190 felszólalás
K/3038 Tényleg beáldoznák?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az már tavaly decemberben világos volt, hogy önök csak blöffölnek, amikor azt mondták, hogy idén januárban megkaphatjuk a felfüggesztett uniós pénzeket. Mostanra ez bizonyságot nyert, ugyanis nemcsak a felfüggesz…
V/2851 A Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt a vita folyamán többször elhangzott a társadalmi párbeszéd, illetve annak hiánya, valamint Csárdi képviselő úr elmondta, hogy a tervezett akkumulátorgyár építése kapcsán a hulladékgazdálkodás a leggyengébb pontja ezeknek a p…
Ü/2217 Kérelem az Igazságügyi Bizottság 3/2022-2026. IÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt elmondanám azt, hogy miért kezdeményezzük az Igazságügyi Bizottság állásfoglalásának az elutasítását, hadd térjek ki röviden arra, hogy mire vonatkozott a napirend-kiegészítés, illetve a kiv…
Ü/2217 Kérelem az Igazságügyi Bizottság 3/2022-2026. IÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Nagyon szépen köszönöm, elnök asszony, és ígérem, nagyon röviden szólok. Képviselő úr a jogosultságra hivatkozott. Akkor még egyszer hadd olvassam fel azt a bizonyos 61. § (3) bekezdést, amely azt mondja, hogy kivételes eljárást határidőre tekintet nélkül lehet indítványozni le…
Ü/2218 Kérelem az Igazságügyi Bizottság 4/2022-2026. IÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Én sem fogom kihasználni a rendelkezésemre álló öt percet. Tulajdonképpen, amit az esettel kapcsolatban el akartam mondani kifogásainkat, azt már az előző hozzászólásomban, az előző napirendnél megtettem.…
Ü/2218 Kérelem az Igazságügyi Bizottság 4/2022-2026. IÜB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Továbbra sem tartjuk megalapozottnak az Igazságügyi Bizottság állásfoglalását, és ezért kérjük annak elutasítását. Köszönöm.
A/2235 Urak vagy szolgák?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Mindannyian tudjuk, hogy a pedagógusok bére szégyenletesen és lehetetlenül alacsony. Ennek egyik példája az, hogy egy budapesti gimnázium nemrégiben ugyanannyi nettó fizetésért keresett délutáni takarítót, mint e…
A/2235 Urak vagy szolgák?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, amit mondani akartam itt az utolsó felvetésre, azt már Arató képviselőtársam elmondta. Tulajdonképpen sejtettem, hogy nem fog nekem válaszolni, ez a maszatolás, amit most levágott, azért mégiscsak megdöbbentett. Egyrészt ezzel b…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az év vége hagyományosan a számvetés ideje. Mindezt különösen fontos megtenni akkor, ha az ember egyéni országgyűlési képviselőként egy egész választókerület fejlődéséért, az ott lakó több mint 80 ezer emberért vállal felelősséget itt, a…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatos vitában ismertetném az álláspontomat, két nagyon rövid dolgot engedjenek meg nekem; egyrészt, hogy ezúton is gratuláljunk jegyző asszonynak a NATO-bizottsági elnökké való…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én pedig Kanász-Nagy Máté képviselőtársamhoz csatlakoznék. Csak egy rövid történetet hadd meséljek el! Már említettem azt, hogy miért az önkormányzat a legjobb gazdája ezeknek a szakrendelőknek. A lakosság jobb ellátása érdekében…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Öt-hat órával ezelőtt megígértem, hogy be fogok számolni arról, hogy a Fidesz-kormány milyen fejlesztéseket kaszált el a XV. kerületben és Újpesten. Szeretném hinni, hogy többen csak azért maradtak, hogy meghallgassák. Há…
Napirend előtti felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez a magyar parlamentarizmus történetében meggyökeresedett megszólítás az elmúlt 12 évben egy sajátos jelentésárnyalatot kapott, ugyanis az ellenzéki képviselők, köztük jómagam is, érezhetik sokszor úgy, hogy itt az ülésteremben valóban csak a…
T/2099 A Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szokták volt mondani, hogy az élet a legjobb rendező. Valóban, jelképes az, hogy pont a magyar közoktatás napján tárgyalunk az új kormányzati struktúráról, arról a kormányzati struktúráról, amiből megint fájó módon hiányz…
T/1846 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ahogy már Czerván képviselőtársunk utalt rá, az előttünk fekvő úgynevezett salátatörvény 11 darab törvényt kíván módosítani, viszont mi úgy érezzük, hogy aki a hazai agráriumma…
T/1841 Az agrártermékek eredetvédelméről
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a DK képviselőcsoportja szerint a javaslat tartalmaz támogatható elemeket, ugyanakkor itt is szeretnék majd néhány kérdést feltenni minis…
T/1840 A Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások eljárási rendjéről
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A közös agrárpolitikáról és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások eljárási rendjéről szóló törvényjavaslat nem más, mint a támogatási jogviszonyban érintettek jogait és kötele…
T/1778 Az 1222. évi Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla Napjáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nacsa képviselőtársam, bár tudom, hogy nagy barátai a valóság ferdítésének, ezt mi sem mutatja jobban, mint ez a mostani vita, ahol már dollárbaloldal is elhangzott, szankciók is elhangzottak az Aranybulla kapcsán, és nem is értem, hogy ho…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt belekezdenék, engedjék meg, hogy én is sok szeretettel köszöntsem a szakma képviselőit, a volt kollégákat, szülőket és a diákokat itt, az Országház falai között. Örülök, hogy most személyesen hallgathatják végig ez…
V/1550 Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor így mondom el. Ha már megígértem, akkor elmondom azt a cselekvési tervet, amit Dobrev Klára árnyékkormánya dolgozott ki (Derültség a kormánypártok soraiban.), már csak azért is, mert a kormánypárti képviselőtársaim, úgy látszik, csak arról tudna…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen ott fogom folytatni, ahol Ungár Péter képviselőtársam abbahagyta. Jámbor András képviselőtársam is többször elmondta azt, hogy mikor fogunk érdemi válaszokat kapni a kérdéseinkre. Szerintem egy…
T/1623 Egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pósán úr hozzászólásában is többször elhangzott, hogy most a törvény megnöveli a felsőoktatási autonómiát. Hát, látszólag, képviselő úr! Tényleg úgy néz ki, mintha növeln…
T/1623 Egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, én jóval rövidebb leszek, mint Szabolcs, illetve mint Szabó képviselőtársam. Pósán képviselőtársamhoz csak egy nagyon rövid technikai megjegyzést tennék. Balázs a keresztnevem, és nem Tamás, de…
Napirend előtti felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, Magyarország bajban van. Hogy Magyarország bajban van, annak számos tünete látszik egyre erősebben: összeomlik az egészségügy, a forint újabb és újabb negatív rekordokat döntöget, mint például ma; a rubelj…
K/645 Akár csökken a gázár a világpiacon, akár nő, mindenképpen a fogyasztók járnak rosszul?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Önök tíz éven keresztül játszották a rezsicsökkentésnek nevezett „itt a piros, hol a piros”-t a magyar fogyasztókkal, míg végül most a világpiac, úgy néz ki, hogy lehívta a blöfföt. Nézzük meg a gázár példáján, h…
A/478 Ezt így hogy, Miniszter Úr?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Szokták volt mondani, hogy az infláció a szegények adója, és ha ez így van, akkor bizony önök most alaposan megadóztatják a legszegényebbeket. Az infláció már meghaladta a 10 százalékot bizonyos élelmiszerek körében, így pél…
A/478 Ezt így hogy, Miniszter Úr?
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nem válaszolt nekem, úgyhogy ön helyett akkor most megteszem én. Miért van rekordmagas infláció ma Magyarországon? Egyrészt a magas államadósság miatt, ugyanis önök devizahitellel adósították el a magyarokat. (Rétvári Bence: Azok ti…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megszokhattuk már, hogy a magát nemzeti együttműködés rendszerének hazudó Orbán-kormányban bizonyos szavaknak különös jelentése van. Ha ez a kormány azt mondja, hogy megbecsüli a tanárokat, az azt jelenti, hogy növelik a pedagóg…
Napirend utáni felszólalások
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választások előtti hónapokban az érdekérvényesítés végső eszközeként az országban több tízezren csatlakoztak a pedagógussztrájkhoz. A XV. kerületben február második felében a Károly Róbert Általános Iskola és a Dózsa Gy…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
BARKÓCZI BALÁZS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A XV. kerület és Újpest egyéni országgyűlési képviselőjeként arra tettem esküt, hogy mindenkor választókerületem, vagyis a Budapest 12. választókerület lakóinak érdekeit fogom képviselni itt az Országházban. A…