10 234 felszólalás
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Megadom a szót Szabó Rebekának, az LMP képviselőjének, két percben.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Megköszönöm képviselő asszony felszólalását. Ezek a gyümölcsök együtt talán a vegyesgyümölcs-pálinkában tudnak legegyszerűbben megjelenni, de tudom, hogy ez nem mindenki számára vonzó. (Derültség.) Megértem a felszólalását. Szintén két percben következik Varga Géza, a Jobbik képviselője.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a parlamenti működés alapja a vita, és mindenkinek természetesen szót adok, csak annyit szeretnék jelezni, hogy 12-en várnak a bejelentett rendes felszólalásra. Nyilván a reagálások fontosak, és ennek jegyében megadom a szót Simicskó Istvánnak, a KDNP…
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Megadom a szót kétperces időkeretben Farkas Sándornak, a Fidesz képviselőjének.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Szintén kettő percben következik Vincze László képviselő úr, Fidesz.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Szintén kettő percben következik Gyimesi Endre, a Fidesz képviselője.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását, valóban, ha recepteket mondunk, akkor gondoskodni kellene a jegyzőkönyv nyilvános megjelenítéséről. De ha törvényhozóként visszatérünk az alapfeladathoz, akkor valóban az a teendőnk, amit képviselő úr mondott. Megadom a szót két percben Gőgös Zoltánna…
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A kétperces felszólalások végére értünk, visszatérünk az előre bejelentett felszólalók köréhez, és megadom a szót Szávay Istvánnak, a Jobbik képviselőjének.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: A következő felszólaló Pálffy István, a KDNP képviselője. Képviselő úr, öné a szó és a mikrofon.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: A következő felszólaló Lakatosné Sira Magdolna, a Fidesz képviselője.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Kettőperces felszólalásra következik Pál Béla, az MSZP képviselője.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: A következő felszólaló Gyimesi Endre, a Fidesz képviselője.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: A következő felszólaló Hörcsik Richárd, a Fidesz képviselője. Képviselő úr, öné a szó.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A következő felszólaló Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője. Képviselő asszony!
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Felszólalásra következik Pál Béla, az MSZP képviselője.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Kettőperces időkeretben felszólalásra következik Mágori Józsefné, a Fidesz képviselője.
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így megkérdezem Kardeván Endre urat, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen, államtitkár úr!
T/5539 A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
ELNÖK: Köszönöm államtitkár úr válaszát. Az általános vitát elnapolom. Lezárására ma az ülésnap végén kerül sor a módosító indítványok házszabályszerű benyújtásának érdekében. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti kat…
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr expozéját. Megkérdezem Tállai András államtitkár urat... (Jelzésre:) Igen, jelzi, hogy a kormány nevében felszólal. Tízperces időkeret áll a rendelkezésére. Öné a szó.
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A fenntartható fejlődés bizottsága írásban nyújtotta be ajánlását, előadót nem állít. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor 20-20 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Elsőként megadom a szót Fülöp Istvánnak, a Fidesz képvise…
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
ELNÖK: Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy két előadó ismerteti a frakció álláspontját mindösszesen 20 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak.
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
ELNÖK: Megadom a szót Gőgös Zoltánnak, az MSZP második vezérszónokának. Képviselő úr, öné a szó.
J/4795 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről
ELNÖK: Megadom a szót Aradszki Andrásnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó.
J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól H/5790 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, a következő napirend is mosolydialógussal folytatódik-e, de reméljük. (20.00) Mindenesetre soron következik a Független Rendészeti Panasztestület 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló, a honvédelmi és rendé…
J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól H/5790 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Megköszönöm elnök úr expozéját, és megadom a szót Borbély Lénárd úrnak, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadójának, 20 perces időkeretben. Képviselő úr!
J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól H/5790 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: A következő felszólaló 10 perces időkeretben a kormány nevében Kontrát Károly államtitkár úr. Államtitkár úr, öné a szó.
J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól H/5790 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Elsőként felszólalásra következik Ágh Péter, a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka. Öné a szó, képviselő úr.
J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól H/5790 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő felszólaló Harangozó Tamás, az MSZP-frakció vezérszónoka. Képviselő úr, öné a szó.
J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól H/5790 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Rövid szolgálati közlemény: a határozati javaslat sem tárgyalható előterjesztő nélkül; miután Borbély Lénárd képviselő úr távozott, így Ágh Péter vette át a bizottság nevében az előterjesztői feladatot. Most megadom a szót Staudt Gábornak, a Jobbik képviselőcsoportja v…
J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól H/5790 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Most megadom a szót Dorosz Dávidnak, az LMP-frakció vezérszónokának.