (Magyar Péter: Jó.)

Bár előtte azért még szeretnék arra reagálni, ami politikai kérdés volt, és nem személyes, de abban is hazudott a miniszterelnök úr. Például föltette azt a kérdést, hogy én miért hasonlítottam ‑ nem tudom, ma mikor említettem a Szovjetuniót ‑, miért hasonlítottam a Szovjetuniót az Európai Unióhoz. Én nem beszéltem a Szovjetunióról, ki sem ejtettem ma ezt a szót. De ha már Ursula von der Leyenről beszéltünk, és ön azt mondta, hogy hány nőt erőszakoltak meg a szovjet katonák ‑ rengeteget. Nagyon sokat beszéltem erről Ursula von der Leyen miatt, akit ön idehívott, és aki európai egyesült államokat akar nemzetek helyett ‑ nemzetek helyett! Felolvastam, 2011-ben ő adta ezt az interjút, szó szerint önnek felolvastam. (Magyar Péter közbeszól.) És tudja, mit csinált? Ő volt az, aki kinyitotta azokat a határokat az általa idehívott terroristák előtt, akik, tudja, hogy hány európai nőt erőszakoltak meg Franciaországban, Svédországban, Németországban, Ausztriában? Mondjuk, hogy hány nőt erőszakoltak meg Budapesten, hány nőt erőszakolt meg szomáliai migráns? Tud ön erről? Mert én ott voltam (Magyar Péter felnevet.), én védtem a határt 2015-ben, amikor ön a milliókat vette még föl fideszesként! Akkor önnek fogalma nem volt róla, például arról, hogy Ursula von der Leyen miatt, akit idehívott október 23-án, a magyar szabadság és szuverenitás ünnepén idehívott, őmiatta, tudja, hogy mi történt Ursula von der Leyen miatt, aki nemcsak Angela Merkel minisztereként, hanem az Európai Bizottság elnökeként is nagyon sokáig ezen az állásponton volt? Tudja, hogy mi történt? Az, hogy mi, az általam vezetett ásotthalmi önkormányzat mezőőrei elfogták azt az iszlamistát, az Iszlám Állam terroristáját, akit utána ilyen európai vezetők miatt el kellett a magyar hatóságoknak engednie, hogy folytathassa az útját Németországba. És aztán ő volt, aki a würzburgi terrorista cselekményt, bűncselekményt elkövette. Ne mosolyogjanak, mert nem volt vicces azoknak, akiket lekaszabolt Németországban! Na, ez mind Ursula von der Leyen műve! Úgyhogy őmiatta hány nőt erőszakoltak meg? Beszéljen erről, ne a Szovjetunióról! (Magyar Péter: Magyarokról beszéljünk! Beszéljünk magyarokról!) A Szovjetunió kérdésében szerintem egyet tudunk érteni, vagy 1956 esetében egyet tudunk érteni. A „puhatestű” azokra a politikusokra vonatkozott, mint ön, aki Ursula von der Leyent egy ilyen napon idehívta.

Ami pedig azt illeti, merthogy nyilván jó az, amit ön most csinált. Én megpróbáltam teljesen normálisan, még helyenként konstruktívan felszólalni, így kezdődött ez a mai nap. Aztán amit ön csinált ezzel a személyeskedéssel, hazudozással, undorító hozzáállással, amit megint itt csinált, ezzel persze elérte azt, hogy nem arról beszélünk, hogy az önök ígéretével szemben miért nem csökkent például az élelmiszerek áfája 5 százalékra. Ez miért nincsen a költségvetésben? (Magyar Péter: Elmondjuk!) Miért nem beszélt erről a háromnegyed órás beszédében vagy a múltkori kétórás beszédében? Ezért csinálja, hogy mi kénytelenek legyünk arról beszélni, hogy ön miért személyeskedik, vagy éppen miért a családunkról vagy bármi egyébről handabandázik itt összevissza.

Szóval, ebben a nagyon kevés időben akkor szeretném azt mondani, ami végre egy jó hír. Az a jó hír, hogy a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság ülésén az általunk, egyébként általam javasolt végrehajtó, akit beidéztünk ‑ dr. Kiss Ferencről van szó ‑, a meghívása után egy olyan bűncselekmény-sorozatot tárt fel a vizsgálóbizottság ülésén, amire egyébként megdöbbentő, hogy nagyon még nem harapott rá senki, de végső soron az én dolgom, hogy mint a bizottság elnöke megtegyem a feljelentést. Ezért a mai napon, mielőtt ide bejöttem a Parlamentbe, a Központi Nyomozó Főügyészségen megtettem ‑ itt van a kezemben az egész anyag ‑ azt a feljelentést, aminek következtében hivatali visszaélés, méghozzá bűnszervezetben elkövetett hivatali visszaélés, valamint jelentős, különösen jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt kell hogy nyomozzanak, és kell hogy a felelősöket, a végrehajtói kar vezetőit börtönbe küldjék.

(15.20)

Ugyanis arról van szó ‑ és ez sokkal jobban érdekli szerintem a honfitársainkat, fönt ülnek elég sokan, mint az én dédnagyapám, vagy a személyeskedése a miniszterelnök úrnak ‑, hogy mindenkit kártalanítani kell, ugyanis azt mondta el ez a bűnbánó végrehajtó, hogy 2022-ig hazug, aljas módon a végrehajtói kar hamisan számolta azt a költségátalányt, azt az 1 százalékos költségátalányt, amit elsőként vontak le minden devizahitelestől, minden adóstól ebben az országban, legyen az jelzáloghitel vagy bármi. Először az ment a végrehajtói karhoz, hogy luxusutazásokra fordítsák. (Dr. Ruff Bálint György: Ez így igaz!) Ez a pénz több milliárd forint a végrehajtó szerint, és ez visszajár nekik, mivel ennek a pénznek a nagy része az Igazságügyi Minisztériumhoz és a végrehajtói karhoz került, az államnak kutya kötelessége ezt a több milliárd forintot több tízezer magyar honfitársunknak visszaadni.

Tehát nemcsak feljelentést tettem az ügyben a mai napon, hanem azt kérem, miniszterelnök úr, és most nyelek egy nagyot, lenyelem a személyeskedéseit, hogy ebben legalább értsünk egyet, és az Országgyűlés fogadja el, így módosítsák a költségvetést, hogy azonnal adjuk vissza ezt a több milliárd forintot a magyar embereknek, akiktől a végrehajtói maffia jogtalanul elvette. Ez a javaslatom. (Taps a Mi Hazánk képviselői részéről.)

Forrás: parlament.hu