10 234 felszólalás
J/3868 Az adatvédelmi biztos beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4579 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. A lehetőségekhez mérten a törvények betartását szeretjük elérni, s magunkra nézve is kötelezőnek tartani például azt is, hogy két percen belül be fogom fejezni ezt a hozzászólást. Amit Fenyvessy Zoltán a végén mondott: nyilván, akinek nem inge, ne vegye magára,…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Mécs Imre képviselő úr az 1. ajánlási pontban a következő mondatot akarja módosítani: "Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ezer esztendőn át fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam", és ebből a "magyar nem…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Jómagam a MIÉP képviselőcsoportja nevében a 2., a 3. és ezzel összefüggésben a 22. és a 29. ajánlási pontban szereplő módosító indítványt nyújtottam be, ezekről szeretnék röviden szólni. E módosító indítványok benyújtásához szám…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Nem szívesen ismétlem magamat, de mivel Gémesi képviselő úr nem volt benn a hozzászólásom elején, hadd mondjam el, hogy igen, világos, az Alkotmánybíróság határozatának eleget tesz ez a törvény. Azt mondtam, a módosító indítványra az adott alapot, hogy a törvén…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nyilvánvalóan a most vitatott támogatásnak egy világos célja van. Nem egyszerűen és általánosan egy szociális támogatás, hanem a támogatással azt akarja erősíteni ez a törvény, hogy ahol van magyar iskola és van lehetős…
T/3858 A kormányzati szintű korrupció elterjedésének megakadályozásához szükséges egyes törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat benyújtói, a törvényjavaslat címe és bevezető mondata alapján - mely szerint annak érdekében született, hogy megakadályozza a közpénzek magán- vagy pártpolitikai célokra való felhasználását - az első benyomásom…
T/4086 A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ez a mostani törvényjavaslat egy jelenleg létező, jól működő rendszert változtat meg, méghozzá - mondhatjuk úgy is - alapjaiban változtat meg. A kérdés, amelyre nekünk most válaszolni k…
T/4241 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem akarok konkolyt hinteni két szerető szív tiszta búzája közé, vagy legalábbis nem akarom ezt a folyamatot megakadályozni, de azért öntsünk tiszta vizet a pohárba. Itt azért nem látszik kialakulni egy közös végső t…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! Nem kívántam hozzászólni ehhez a vitához, mert úgy gondoltam, hogy a jogharmonizációs törvénycsomag van napirenden, amelynek fontos passzusai a média egészére vonatkoznak, nem csak arra a sajnos egyre szűkebb szeletre, amit n…
T/4192 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az, hogy Szanyi Tibor Csurka Istvánnal történő találkozása során mit érzett kitapinthatónak vagy mit nem, erről nyilván nem tudok nyilatkozni, és a kuratóriumi elnökségek ügyével, azon a kényszeren túl, amibe az előb…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretném kétpercesekkel szétdarabolni a felszólalásokat, mégis kénytelen vagyok ezt most megtenni. Molnár képviselő úr többes szám első személyben beszélt. Nem vagyok benne biztos, hogy teljes egészében és minden t…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az SZDSZ képviselőinek felszólalásával teljes mértékben egyet lehet érteni. A kisebbségi jogok megoldásának az az igazi, célszerű és kívánatos módja, ahogy ez Dél-Tirolban megoldódott, ahogyan ez Finnországban megoldódo…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! 1981-ben családommal erdélyi úton voltunk, akkor hároméves kisfiunk váratlanul rosszul lett, belázasodott, és a Királyhágó és Kolozsvár között egy faluban álltunk meg, segítséget kértünk, kaptunk. Hosszabb időt töltöttünk el egy…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Nem ellenvéleményt kívánok megfogalmazni dr. Balogh László hozzászólásával kapcsolatban, hanem tekintettel arra, hogy abban a szakbizottságban, ahol mi megvitattuk ezt a javaslatot, több olyan kérdést, ami részemről is felmerült, az előterjesztő megvá…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szabó Vilmos hozzászólásából az derül ki, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál egy lényeges alapszempont, hogy a szomszédságpolitika alatt azt értjük, hogy a környező országokkal ápolt jó és baráti viszony…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Előző alkalommal sem javítottam - megszoktam, köszönöm szépen. (23.40) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Szanyi Tibor zárszónak tekinthető hozzászólásának azokra a részeire én sem akarok kitérni, amiket itt hosszabban megvitattunk és már el…
T/4054 Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslat támogatása kapcsán számos, egymásnak részben ellentmondó szempontokat kell vizsgálnunk. Önmagában arról van szó, hogy egy szaktörvény keretein kívül, külön speciális feltételekkel szándékozik…
