NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Szeretnék beszámolni önöknek arról a helyzetről, amit Kárpátalján tapasztaltunk képviselőtársaimmal két héttel ezelőtt, amikor ott jártunk. Egy fontos látogatás volt. Mindannyiukat arra tudom biztatni, hogy amikor tehetik, látogassanak el Kárpátaljára, támogassák az ott élő nemzettársainkat, öntsenek beléjük erőt, hiszen Kárpátalja a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész. 2014-15 óta háborús helyzetben élnek, folyamatos jogszűkítésben, külső és belső nyomás alatt egyaránt, és ez alatt az időszak alatt a kárpátaljai magyarságra az jellemző, hogy megfogyva bár, de törve nem.

Azt gondolom, mindannyian látjuk azokat a számokat, azt a helyzetet, ahogy a kárpátaljai magyarság is létszámában, különösen a 2022-ben kezdődő orosz támadás óta fogyott, de az az örömhír ‑ és a kárpátaljai magyarok erős lelki alkatára is vonatkozik ‑, hogy egyetlenegy magyar intézményt sem kellett bezárni Kárpátalján. Nagyban köszönhető ez a magyar kormány támogatásának, amelyet fenn kell tartani, és továbbra is folytatni kell. S nyilván óriási köszönet a Kárpátalján dolgozó pedagógusoknak, kulturális szakembereknek, egyházi személyeknek, közösségi embereknek, akik a közösségi életet Kárpátalján fenntartják, a magyar életet fenntartják egy rendkívül nehéz helyzetben is.

Képviselőtársaimmal, Máthé Zsuzsa képviselőasszonnyal és Rétvári Bence frakcióvezető úrral voltunk Kárpátalján, találkoztunk Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével, voltunk a kárpátaljai magyarság egyik legfontosabb intézményében, a II. Rákóczi Ferenc Egyetemen, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vezetőivel találkoztunk, illetve a Mikes Kelemen Iskolába, egy hátrányos helyzetű városszéli iskolába vittünk olyan fejlesztő játékokat, amelyek az ottani hátrányos helyzetű diákokat fogják segíteni a tanulmányaikban. Ellátogattunk a Kárpátaljai Magyar Színházba is. Tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy önök közül sokan nem is tudják, a Kárpátaljai Magyar Színház úgy működik most már évek óta, hogy a férfiszerepeket is női színészek játsszák, mert férfiak nincsenek, nem lehetnek ott színészként, nem kerülnek védettség alá a háború okozta borzalmak és a kényszersorozás hatásai alól.

Megdöbbentő és megrendítő látni az óvóhelyeket időről időre. Nem először voltam ott, hosszú évek, évtizedek óta járok Kárpátaljára, és a következő időszakban is így fogok tenni. Az óvóhelyek látványa mindig szorongással tölthet el bennünket. Az egyetemen olyan óvóhelyeket is ki kellett alakítani, ahol, ha több napig van légiriadó, akkor a tanulmányokat is tudják folytatni. Biztonságos tantermeket rendeztek be az óvóhelyeken, hogy így is folytatódhassanak a tanulmányok.

Az az egyértelmű üzenet, hogy nem engedhetjük el a kárpátaljai magyarok kezét. A nemrég hatályba lépett nemzetiségi iskoláról szóló törvény, azt gondolom, hogy jó irány. A 11 pont elfogadása és tárgyalása, ami az előző kormányzat időszaka alatt kezdődött és a mostani kormányzat idejében fejeződött be, jó alap, de sok munkára van még szükség. Én költségvetési módosítót fogok benyújtani, s ehhez kérem tisztelt képviselőtársaim támogatását. Költségvetési módosítót fogok benyújtani azért, mert a nemzeti iskolává való átváltás óriási feladattöbblet, adminisztratív teher a kárpátaljai magyar iskoláknak. Ehhez jogi segítségre van szükségük, ehhez szakmai segítségre van szükségük, ezért egy költségvetési módosítóval fordulok a tisztelt Házhoz, hogy 300 millió forintot a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség részére csoportosítsunk át, hogy ebben a szakmai és jogi munkában tudják segíteni a kárpátaljai magyar iskolákat, hogy meg tudjanak felelni az új törvény követelményeinek.

Az is fontos, hogy ez a nemzetiségi iskolai törvény az összes európai uniós nyelvre vonatkozik, nem csak a magyarra, hiszen a lengyel kisebbségre, a román kisebbségre, a bolgár kisebbségre is, amelyek jelen vannak Kárpátalján vagy Ukrajna más részein, vonatkozik ez a törvény. Ugyanakkor a magyar kormány következetes munkájának köszönhetően egyedül a magyar nemzetiség rendelkezik ennyi iskolával, ilyen intézményhálózattal, az óvodától egészen az egyetemig, hogy meg tudjanak felelni ennek a törvénynek, és nemzetiségi iskolaként tudják folytatni a tanulmányaikat. Ehhez viszont ránk is szükség van, a magyar parlamentre is szükség van, ezért kérem, hogy támogassák majd ezt a költségvetési módosítómat.

S azért voltam egy kicsit szomorú a költségvetés benyújtásakor, hiszen a kárpátaljai szociális programokat sajnos csökkentették a Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Minisztériumban. A korábbi 2 milliárd forint fölötti összeg most csak 780 millió forint lesz. Arra kérem önöket ‑ még nem fogadtuk el a költségvetést ‑, hogy gondolják ezt át, ne a kárpátaljai szociális támogatásokon, ami az ápolókhoz, a tanárokhoz, a kulturális dolgozókhoz megy, ne ezen spóroljon a magyar Országgyűlés. Ezt állítsuk vissza az eredeti 2 milliárd fölötti összegre. Ne engedjük el Kárpátalja kezét, legyünk ott Kárpátalja mellett, látogassunk oda, támogassuk őket, ez közös nemzeti feladatunk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu