467 felszólalás
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztők! Elnézést a többes számért, de láthatóan Nacsa képviselő úr is tekinthető társelőterjesztőnek. Úgy fejezte be utolsó hozzászólását Nacsa képviselőtársam, hogy az önök által javasolt úton indul…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Ezt a kétperces hozzászólást arra szeretném felhasználni, hogy megkérem az államtitkár urat, hogy a kormány képviseletében mesélje már el nekünk részleteiben, hogy mi van a módosításban, ezzel is cáfolva azt, hogy itt nem ismerhetjük meg ezt a módosítást,…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tartalmilag a 2022-re tervezett költségvetés nem az újraindítás, hanem a lebetonozás, a bebetonozás költségvetése. Értelemszerűen, ami le van betonozva, az viszonylag nehezen indul bárhova is.…
T/16208 Egyes adótörvények módosításáról
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A jövő évre vonatkozó adótörvényeket érintő módosítások az idei évben valahogy még gyengébbre sikerültek, mint ahogy azt az elmúlt években láthattuk, viszont kijelenthető, hogy nincs olyan érdemi módosítás, am…
T/15995 Az állami vagyonnal való fenntartható gazdálkodás megteremtése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról, valamint egyéb vagyongazdálkodási rendelkezésekről
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg mindannyian tudják, én hosszú éveket töltöttem munkával a piacon, és bennem felmerült az a félelem, hogy a Parlament épületére majd most ki lehet írni, h…
T/15995 Az állami vagyonnal való fenntartható gazdálkodás megteremtése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról, valamint egyéb vagyongazdálkodási rendelkezésekről
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Szabó képviselőtársam hozzászólásaira szeretnék reagálni, annak is egy elemére. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni: képviselőtársam, mikor adott be utoljára közérdekűadat-igénylést bármelyik szervezethez? (Szabó Zsolt: Melyikhez?) Szabadon választott…
T/15986 Egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásáról
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, hogy valamilyen áldott pillanat lehet itt az Országgyűlésben, mert rendkívül konstruktív volt az ellenzéki hozzászólások összessége eddig. Én nem értek egyet. Gyakorlatilag itt nem…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az idei költségvetés módosítására tesz kísérletet. Ennek a sikerét, azt gondolom, tökéletesen bemutatja az, hogy a kormánypárti képviselők 14-15 évvel ezelőtti idézeteke…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Orbán Viktor múlt pénteken Brüsszelben tárgyalt az EU-s helyreállítási alap hazai elköltésének módjáról, mikéntjéről, ütemezéséről. Ez rengeteg pénz, 5800 milliárd forint, ami pluszban érkezik az eddigi támogatásokhoz képest. Az előzetes tárg…
I/16008 Segít-e a kormány a hitelmoratóriummal általa adósságcsapdába vitt százezreken?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Közeledik a hitelmoratórium vége, és a banki elszámolások miatt rengeteg embert ért most nagyon durva meglepetés. Megkapva az elszámolásokat most szembesülnek azzal, hogy a kormány lényegében átverte őket. Megváltásként hirdették a hitelmorat…
I/16008 Segít-e a kormány a hitelmoratóriummal általa adósságcsapdába vitt százezreken?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Én csak itt kapkodom a fejemet. A helyzet az, hogy a kérdést fel lehet tenni másképp is, és akkor megteszem. A hitelmoratórium növelte‑e a bankok nyereségét? A válasz erre egyértelmű igen. És vajon más oldalról, más szempontból vag…
K/15789 Mikor kapnak jövedelempótló támogatást a kimaradt egyéni vállalkozók és kisvállalkozások?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hiába beszélnek fokozatos újranyitásról és folyamatos újraindulásról, a magyar munkavállalók még mindig támogatás nélkül maradtak, kiszolgáltatott helyzetben vannak, több millióan vannak azok, akik a saját bőrükön érzik, milyen az, amikor Ma…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Egy éve van velünk a járvány és a járvány okozta gazdasági válság, és azt gondolom, ilyenkor érdemes megnézni, hogy ki hogyan, milyen hatékonysággal próbálta megmenteni gazdaságát, próbálta életben tartani a saját h…
K/15494 Miért nem igazságos az adórendszer?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, abban nincs vita közöttünk, hogy gazdasági válság van. Abban viszont bizonyosan van, hogy ezt a válságot a kormány hogyan kezeli, és hogy mit kellene csinálni. A bértámogatásokra hón…
