10 234 felszólalás
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Az ország költségvetése meghatározó módon vetíti előre, hogy a következő évben mire számíthat a társadalom egésze, illetve annak egyes rétegei. Objektív számok vannak az ismert kötetekben, mégis valóságos számháború…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Dr. Turi-Kovács Béla hozzászólása okozta felemás érzések késztetnek egy rövid reagálásra. Őt ismerve nincs okom kételkedni abban, hogy őszintén mondta mindezt, amit mondott, és jó tudni, hogy a koalíció második pártja a…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót és az információt. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tegnap késő este Szabados Tamás hozzászólásában részletesen foglalkozott a minőségi bérpótlék kérdésével, amit Kósáné Kovács Magda is említett most. Ehhez hadd tegyem hozzá a MIÉP véleményét is! A…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tulajdonképpen Surján László a lényegét mondotta el annak, amit mondani akartam, hiszen egyik oldalról, amikor itt vitázunk, óhatatlanul felmerül az, főleg akik több ciklus óta ülnek itt a parlamentben, hogy vajon egy adott kormányzat alatt m…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót és a megnyugtató körülmények biztosítását. (Derültség.) Azzal hálálom meg, hogy a 17 percet messze nem fogom kihasználni, és ha képviselőtársam az előbb a tiszteletre méltó kötelességtudattal el nem hadarja ezt a minden szempontból csak pozitív dicshim…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A sajtó híradásai alapján már nemcsak szakmai körökben, hanem a nyilvánosság előtt is ismertté vált az a súlyos ellentét, amely a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság vezetése és munkavállalói között alakult ki, s már odáig…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az első ajánlási pontban szereplő, az adótörvények egészére és összefüggéseire vonatkozó javaslat igenis megtárgyalásra kerüljön az Országgyűlés plénuma előtt. Egyet azonban nem é…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A Bernáth Ildikó által említett gondolatok egyikéhez szeretném hozzáfűzni a véleményemet. Nyilván, ha tévedek vagy rosszul értelmeztem, akkor kiigazít. Nevezetesen az általános forgalmi adó visszaigénylésével kapcsolatban eml…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Igen, a Postabank VIP-lista néven elhíresült ügy tanulságairól kívánok szólni. A Magyar Igazság és Élet Pártja képviselői nem érintettek az erkölcsileg és jogilag is elítélendő hitelfelvételekben és betételhelyezésekben, ug…
Ü/1432 A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 21/1998-2002. számú általános érvényű állásfoglalás elutasításáról Ü/1450 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 21/1998-2002 sz. általános érvényű állásfoglalás e
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ügyrendi bizottság tagjaként a jelen kérdést tanulmányozva, valamint az elmúlt ciklus jegyzőkönyveit áttekintve arra a sajnálatos következtetésre jutottam, hogy a Házszabályban a kisebbségnek biztosított jogosítványo…
Ü/1451 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja kérelme az ŰB 22/1998-2002 sz. általános érvényű állásfoglalás elutasításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Talán természetes, de mégis előrebocsátanám, hogy amikor ehhez a kérdéshez hozzászólok, azt abból a szempontból és felelősséggel teszem, hogy nyilvánvalóan amikor egy Házszabályt próbálunk értelmezni, valamint alkotmány…
Ü/1451 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja kérelme az ŰB 22/1998-2002 sz. általános érvényű állásfoglalás elutasításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt a kérdést tenném fel, és szeretnék választ is kapni, hogy van-e az Országgyűlés működésében a Házszabály által előírt módon ezzel teljesen analóg eset; nevezetesen, hogy egyötöd képviselő aláírásával valamit kötelezően létre…
T/1280 A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Szabó Sándorné képviselőtársunk egy nyilvánvalóan önmagában, számaiban cáfolhatatlan és nagyon szomorú adatsort említett a '85-95 közötti élveszületések számára vonatkozóan. Én ehhez csak annyit teszek hozzá, meggyőződésem szerint hála Istennek és örü…
T/1280 A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm a szót. Rendes hozzászólásnak tekintem, de két percen belül befejezem. Ugyanis a gyed tekintetében már az általános vita kezdetén Erkel Tibor vezérszónokként elmondta a MIÉP véleményét, és hadd utaljak arra, hogy 1998 júniusában, ami…
T/1280 A gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdés az, hogy egy kormányzatnak, kormányzati képviselőknek van-e ahhoz joga, hogy azt mondja, hogy valamilyen, ha tetszik, életformát, családmodellt preferál egy másikhoz képest. Úgy látom, hogy Bauer Tamás vitájában és…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka június 15-én véget ért, az őszi ülésszak plenáris ülései az előzetes tájékoztató szerint szeptember 6-án kezdődnének változatlanul háromhetes ciklusban. A Magyar Igazság és Élet Párt…
