190 felszólalás
I/4418 Hogyan tervezik megállítani a közoktatás összeomlását, miután kirúgják az utolsó lábát?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom elfogadni a választ. Ha jól értem a válasz első felét, amit a Rogán-féle propagandaminisztérium adott az ön szájába, a kormány mesterterve az, hogy majd az Unióból érkező pénzekkel emelik a tanárok bérét, nyilvánvalóan…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Be kell hogy valljam, hogy egy kicsit zavarban vagyok, ugyanis úgy vitázunk a pedagógusok jogállásának megváltoztatását érintő törvényről, ami tulajdonképpen a pedagógus-életpályamodellt évekre negatív módon érinti,…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár a 2011. évi CXCVI., a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint a nemzeti vagyonnal átlátható és felelős módon kell gazdálkodni, hiszen az mindenkor a közérdek és a közösségi szükségletek céljára hasznosítandó, mindannyian tud…
Napirend előtti felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Pár év múlva, amikor az önök dicstelen kormányzása már csupán a rendszerváltás utáni politikatörténet egy nagyon szomorú fejezete lesz (Közbeszólások a kormánypártok soraiból. ‑ Rétvári Bence: Gyurcsá…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor most a győzelmi jelentés és az aktuális Szabad Nép-félóra után halljuk végre az igazságot! (Zsigó Róbert: Gyere le! ‑ Közbeszólások a kormánypártok soraiban. ‑ Az elnök csenget.)…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hollik képviselőtársam, akkor lássuk, hogy ki hazudik! Ön azt mondta a vezérszónokijában, hogy olyan arányban, mint a baloldali kormányok, senki nem csökkentette a pedagógusok bérét. Mi ezzel szemben az igazs…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr! Elsősorban szeretném őszintén megköszönni Tóth Endre képviselőtársamnak az iménti 15 perces hozzászólásában elmondott felsorolást, mert tényleg erről van szó, hogy vannak olyan digitális kompetenci…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Akkor ezzel szemben lássuk az igazságot és az érdemi javaslatokat, ha már képviselő úr ezt kérte rajtunk számon. (Rétvári Bence: Gyurcsány Ferenc és az igazság!) Az elmúlt másfél év tanár-, diák- és szülőtiltakozásai miatt a mag…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Csak néhány felvetésre szeretnék gyorsan reagálni, ami itt a vitában elhangzott, elsősorban Rétvári államtitkár úrnak. Sajnálom, hogy ő már nincs itt, de remélem, talán visszanézi majd ennek a felszólalásnak a videóját a Facebookon.…
K/4136 Komolyan gondolják, miniszter úr?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Május 17-én a magyar közoktatás szétverése újabb szintre lépett, ugyanis maga a honvédelmi miniszter jelentette be a közrádió egy reggeli műsorában, hogy az általa fiatalításnak nevezett tisztogatás során kirúgott katonák…
V/3987 Politikai vita a magyar munkavállalók bérrendezéséről
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kevés az idő, pedig annyi mindenre kéne reagálni. Panyi államtitkár úr is elmondta, de a többiek is; én a „2010 előtti kormányok” szóösszetételt ennyiszer még nem hallottam életemben, komolyan! Miért nem beszélnek a jelenről, álla…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársak! A budapesti kerületek az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt nehézségekkel néznek szembe napjainkban. Az orbáni büntetőpolitika ma már nemcsak a fejlesztéseket, de a mindennapi működésüket is veszélyezteti. Folyamatosan e…
Napirend előtti felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Lassan másfél éve tart a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek a tiltakozása az ellen az orbáni büntetőpolitika ellen, amely a pedagógusok és a diákok jogait és követeléseit semmibe veszi. Úgy látszik, hogy a zsigeri gyűlöletre építő orbán…
T/3756 A szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó törvénymódosításokról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Azt hiszem, senkit nem fogok meglepni azzal, ha államtitkár úr és Vinnai képviselőtársam után én egy kicsit más képet fogok festeni a hazai szakképzésről. Egy mondatban hadd ut…
T/3756 A szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó törvénymódosításokról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam, nagyon röviden hadd reagáljak. Bent voltam ma egész nap a Házban, több vitán is bent ültem itt az ülésteremben, és láttam, ahogyan az ön frakciótársai hosszú-hosszú litániákat olvasnak fel előre kinyomtat…
I/3746 Miért üldözik el tömegesen a tanárokat az orbáni inflációval és a státusztörvénnyel?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A nyomorba taszított emberek szabadságát könnyebb elvenni ‑ jól tudja ezt minden diktatúra, jól tudja ezt minden önimádó népvezér, és jól tudja ezt az Orbán-kormány is, hiszen a közoktatás elmúlt 12 éves szisztematikus tö…
