309 felszólalás
T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy nagyon röviden reagáljak az elhangzottakra, és először is megint a köszönettel kezdjem a hozzászólásomat. Abból, hogy az önök előtt lévő 2021. évi költség…
T/10724 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak meg akarom erősíteni azt, hogy a javaslatot mint a családokat erősítő javaslatot a kormányzat támogatja. Javaslom, hogy a tisztelt Országgyűlés is tegyen majd így. Kösz…
T/10735 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház előtt lévő 2020. évi központi költségvetés módosításáról szóló javaslat azt a célt szolgálja, hogy az év során, amennyiben szükséges, úgy a járvány elleni véd…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Arató Gergely képviselő úr meglehetősen erős kifejezéseket használt: „a gyávaság költségvetése”, „szembenézés”. Nem csodálkozom, hiszen ezeket a szavakat, ezeket a mondatoka…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy először Csárdi Antal képviselő úr felszólalására reagáljak. Úgy fogalmazott, hogy az alapvető élelmiszerek áfája magas, igazságtalan az áfakulcsrendszer.…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Örülök, hogy Tordai Bence képviselő úr itt van a teremben, hiszen, amiről ő beszélt, a fizetendő adó növekedése, az egy tényezőből fakad. Nevezetesen abból, hogy a bruttó bér növekedett. Nem az adókulcs változott, n…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szakács László képviselő úr fölvetéseire, engedjék meg, hogy négy pontban reagáljak. Először is a nyugdíjak emelése tekintetében emlékeztetném a legutóbbi KSH-adatra a képvi…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mögöttünk lévő két és fél napban, azt gondolom, hogy nagyon sok kérdés merült fel a jövő évi költségvetésitörvény-javaslat kapcsán. Én első helyen megköszönöm a törvényjav…
T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat célja, hogy megteremtse azon jogszabályi és…
T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hadd kezdjem azzal, hogy Varju László képviselő úr úgy fogalmazott, hogy a Pénzügyminisztérium nem ad választ a feltett kérdésekre. (Varju László: Írásban…) Tisztelt Ház! Láthatja, hogy Izer á…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr komoly megállapításokat tett a hozzászólása elején és végén is. Lehet, hogy nem szó szerint idézem, de úgy fogalmazott, hogy a 2010…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, rövid leszek, ugyanakkor szükségesnek tartom azt, hogy a 2021. évi költségvetésitörvény-javaslat értékelésekor a tényszámokból induljunk ki. Mesterházy Attila képviselő úr és…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is Ujhelyi István képviselő úr hozzászólására reagálnék, és ha megengedik, azzal kezdem, hogy miben értettem egyet képviselő úrral. Egyetértek képviselő úrral abban, hogy az élet és megélhe…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt, lassan két napban sok szó esett az önkormányzatok járványügyi helyzettel kapcsolatos tehervállalásáról, illetőleg az önkormányzati finanszírozás 2021-es alakulásáról. Sajná…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy Mesterházy Attila képviselő úr úgy kért szót, hogy nem figyelt arra, hogy mit mondtam, és ezen túl nem ismerte meg kellőképp az előttünk álló költségvetésitörvény-javaslatot. El szeretném monda…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr, engedje meg, hogy azzal kezdjem, hogy attól, hogy valami hangzatos, még nem biztos, hogy igaz. Ön rendkívül sok hangzatos kijelentést tett. Nagyon sajnálom, ho…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, hogy nem élek hosszú ideig vissza a bizalmukkal, tekintettel az időkeretre is, mégis úgy gondoltam, hogy elhangzottak a vita végén olyan állítások, olyan megfogalmaz…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy azzal kezdjem a hozzászólásomat, hogy minden évben a költségvetési javaslat vitájakor azzal a reménnyel nézek a vita elé, hogy a költségvetésitörvény-java…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért is kértem szót, mert Varju László képviselő úr egyben a Költségvetési bizottság elnöke, és ebbéli pozíciójából kiindulva, azt gondolom, ha valakinek a tisztelt Országgyűlés tagj…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bevallom őszintén, hogy e kései órán már nem akartam húzni a tisztelt Országgyűlés idejét. Köszönöm szépen képviselő asszonynak is a hozzászólását és a vitában való részvételem kapcsá…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Én tényszámokat mondtam, tehát ha végignézzük az elmúlt tíz év folyamatait, megnézhetjük egyenként éves szinten, hogy a foglalkoztatottak száma vagy a keresetek hogyan ala…
T/10735 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előterjesztője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még nem múlt el a járvány okozta veszélyhelyzet, de mindannyian abban bízunk, hogy mihamarabb véget ér. A járványügyi készültséget azonban t…
T/10735 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a vezérszónoki hozzászólások után néhány gondolattal reagáljak az elhangzottakra. Először is: köszönöm szépen a benyújtott indítványt támogató, a kormány által az e…
T/10735 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem nem túl sokszor visszaélni az elnök úr és a tisztelt Ház bizalmával, mégis azért voltak olyan megállapítások, amelyekre nem tudok nem reagálni. Keresztes László Lóránt képviselő úr talán kétszer is a „brutális me…
T/10735 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a 2020. évi központi költségvetési törvényjavaslat módosításáról szóló előterjesztésben számos információt bocsátott a kormányzat az Országgyűlés rendelkezésére, be…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy véleményem szerint a zárszámadási törvényjavaslat keretében a kormánynak, a mindenkori kormánynak arról kell beszámolni, hogy az Orszá…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány eleget téve a jogszabályokban foglalt kötelezettségének, szeptember 30-án benyújtotta az Országgyűlésne…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is engedjék meg, hogy a vezérszónoki hozzászólásokat követően megköszönjem a költségvetés végrehajtása kapcsán elmondott pozitív, elismerő szavakat. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a vezérszóno…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden reagálok Harangozó Tamás képviselő úr és Hajdu László képviselő úr hozzászólásaira. Ami a honvédelmi fejezetet illeti, a zárszámadás részletesen beszámol arról, hogy a honvédelmi kiadások hogy alakultak. Egy…
T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról
BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselő asszony úgy fogalmazott, hogy azzal a hittel vágott bele anno a költségvetési zárszámadási vitákba, hogy lehet szakmai vitát folytatni. Megmondom őszintén, hogy én i…