J/860 Az adatvédelmi biztos beszámolója 1998. H/1336 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Mivel egy képviselőcsoport jelezte, hogy nem fogadja el az adatvédelmi biztos úr beszámolóját, nyilván ezt magunkra kell venni, de vissza kell utasítani Bauer Tamásnak azt a véleményét, hogy ebben a parlamentben egy…
H/1009 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL.törvényben megfogalmazott jogalkotói szándék érvényesülését vizsgáló országgyűlési bizottság létrehozásáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A napirendnek megfelelően az adott bizottságról szóló határozat részletes vitájához kívánok hozzászólni, tehát nem az általános vitához, amely arról szólna, hogy indokolt vagy nem indokolt ennek a bizottságnak a létr…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt fél Ház! Az üres széksorokat látva csak reményemet tudom kifejezni, hogy mindaz, amit a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében egy lényeges kérdésről, a magyar energiarendszerről el kívánok mondani, nem bizonyul pusztába kiáltott szónak. A magyar vill…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnézést kérek, hogy egy, úgy tűnik, kerek vitazáró után még egy rövid hozzászólásra, első hozzászólásomra jelentkeztem. Azért kell ezt megtennem, mert Nagy Sándor egy olyan számra hívta fel a figyelmet, amely meglehetősen világossá teszi, hogy alkalmanként a k…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Az éppen távozó Szabados Tamás felszólalására szeretnék reagálni röviden. (Szabados Tamás visszafordul.) Amiben egyetértek: nem hiszem, hogy a pedagógusok elemi igénye váltotta volna ki ezt a közoktatási tantervmódosítást. Valóban azt sem hiszem, hogy annyi tap…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! Köszönöm a szót. Én elhiszem, hogy Horn Gábor a liberális oktatáspolitikának meggyőződéses híve, és el is fogadom. Azt azonban nem hiszem el, hogy ő is valóban úgy gondolja, hogy ennek ellenpontjaként kizárólag a hetvenes évek rossz emlékű -…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. A tárgyhoz tartozóan szeretnék hozzászólni. Egyetértettem Tóth András záró gondolataival, ami bennem úgy szűrődött le - talán nem sértődik meg -, hogy pénz beszél, szakfelügyelő ugat... Magam is valami hasonlót akartam kifejezni a keddi hozzászólásom végén, tal…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A közoktatási törvény lényeges megváltoztatására került sor 1996-ban, 1998 szeptemberében megkezdődött a nemzeti alaptantervre épülő oktatás, és az új kormány most egy nagy terjedelmű törvénymódosítási…
T/995 A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996.évi LXXVII.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Igyekszem részben kitölteni az időt a NATO-val kapcsolatos szavazás megejtéséig, ezért ezzel együtt nem túl hosszan szólok. E törvényjavaslattal kapcsolatban az a furcsa helyzet állt elő, hogy az elvekben mindenki egyet…
T/995 A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996.évi LXXVII.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Fogalmazhatok úgy, hogy szerencsés dolog egy olyan törvényhez hozzászólni, amelynek elemzése kapcsán az előttem szólók tulajdonképpen hasonló érveket mondtak el, mint amelyek a Magyar Igazság és Élet Pártjának é…
T/995 A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996.évi LXXVII.törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Én is Horváth János képviselőtársamnak szeretnék válaszolni, ugyancsak egyetértve mindazokkal az elvekkel, amit elmondott. De amivel kapcsolatban én is elmondtam, hogy tisztázandó kérdés, hogy nincs-e komoly vesztese ennek a szabályozásnak, az övé a következőt…
A/1103 Hogyan szenteljük meg az Urak napját?
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Bibliából, Mózes I. könyvéből tudjuk, hogy Isten hat nap alatt készült el művével, a világ teremtésével, és megpihent a hetedik napon minden munkájától, amelyet végzett, és megáldotta az Isten a hetedik napot és me…
A/1103 Hogyan szenteljük meg az Urak napját?
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Szeretném emlékeztetni az államtitkár urat arra, hogy bármennyire liberális felfogású a nyugat-európai országok többsége, ott ennek a vásárlási szokásnak a vasárnapi elterjedését igenis egyértelmű zárva tartással, ha tetszik, akadályozzák meg. Ugyanakkor a magy…
T/857 A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról sz. 1993.évi LXXX. tv. módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm szépen. Igyekszem még rövidebben szólni. A részletes vitához szólok hozzá annyiban, hogy az imént hangzott el megint egy olyan polémia, amely egy székhely kérdésével foglalkozik. Ez szinte a legélesebben vetődött fel a bizottsági vitában is az integráció kapcsán. Ezért…