682 felszólalás
A/2154 Önnek Miniszterelnök úr volt esélye. Mit gondol, a mai gyerekeknek van?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tudja, miniszterelnök úr, a kérdésemre nem kaptam választ. Azt kérdeztem, hogy az olyan sorban lévő gyerekeknek, ahogy maga felnőtt, lesz-e ugyanolyan esélye, mint magának volt anno. Lefelezik a gimnáziumi férőhelyek számát. 2020-tól úgy kerülhetnek be a gyerekek egyet…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. A kétgyermekesek adókedvezményét a mai nap is többször hallottuk már, a 2015-ös költségvetésben ez a tétel nem szerepel, 350 ezer családot csapnak be nap mint nap. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Egyetlenegy tételt emelnék ki: a szociális étkeztetés kiterjesztését kezdeményeztük a középiskolás gyerekekre is, és kezdeményeztük a gyerekek szociális étkeztetését 365 napon át. A legveszélyeztetettebb korosztályról beszélünk, a 18 év alatti gyerekekről. Ezt önök les…
T/2089 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításár
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jól látszik, hogy egy ilyen fontos témánál kiürült a parlament, mondhatjuk így. Nem akarnám húzni az időt, csak annyit szeretnék államtitkár úrnak mondani, hogy órákat vitatkoztunk ezekről a törvényekről. Utána még meg is dicsértek bennünket,…
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Már előre látom, hogy ülünk meg állunk egymással szemben, mi mondunk valamit, önök meg lefestik a tündöklő Magyarország képét. Az elmúlt öt-hat évben indult meg a fiatalok…
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pócs képviselő úrnak mondanám: kikérem a férjem, a magam és a családom nevében azt, ahogy maga viselkedett, és szeretném magával közölni, tartsa már tiszteletben, hogy nem közszereplő a férjem. Jó? Ha kérhetem, ezt tartsa tiszteletben ezek kö…
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Én tudom, hogy a kormánypárti képviselőket nem lehet semmiről meggyőzni, amit mi itt ellenzékben mondunk. Én csak arra kérem önöket, hogy néhanapján jöjjenek el velem Hajdú-Bihar megyébe, hétfő hajnalban üljenek fel a vonatra, és azzal jöjjenek el F…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Államtitkár Úr! Kettő hónap után hivatkozni a KSH adataira, azt gondolom, nem is tudom, hogy minősítsem én ezt. Ráadásul, ha elolvasná a szakmának a reagálását, azt mondták, hogy ez a jelentés szegénységi je…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Államtitkár úr, mutatnék én magának valamit, biztosan ismeri az anyagot (Felmutatja.), bár az itt elhangzottak után nem vagyok benne biztos: Magyar nemzeti társadalmi felzárkóztatási stratégia II. A múlt hét…
T/2141 Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Dr. Simon Miklós megszólított, és szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy most a 2015-ös költségvetés megalapozójáról beszélünk, nem a 2006-osnak, nem a 2010-esnek, hanem a 2015-ösnek. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Az alapjai ott…
I/2111 Szociálpolitikai bűntettek a jövő évi költségvetésben! Mikor tesz le a Kormány a család- és népellenes intézkedésekről?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány azt mondja, hogy a család az első. A megszorításoknál valóban a családok az elsők. Ha megnézzük, kiket sújt leginkább a már elfogadott adótörvény és a jövő évi költségvetés, akkor kimondhatjuk, hogy a…
I/2111 Szociálpolitikai bűntettek a jövő évi költségvetésben! Mikor tesz le a Kormány a család- és népellenes intézkedésekről?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tudja, államtitkár úr, olyan volt ez, mintha egy mesét olvasott volna, csak ez nem mese. (Balla György közbeszól.) A Magyar Tudományos Akadémia két héttel ezelőtti rendezvényén hangzott el, hogy a hét év alatti gyerekek 42,2 százaléka szegénységben él, és Czibere Károl…
A/2154 Önnek Miniszterelnök úr volt esélye. Mit gondol, a mai gyerekeknek van?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, de megvárnám miniszterelnök urat.
T/2080 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tapasztalatok azt mutatják, indokolják a törvényben, hogy a dohányboltok száma, 2 ezer fő lakos után egy bolt meghaladta a piaci igényeket, ezért a jövőben ennek fokozatos csökkentését kívánják elérni. A ko…
T/2027 A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Idéznék a törvényjavaslatból: Az Országgyűlés, figyelemmel arra, hogy a magyarországi egészségügyi ellátás színvonalának növelése kiemelt közpolitikai cél, amelyhez a szükséges anyagi forrásokat biztosítani kell; a dohányzás számos megbeteged…
T/2089 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításár
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony mint speciális munkaviszony bevezetésekor a jogalkotó elmulasztotta oldani az összeférhetetlenségi szabályokat, ezáltal jelenleg számos jogviszony esetében t…
T/2089 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításár
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akarnám az időt húzni, csak néhány észrevétel még a gyermekvédelmi törvény módosításával kapcsolatban. Az iménti felszólalásomban egy jogi kérdésről beszéltem hosszabban, most néhány hétköznapi dolog, ha mondhatom így. A nevelőszülői rend…
A/2154 Önnek Miniszterelnök úr volt esélye. Mit gondol, a mai gyerekeknek van?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Sajnálom, miniszter úr, de nem fogadom el, megvárom a miniszterelnök urat. Köszönöm szépen. (Lázár János: Jó ízlése van!)