A/15557 Miért nem igazságos az adórendszer?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Érdekes adatok jelentek meg annak az Eurostatnak a felületén, aminek az adataira önök rendkívül sokat és rendkívül hitelt érdemlő módon szoktak hivatkozni. Azt mondja az Eurostat, hogy Magyarországon van az európai unió…
A/15557 Miért nem igazságos az adórendszer?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Ön most vagy hazudik, vagy nem tudja, hogy milyen törvényeket tárgyal a magyar Országgyűlés, merthogy arról szól az előttünk fekvő szja-törvénymódosítás, hogy a 25 év alattiak az átlagbér szintjéig nulla százalék személyi jövedelemad…
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Hazánk jövője szempontjából sorsdöntő évek állnak előttünk. A következő években alapvető változásokra kell felkészülnünk, és alapvetően kell átformálni gazdaságunkat és társadalmunkat, hogy a súlyosbodó globális problémákkal szembe tudjunk sz…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Összefoglalóan azt tudom elmondani erről a törvényjavaslatról, hogy az adórendszer ötletszerű, kampányízű módosítása. És mégis, nem tudom rossz néven venni, nem tudok rossz szájízzel beszélni róla, hiszen úgy látszik, a…
K/15205 Mit kíván tenni a kormány?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Mint az önök számára is ismert, a horvát alkotmánybíróság szerdán elutasította hét horvát bank keresetét a devizahitelek ügyében. A helybenhagyott legfelsőbb bírósági döntés megállapította, hogy a hitelt folyósító ban…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban ismételten tele volt a sajtó a Kósa Lajos és a csengeri örökösnő körül kirobbant botránnyal. Azt gondolom, hogy ez elgondolkodtató, mert ez a botrány tökéletesen rámutat arra, hogy a…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Azt hittem, a kormány reagál az előző napirend előtti fölszólalásra. (Dr. Gyüre Csaba: Elveszett a kormány.) Így viszont engedje meg, tisztelt elnök úr, hogy elkezdjem, mert Magyarország megállíthatatlanul sodródik a katasztrófa felé. Megállíthatatlanul so…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én tudom, hogy most joggal számítanak arra a múlt hét után, hogy az önök hitelességéről fogok beszélni, ugyanakkor azt gondolom, hogy az önök hitelességét leginkább a törvényalkotási gyakorlatuk mutat…
T/13957 Egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megint előttünk van egy törvény, aminek a lényegi elemei majd egyszer, valamikor a jövőben kormányrendelet formájában fognak megjelenni. Hogy miért ezzel kezdem, az n…
T/13957 Egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen. Látom, hogy a vita a végéhez közeledik, és nekem egyetlenegy kérésem volna államtitkár úrhoz, hogy a zárszavában fejtse ki, legyen szíves, hogy mindannyian lássunk tisztán, mert a törvény sajnos nem teszi ezt lehetővé, hogy az eddigi 10 százalékos jutalék, tehát…
Napirend előtti felszólalások
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos azt láttuk, hogy a mai napirend előtti felszólalása tökéletesen illett a kormányzati kommunikáció eddig tapasztalt irányába: gyakorlatilag egy áldozati szerepben tetszeleg a kormány, hogy mennyire sokan bántják e…
A/13873 Mi a kormány szándéka?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője november 8-án azzal a javaslattal jött elő, hogy két évre fagyasszuk be vagy legalábbis függesszük föl az iparűzési adó fizetésének a köt…
A/13873 Mi a kormány szándéka?
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Ha jól értettem államtitkár urat, akkor azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr felkészületlenül nyilatkozott a Kossuth rádióban. Én ezt nem hiszem, de nem is tudom, hogy miért kell ezzel becsapni a választópolgárokat. A miniszterelnök úgy fogalmaz…
T/13653 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdhetném úgy is, hogy egy nagyon szimpatikus kezdeményezés van előttünk, hiszen kisvállalkozások helyzetbe hozását célozza a domináns és jellemzően monopol vagy oligopol helyzetben…
T/13653 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Drága Kósa Képviselő Úr! A helyzet az, hogy szerintem jelenleg nincs benne az alapvető élelmiszeráfa-csökkentéses javaslatunkban a szikvíz, az ásványvíz, de van egy javaslatom: nyújtsuk be közösen az alapvető élelmiszerek összességére vonatkozó 5 százalékr…
T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Hollik képviselőtársam hozzászólása motiválta a felszólalásomat, merthogy az, amit a közpénzről mondott, és amit ő a közpénzről gondol, az egészen döbbenetes. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a taopénz nem közpénz, holott, hogy is fogalmazott képviselőtársam…