110 felszólalás
T/9784 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar kormány számára mindig is fontos volt hazánk nemzeti érdekeinek védelme, külföldön való képviselete. Ugyanakkor az utóbbi időben kibővültek a kormány külügyi feladatai. A klasszikus érte…
T/9784 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én inkább felszólalás helyett akkor Demeter képviselő asszonynak a felvetéseire reagálnék néhány szóban. Mint ahogy azt itt korábban jeleztem, itt egy kerettörvényhez kapcsolódó speciális törvényről van szó, nevezetesen a tervezet a köz…
A/11010 Miért és mennyiért utazott Bajnai Gordon miniszterelnökként az USA-ba?
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Igen.
A/11010 Miért és mennyiért utazott Bajnai Gordon miniszterelnökként az USA-ba?
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a választ, államtitkár úr. Meg kell mondanom, hogy nem igazán lepett meg az, amit mondott, nevezetesen az összegszerűség, bár én magam nem gondoltam volna, hogy két amerikai út válság idején 50 millió forintba kerülhet, ahogy ezt a 2009-es számot itt említette.…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga László képviselőtársam egy vissza-visszatérő szocialista mantrát ismételgetett, amely szerint az államadósság a mi időnkben megnőtt. Elmondanám önnek, hogy az államadósság mértékét a GDP-hez szokták mérni. Ez a…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vitát, Z. Kárpát Dániel képviselőtársunk hozzászólására már Banai államtitkár úr válaszolt, én mégis két kis adalékot tennék hozzá. Ne felejtsük el, hogy nyilván 2009-2013 között látványosan megnőhettek a…
T/9784 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán nem terveztem azt, hogy hozzászólok, de Mesterházy Attila képviselőtársunk itt néhány felvetése arra indított, hogy mindenképpen kérjek szót. Már csak azért, és nem akarom természetesen a válaszadással az államtitkár úr kenyerét elvenni…
I/9778 Kinek az érdekeit képviselik a szocialisták földügyekben?
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szinte már megszoktuk, hogy baloldali képviselőtársaink rendszeresen bírálják a „Földet a gazdáknak!” program keretében megvalósuló földárveréseket. A gazdák földtulajdonhoz juttatása sajnos nem arat sikert a parlament…
I/9778 Kinek az érdekeit képviselik a szocialisták földügyekben?
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a választ, tisztelt államtitkár úr. Azt kell hogy mondjam, engem megnyugtatott az az elszántság, ami (Moraj az MSZP soraiban. ‑ Közbeszólások az MSZP soraiból: Szerencse!) a válaszból kitűnt. Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mind Nagykovácsi…
T/6985 A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló 2014. évi XC. törvény, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Itt az elnök úr irányelveit megfogadva megpróbálok nagyon rövid lenni. A múlt héten a Külügyi bizottság megtárgyalta a T/6985. számú előterjesztést és a módosító javaslatokat. A mód…
Napirend előtti felszólalások
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Mára már mindenki elismeri, azok is, akik néhány héttel ezelőtt még tagadták, hogy Európa példátlan bevándorlási hullámmal szembesül. Valójában tévedés ezt bevándorlásnak nevezni, hiszen népván…
T/5290 Az Európai Közjogi Szervezet létrehozásáról és alapokmányáról szóló Egyezmény kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat azoknak a technikai jellegű határozatoknak a sorába tartozik, amellyel becikkelyezésre kerülnek nemzetközi egyezmények. Államtitkár úr nagyon részletesen…
T/5348 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja között az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja Globális Szolgáltató Központjának létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön mindent elmondott, amit erről a törvényről egyáltalán tudni lehet. Ennek a törvénynek a kihirdetéséhez, illetve a megállapodás kihirdetéséről szóló törvényhez t…
T/5138 Az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2014. május 26-i 2014/335/EU, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Fidesz vezérszónokaként nem tudtam hozzászólni, hiszen korábban le kellett volna adni a jelentkezést, illetve valószínűleg én követtem el azzal a figyelmetlenséget, elnök úr erre rákérdezett, hogy akár még most is jelentkezhettem volna, de n…
T/5138 Az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2014. május 26-i 2014/335/EU, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bana Tibor képviselőtársam itt említette, először az elején azt mondta, hogy ez a Fidesznek az álláspontja. Én hangsúlyoztam, hogy a vitanappal kapcsolatban a saját álláspontomat mondtam, a felszólalás végére már valóban az lett. És mié…
T/4836 Az egyrészről az Európai Unió, annak tagállamai, másrészről Izland között Izlandnak a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakában az Európai Unióra, annak tagállamaira és Izlandra háruló kötelezettségek közös teljesítésében való r