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Nagyon köszönöm, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy Selmeczi Gabriella képviselőtársam nincs itt. (Dr. Rétvári Bence: Szél Bernadett nem hiányzik?) Tényleg csak csatlakozni tudok, hogy fejezzék már be azt, hogy a kétgyermekesek adókedvezményével kampányolnak a parlamentbe…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Ha szociálpolitikai szempontból kellene a 2015-ös költségvetést értékelni, az alábbiakat lehet elmondani róla. A jövő évi költségvetés továbbmélyíti a szakadékot a társadalom szegényebb és gazdagabb rétegei között. A súlyos adóv…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Boldog István képviselő úrnak mondanám, hogy érdekes ezt hallgatni, hogy 2006-tól 2010-ig mi zajlott ebben a parlamentben, mert én úgy tudom ? még akkor kívülállóként néztem ?, hogy önök akkor nem nagyon jártak be a munkahelyükre. Bár ez azóta sem változott ? és én mos…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igaz, hogy másról akartam ma beszélni, de tegnap a napirend utánimnak nem értem a végére, és akkor ígéretet tettem, hogy be fogom fejezni. Többször elmondtam tegnap is meg ma is, hogy ha nekünk, ellenzéknek nem hisznek, akkor higgyenek a népn…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Többen előttem a lakásépítés fellendüléséről beszéltek, és itt tisztáznunk kell néhány kérdést, viszonyítás kérdése minden. Az idei újlakás-szám a 2008. évi válság előttinek alig egynegyede. Az első háromnegyed évben az egész országban összes…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Végre szeretném már tisztába rakni, a közmunkáról ma olyan sok minden elhangzott. Kedves Kormánypárti Politikusok! Önök 2010-ben egymillió új piaci alapú munkahelyet ígértek, nem nyomorba döntő közmunkát! Ebből látszik, hogy csak közmunkával…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Előre kell bocsátanom, hogy a holnapi napirend utáni felszólalásban folytatni fogom, mert öt perc alatt nem tudom elmondani. Úgyhogy tegyük hozzá a jegyzőkönyvnek, hogy I., és folytatni fogom. És most már innentől fogva, mivel a kormány nem h…
T/1548 A luxus-úszómedencéket terhelő adóról
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az MSZP frakciója támogatni fogja a Jobbiknak ezt az ötletét. De el kell mondani, hogy nem elégséges ez a benyújtott módosító. Támogatni kell, mert medencék fűtését közpénzen, úgy gondolom, erre csak nemet mondhat az ember. De el kell itt mon…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Ferenc pápa üzenetét olvasnám fel. Figyeljük meg, hogy az az asszony, akinek volt bátorsága megtartani és megszülni gyermekét, mivel találkozik! Zárt ajtóval! Ha így folytatjuk, nem teszünk semmi jót az emberekkel, Isten népével. Jézus hét szentséget alapított, de mi…
Napirend utáni felszólalások
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csatlakoznék az előttem szólóhoz. Nem először szólalok meg ebben a témában, hogy mi is zajlik Magyarországon a kivándorlással kapcsolatban. Szeretnék hivatkozni egy hétvégi cikkre, ami nagyon szépen összefoglalta, hogy mi az a három pont, ami…
I/1792 Tízezreket vesznek ki százezrek zsebéből! Avagy mi is az igazság a családok terheiről?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A családi adókedvezmény emelését többször megígérték idén. 2014 májusában az uniós választások előtt jelentették be, hogy jelentősen emelkedhet a két gyermeket nevelők családi adókedvezménye. Többször emlegették ezt a nyár folyamán is,…
I/1792 Tízezreket vesznek ki százezrek zsebéből! Avagy mi is az igazság a családok terheiről?
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Nem fogadom el, elnök úr, és elég volt ma a hazudozásból (Dr. Rétvári Bence: Akkor csüccs!) úgy, ahogy a múlt héten egyik nap bejelentették, hogy 2,2 százalékkal emelik a nyugdíjat, másnap meg 1,8 lett belőle. Hadd mondjak egyetlenegy tételt, államtitkár úr: 29 milliár…