T/3475 A tankönyvpiac rendjéről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! Egyetértek azzal, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem kulcskérdése ez a bizonyos tankönyvborítón, fülszövegen megjelenő közérdekű tájékoztatás. Mégis érdekességképpen a MIÉP-nek az az oktatási szakértője, aki szintén isk…
T/3475 A tankönyvpiac rendjéről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. A Szabados Tamás által említett 5. ajánlási pontban szereplő részletes szabályozásnak minden egyes tételével a MIÉP nem ért egyet, viszont azzal teljesen egyetértünk, hogy az aránytalanságot és a szabályozás törvényi szintjét akarta ez a javaslat megteremteni.…
T/3475 A tankönyvpiac rendjéről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A jelenlegi törvényjavaslat azt a címet viseli, hogy a tankönyvpiac rendjéről, de nyilvánvalóan ennél részben több, hiszen az egész tankönyvvé nyilvánítás eljárását sajnos csak hiányosan érinti, tehát ez a törvény tu…
T/3475 A tankönyvpiac rendjéről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. A beterjesztett javaslattal teljes mértékben egyetértek, és azzal is, hogy Lezsák képviselő úr azt javasolja, hogy valamilyen módon az általa említettek érvényesüléséhez a megfelelő jogi keretet kell megtalálni. Az én ismereteim szerint, ami a bizottsági ülésen…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! 1997-ben Kiotóban került sor annak a jegyzőkönyvnek 161 ország általi elfogadására, amely mérföldkőnek számít az emberiséget fenyegető globális környezeti ártalmak megállítása terén. Az aláíró országok kötelezettséget vállaltak…
A/4195 Milyen szakmai megfontolások alapján és kinek a kezdeményezésére módosította Miniszter Úr az Országos Vasúti Szabályozásról szóló rendeletet?
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Közlöny ez év március 31-i számában jelent meg a miniszter úr rendelete az országos vasúti szabályzat módosításáról. A módosítás lehetővé teszi olyan közforgalmi vasúti járművek, villamos…
A/4195 Milyen szakmai megfontolások alapján és kinek a kezdeményezésére módosította Miniszter Úr az Országos Vasúti Szabályozásról szóló rendeletet?
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! Az egyik kérdésre világos választ adott: a BKV kezdeményezte. A másik kérdésre közvetve adott választ: a szakmai meggondolások arra vonatkoznak, hogy egy elővárosi vasútként működő szerelvényt hogyan lehet mégis alkalmassá tenni budapesti közlekedésre, te…
H/3815 A Büntető Törvénykönyv módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A MIÉP - miközben elutasítja a holokauszt tagadásának büntetőjogi szankcionálását - egyetért azzal, hogy a nácizmusnak a zsidóság ellen elkövetett bűnei, zsidó embertársainknak szabadságától és életétől való megfosztása a történele…
Ü/4107 A Szabad Demokraták Szövetsége Képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 64/1998-2002. ÜB. általános érvényű állásfoglalásának elutasításáról Ü/4151 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja kérelme az ÜB 64/1998-2002 általános érvényű
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint az 1998-ban megválasztott parlament képviselője szólok, hiszen mindannyian ezen az alapon vagy időközi választással kerültünk ide. Én mindig nagy tisztelettel és érdeklődéssel hallom a nagy idők nagy tanúinak a visszateki…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Én is röviden reagálnék Lezsák Sándor hozzászólására; természetesen csak arra, ami a módosító indítványra vonatkozott. Fenyvessy Zoltán be akarja emelni a vallás definíciójába, a világnézet-kritériumába - annak a világné…
A/4099 A budakeszi népszavazás tanulságai alapján indokoltnak tartja-e a kormány az országos és a helyi népszavazás eredményének eltérő törvényi szabályozását?
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Március 25-én Budakeszin helyi népszavazást tartottak. A lakosságnak arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy egyetért-e azzal, hogy Budakeszi településszerkezetében egy 200, valamint egy 84 hektáros…
A/4099 A budakeszi népszavazás tanulságai alapján indokoltnak tartja-e a kormány az országos és a helyi népszavazás eredményének eltérő törvényi szabályozását?
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Megnyugtatónak tartom az államtitkár úr válaszát. Egy egyedi ügyről van szó, általános tanulságokkal. Az egyedi ügyben nyilván abban bízhatunk, hogy a képviselők igenis kellő súllyal veszik majd figyelembe ennek a népszavazásnak az eredményét, hiszen bizonyos e…
H/3928 Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság megszüntetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett indítvány azon az alapon kívánja megszüntetni a vagyoni helyzetet vizsgáló bizottságot, hogy erre szerintük egy állandó bizottság, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alkalmas.…