1 459 felszólalás
H/3011 Az önálló határőrség megteremtésének szükségességéről
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Házmaradék! (Derültség az ellenzéki padsorokban.) A Demokratikus Koalíció támogatja ennek a törvényjavaslatnak a napirendre tűzését. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján kétségkívül szükség van arra, hogy átgondo…
Napirend előtti felszólalások
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A két évre ítélt, hazájából elmenekült, körözés alatt álló volt macedón miniszterelnök Magyarországon az Orbán-kormány szárnyai alatt lelt menedékre. (Dr. Rétvári Bence: Gyurcsány Ferenc barátja!) Először is elmondom, mi az, amit…
K/3556 Hogy jött át az illegális bevándorló a határon?
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! A határ a csillagos ég, ahogy szokták mondani. Ez nagyjából kifejezi, hogy önök mennyit költöttek a határkerítésre. Tízmilliárdokat költöttek a határvédelemre, állandóan erről beszélnek, kihirdették a bevándorlás okozta válsághelyzetet, folyamatosan a nagy hatá…
A/3439 Miért gondolja?
ARATÓ GERGELY (DK): Miután a gondolatolvasás még nem tartozik a miniszter úr hatáskörébe…
H/3232 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozatnak az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Képviselőtársaim! Attól, hogy valamilyen disznóságot következetesen végigvisznek, az még disznóság marad. Ez az egész koncepció, amit elkezdtek az alkotmány… mit nem mondok, dehogy alkotmány az, az Alaptörvény statáriális módosításával, amit folytattak a jogalkotási törv…
T/3366 Az egyes migrációs tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy csodálkozással vettem újra elő tegnap este ezt a törvényjavaslatot, és kerestem benne azt, hogy elítélt haverokra milyen speciális szabályokat vezetnek be benne. Kerestem azt, hogy hol szerepel ebben a törvényjava…
T/3353 A közigazgatási bíróságokról T/3354 A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Egyet kell értenem abban miniszter úrral, hogy ez egy nevezetes nap a magyar jogállam szempontjából; csak sajnos nem ünnepnap, hanem gyásznap. Ennek a törvényjavaslatnak az a fő célja, hogy minden, az állam számára fonto…
T/3292 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon hálás vagyok Nacsa képviselő úrnak, mert nem kellett államtitkár úr sanda célzásaiból kihámoznunk azt, hogy mi a törvényjavaslat célja, teljesen világos, hogy miről van szó, ez képviselő…
T/3373 A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény módosításáról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném segíteni a kormány munkáját ebben a fontos jogalkotási feladatban. Először is azt javaslom, hogy változtassuk meg az egész törvény címét is településkép-védelmi törvényről államvédelmi törvénnyé. Jól látható…
T/3294 A felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megszokhattuk már ebben a parlamenti ciklusban, hogy kétfajta törvényjavaslat van: az egyik direktben tör a polgárok szabadságára, a másik pedig sunyi módon. Ez a javaslat a második kategóriába tartozik. Nem más ez a j…
T/3294 A felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ARATÓ GERGELY (DK): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívántam volna hozzászólni a vitához, de Pósán képviselő úr felszólalása egyetlen szempontból mégiscsak erre ingerelt engem. De hadd reagáljak először arra, amit a végén mondott. Tisztelt Képviselőtársam! Itt többen azt kifogásoltuk, hogy…
T/3296 Egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amint ezt már képviselőtársaim is ismertették, itt egy szokásos vegyes felvágottról van szó, ahol három, egymástól lényegesen eltérő témájú, lényegesen eltérő tartalmú, kidolgozottságú és lényegesen el…
I/2866 A nyelvvizsga megkövetelése újabb eszköz a hátrányos helyzetű tanulók kirekesztésére a felsőoktatásból?
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ugyanott folytatnám, ahol Hiller miniszter úr befejezte (Balla György: Ezt tudjuk. Szívesen folytatnád.); annál a gyalázatos politikánál, aminek a célja az, hogy kiszorítsák a magyar diákokat a magyar felsőoktatásból. Az Európai U…
I/2866 A nyelvvizsga megkövetelése újabb eszköz a hátrányos helyzetű tanulók kirekesztésére a felsőoktatásból?
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! Mindig lenyűgöz, amikor az én munkásságommal foglalkozik, de önt nem ezért fizetik az adófizetők (Moraj a kormánypárti padsorokban. Dr. Rétvári Bence: Mindenkinek lehet hobbija!), hanem azért, hogy az oktatás ügyeivel foglalkozzon. (Az elnök csenget. Közb…
A/3439 Miért gondolja?
ARATÓ GERGELY (DK): Miután csak miniszterelnök úr tudhatja, hogy miért gondolja, ezért aztán megvárjuk miniszterelnök urat.
A/3440 Miért finanszírozza tudománytalan hobbiját közpénzből?