I/3746 Miért üldözik el tömegesen a tanárokat az orbáni inflációval és a státusztörvénnyel?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm, elnök úr. Nem tudom elfogadni a választ, államtitkár úr. Menjünk sorban, ugyanis nem mondott igazat! A Gyurcsány-kormányok 8 éve alatt többet emelkedett a pedagógusok fizetése, mint most 13 év alatt. Mondom lassan, hogy ön is megértse: a tanári béremelésre szánt uniós…
T/3315 Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről
BARKÓCZI BALÁZS, az Európai Ügyek Bizottsága kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen Magyarország uniós elnökségi tisztsége örömünnep kellene hogy legyen, de az mindenki számára világos, hogy a jelenlegi magyar kormány alkalmatlan arra, hogy…
T/3315 Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen. Bár azt hiszem, az utolsó mondat után már méltatlanná vált képviselő úr arra, hogy bármit is válaszoljak neki. Egyrészt senki nem akarta betiltani a gyónási titkot, ezt azért szeretném megjegyezni. Ugyanakkor képviselő úrnak szeretném a figyelmébe ajánlani, hog…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az orbáni infláció Magyarország minden polgárát, így választókerületemben, a XV. kerületben és Újpesten élőket is egyaránt sújtja. Ez az infláció a Magyarországot emésztő legpusztítóbb válság hosszú évtizedek óta. Az élelmiszer-…
K/3577 Elveik tiltják-e, hogy szakmai feladatokról ahhoz értőket is megkérdezzenek?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Egy négyezer pedagógus bevonásával készült reprezentatív felmérés szerint nincs túl nagy sikere a közalkalmazotti státusz megszüntetéséről, illetve az önök által titokban tesztelt teljesítményértékelésről szóló e…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A legutóbbi napirend utáni felszólalásomban arról beszéltem, hogy a 2018-as időközi, majd a 2019-es általános önkormányzati választás elvesztéséből fakadó fideszes frusztráltság hova vezetett választókerületemben, a XV. kerületb…
I/3481 Honnan veszik a bátorságot, hogy ezt csinálják a tanárokkal?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Önök több mint egy éve nem képesek mit kezdeni azzal a válsággal, amit önök okoztak a közoktatásban. Önök megtagadták a pedagógusok béremelését, elvették tőlük a sztrájkjogot, fenyegették és kirúgták őket.…
I/3481 Honnan veszik a bátorságot, hogy ezt csinálják a tanárokkal?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Nem tudom elfogadni a választ, egész egyszerűen azért, mert ön nem mond igazat. Vegyük sorba! Azt mondja, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátották a törvénytervezetet. A szakszervezetek március 2-án kapták meg, és 10-éig kellett vélemé…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látszik, hogy a Fidesz önkormányzatokat büntető politikája újabb szintet lépett. Mindannyian emlékezhetünk rá, amikor a pandémia alatt a magyar önkormányzatok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, és a kormány nemhogy nem segí…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Március 9-én levelet kaptak a magyar polgármesterek, amelyben az országos kórházi főigazgató jelezte, államosítani szeretnék a járóbeteg-szakellátást is. Bár a hivatalos tájékoztatásban a szakellátás harmonizác…
I/3081 Mennyit keres Szili Katalin, Guller Zoltán, Bedros J. Róbert és Wáberer György az egyetemek kuratóriumaiban?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Amikor az Európai Bizottság kilátásba helyezte, hogy a folyamatos kormányzati korrupció miatt a magyar hallgatókat és oktatókat kizárhatják az Erasmus+ és a Horizont Európa-programból, akkor Navracsics miniszte…
I/3081 Mennyit keres Szili Katalin, Guller Zoltán, Bedros J. Róbert és Wáberer György az egyetemek kuratóriumaiban?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Nem tudom elfogadni a választ. A világ leegyszerűbb kérdését tettem fel, ehhez képest ön mellébeszélt, mismásolt. Sajnálom, nem önnel barátkozni vagyok itt, hanem a kormányzati munkát ellenőrizni, többek között. Az uniós…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 2022 decemberében a XV. kerület megalkotta a 2023. évi önkormányzati költségvetést, az önkormányzati intézmények és szolgáltatások biztonságát szavatoló működési költségvetést alkotott. Cserdiné Németh Angéla, a k…
H/3004 A 2023. év Madách Imre-emlékévvé nyilvánításáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2023-as év elég erős lesz a kulturális emlékezet szempontjából. Itt már többször is elhangzott, hogy 200 éve született Petőfi Sándor, Madách Imre és 200 éve volt az, hogy Kölcsey…