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző napirendi pontnál a szén-dioxid-emissziós kvótákról beszélgettünk, arról tárgyaltunk, ehhez kapcsolódik ez a napirendi pont, hiszen a kiotói egyezmény az, ami az alapot adja meg…
T/5045 A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás "A" és "B" Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről T/5047 A Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvíz
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Ahogy államtitkár úr is már itt említette, három olyan megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat van előttünk, amelyek a veszélyes áruk fuvarozásá…
T/4647 A Visegrádi Szabadalmi Intézetről szóló megállapodás kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A 2013-ban elfogadott, a szellemi tulajdon védelmére irányuló nemzeti stratégiában, a Jedlik-tervben is világosan megfogalmazódik: nemzetgazdasági érdek és versenyképességi követel…
T/3750 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Magyar Zoltán hozzászólása ihletett arra, hogy egy kétpercest nyomjak, hiszen itt nagyon hosszan beszélt a GMO-mentességről, amit természetesen a Fidesz és a kormányzat is támogat, nem véletlenül tettük be az Alaptörvénybe. Viszont itt tévesen…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A minket körülvevő világban mind gazdasági téren, mind demográfiai, mind pedig sajnos katonai téren gyors és mélyreható változások zajlanak. A Fidesz célja, hogy Magyarország ezekből a változásokból győztesen kerüljö…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Most, én legalábbis azt hiszem, hogy a költségvetés vitájáról van szó. De természetesen nem lehet szó nélkül hagyni ezeket a gondolatokat. Különösen azt, amit itt a NAV kapcsán elhangzó vádakra való reagálást vár el…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Felmerül a kérdés, hogy miért pont most kerül ide ez a vitanap, miért pont most beszélünk ismét a Paksi Atomerőmű bővítésének kérdéséről. (A páholyban tartózkodó dr. Schiffer András közbeszól.) A válasz, azt hiszem, nagyon egyszerű: megint vál…
T/140 Az Oroszországi Föderáció Kormánya és Magyarország Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Paksi Atomerőmű V. és VI. blokkjának felépítéséhez szükséges, Oroszországgal kötendő pénzügyi megállapodást illetően számos ferdítés látott napvilágot. Mint az a megá…
T/140 Az Oroszországi Föderáció Kormánya és Magyarország Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem tudom, hogy az ellenzéki képviselők közül ki olvasta a törvényt, ami itt előttünk van. Tudniillik, néhány üdítő kivételtől eltekintve, senki nem a hitelszerződésről beszélt, hanem különböző energiapolitikai eszmecserék vannak, vagy azok…
T/140 Az Oroszországi Föderáció Kormánya és Magyarország Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ott kezdeném talán, ahol Kiss képviselőtársam abbahagyta: ez az előtörlesztés vagy végtörlesztés, ahogy ő nevezte. Azt gondolom, hogy igenis olyan helyzetben van Magyarország, hogy akkor, ha a magyar gazdaság, illetve a magyar költségvetés szá…
T/11396 Az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről P/11397 Az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetésével összefüggésben
CSENGER-ZALÁN ZSOLT, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi napon a külügyi bizottság az előttünk fekvő törvényjavaslatot, illetve nyilatkozattervezetet összevontan megtárgyalta. Az elsővel, tehát a törvényjavaslattal kapcsolatosan elha…
I/8854 Mikor kezdődhet el a tanítás a törökbálinti Bálint Márton Iskola és Sportközpontban?
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szocialista kormányok bátorítására 2002 és 2010 között elindított PPP-projektek máig komoly pénzügyi nehézséget jelentenek az önkormányzatoknak. E konstrukció keretében a magánberuházók középületeket építettek, majd…
I/8854 Mikor kezdődhet el a tanítás a törökbálinti Bálint Márton Iskola és Sportközpontban?
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen az államtitkár úr megnyugtató válaszát. Külön köszönöm, hogy a beruházás folytatása előtt álló utolsó akadályt, a beruházás csúszása miatti veszteségei megosztott finanszírozásának kérdését pénteken sikerült elhárítani, így folytatódhatnak a munkálatok,…
T/6949 Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodás módosításának kihirdetéséről T/6950 A Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség létrehozásáról szóló Egyezmény módosításának kihirdetéséről
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az EBRD tevékenységének a kiterjesztése a dél- és kelet-mediterrán térségre nemcsak gazdasági, hanem ugyanannyira külpolitikai kérdés is. Az arab világban tavaly történelmi jelentőségű folyamatok játszódtak le, amely…
J/6574 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentése H/6877 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket fel
CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán Mile képviselőtársam hozzászólása miatt nyomtam gombot. Mile képviselőtársunk, aki egyébként ennek a bizottságnak a tagja volt, az Alkotmányvédelmi Hivatal megállapításaira hivatkozott. Szeretném felhívni képviselőtársam figyelmét, hogy…