ARATÓ GERGELY (DK): Miután nem a Gyurcsány, hanem az Orbán-kormány tevékenységére vagyok kíváncsi…
T/1496 A demokrácia helyreállítása érdekében a Lex CEU eltörléséről
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt mondta képviselőtársam, hogy ez nem politikai ügy. (Korózs Lajos: Csakis az!) Ebben én nem értek egyet vele. A Demokratikus Koalíció szerint ez csakis politikai ügy. Ez az ügy és az egész benyújtott törvényjavaslat csak arról szól, hogy a korm…
T/1607 A tanulás, oktatás, kutatás szabadságához való jog helyreállításáról
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző vitában azt, hogy szocialista képviselőtársaink és párbeszédes képviselőtársaink javaslatához nem szóltak hozzá a kormányoldalról, alapvetően támogatásnak veszem (Derültség az ellenzéki pártok padsoraiból.), hiszen ezek s…
T/1607 A tanulás, oktatás, kutatás szabadságához való jog helyreállításáról
ARATÓ GERGELY (DK): Még nem tértem magamhoz. Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szívesen utasítanám vissza, és cáfolnám meg a kormányoldal észérveit ebben a vitában, hogy miért nem kívánnak erről az ügyről beszélni, de abban reménykedem, hogy ez csak azt jelenti, hogy megtörtek az érv…
H/1627 Kilakoltatási és lakhatási válság felszámolását előkészítő eseti bizottság létrehozásáról
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nagyra értékelem azt, hogy Nacsa képviselő úr érdemben részt vesz ebben a vitában és tudunk szót váltani, és éppen azért, mert ezt nagyra értékelem, most nem kezdenék neki annak, hogy hasonló stílusban visszautasítsam a rés…
T/1158 Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a javaslat és az, hogy tárgyaljunk róla, mindenképp indokolt. Ugyanakkor muszáj vagyok jelezni, hogy ez tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa, hiszen egyrészt a nyugdíjrendszernek olyan alapvető problémái vannak, ahol a legkisebb nyugdíj persze…
K/3250 Politikai tisztogatás az ügyészségen?
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! Egy munkaügyi per során nyilvánosságra került, hogy fegyelmi úton menesztettek egy 13 éve a pályán lévő ügyészt három közéleti témájú Facebook-posztja miatt, amelyeket kellő éberséggel akár ellenzéki jellegűnek i…
K/3244 Állami gondozásból az otthontalanságba?
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A hajléktalansággal kapcsolatos felélénkült viták, amiket az önök fölötte problematikus rendelkezése okozott, ráirányították a figyelmet a hajléktalan emberekkel kapcsolatos egyéb problémákra is. Ezek közü…
T/2940 Az oktatási nyilvántartásról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Sajnálatos módon a törvényjavaslat nem éri el azokat a célokat, amelyeket benyújtóik kitűztek maguk elé. Az a helyzet ugyanis, hogy először a legegyszerűbb problémával kezdjem, hogy ez a törvényjavaslat nem hoz létre egy…
T/2940 Az oktatási nyilvántartásról
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Egyetlen elemre szeretnék csak reagálni, amit szószóló asszony felvetett, és szerintem nagyon fontos, hogy ezt továbbgondoljuk vagy végiggondoljuk.Mindannyian tudjuk, hogy a nemzetiségi adatok azért nem szerepelnek ebben a nyilvántartásban, mert a n…
T/2933 Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt várakozó kormánypárti Képviselőtársaim! Nem fogok csalódást okozni, megígérem, de hadd kezdjem azzal, hogy mindig érdemes gyanakvással figyelni, amikor a kormánypártban és a kormányban föltáma…
T/2933 Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha nem hozta volna Nacsa képviselő úr szóba, akkor én se hozom szóba, de azt kell mondanom, hogy képviselő úr itt szóba hozta az osztrák elnökválasztást. Kénytelen vagyok elmondani, hogy az osztrák elnökválasztás második fordulóját sokkal kisebb h…
T/2933 Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt kell mondanom képviselő úrnak, hogy téved, amikor az én szavaimat idézi. Először is, téved akkor, amikor azt állítja, hogy én a határon túli magyar szavazókat csalóknak neveztem volna. Erről szó sem volt. Én önöket neveztem csalónak (Derültség…
T/2941 Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ha megengedik, akkor most nem foglalkoznék a törvényjavaslat kisebb, kevésbé fontos elemeivel, bár azt kell mondanom, és azért azt meg kell jegyeznem, hogy az a szabályozás, amelyik most már teljesen szabad utat nyit az…
T/2922 Egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem fogok a XIX. századig visszanyúlni a hozzászólásomban, már csak azért sem, mert az online kereskedés esetében nem is lenne különösebben indokolt, hanem elsősorban azt szeretném elmondani, hogy mi m…