393 felszólalás
T/3404 A nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozása érdekében, és a bűnügyi, illetve rendészeti tárgyú együttműködés keretében történő információcsere szabályozásával összefüggésben szükséges egyes törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A PNR-rendszer működését meghatározó törvény elfogadása után a kormánynak több mint egy év állt rendelkezésére arra, hogy felkészüljön ennek a törvénynek a végrehajtására. Itt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a PNR-rendszer létrehozására vonatkozó…
T/3414 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egypár konkrétumot idéznék abból a javaslatból, amelyet konkrétan elénk tettek és ami előttünk fekszik. Ez tartalmazza azt, hogy most már azokat a vállalkozásokat is, amelyek kis- és nagykereskedelmi tevékenysé…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy felolvassak egy egy hete megjelent atv.hu-s cikkből. Országos szavalással szeretné elérni a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal, hogy közelgő nemzeti ünnepünk az összef…
I/3055 Mik azok a titkos államügyek, amiket állítólag saját pénzén intézett külföldön?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Múlt év májusában az Origo hírportál részletes cikksorozatban számolt be az Orbán-kormány vezetői kiküldetései esetében már megszokottnál is jóval költségesebb 2013-as svájci és olaszországi útjairól. Azóta miniszter úr a saját nyilatk…
I/3055 Mik azok a titkos államügyek, amiket állítólag saját pénzén intézett külföldön?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Nem fogadom el a miniszter úr válaszát, hiszen olyan információkra kérdeztem, amelyek nyilvános információk egyébként. Azt hozzáteszem, hogy abból, hogy megint megkerülte a válaszadást, kíváncsi vagyok, hogy ön nem gondolja-e azt, hogy úgy tűnhet, hogy az Információs Hivatalt p…
H/2390 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Európa Tanács egyezménye a legátfogóbb olyan nemzetközi egyezmény, aminek a célja, hogy felvegye a harcot az emberi jogok súlyos megsértése ellen. Célja a nők elleni és a családon belüli erőszakkal szembeni zéró tolerancia, és fontos előrelé…
K/3217 Valóban semmilyen intézkedést nem tesz annak érdekében, hogy leveleit ne fújhassa ki a szél?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Államtitkár Úr! „A Honvédelmi Minisztérium nem nyilvános leveleit sajtószerkesztőségekbe fújhatja a szél?” című írásbeli kérdésemben arról kértem tájékoztatást a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy miként jelenhetett meg 2014. szeptember 11-én a valasz.hu internetes hírportálon az…
V/2956 Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az EU tagállamai már ’99-ben elkötelezték magukat egy közös európai menekültügyi rendszer kidolgozása mellett azért, hogy eredményesebben kezeljék a tagállamokban felmerülő menekültügyi problémákat. A kezelésének központi elve soha nem…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi miniszter az éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezleten nagyon sok mindenről beszélt, többek között sürgető helikopter-beszerzésről, honvédelmi szakpolitikai programok kidolgozásának szükségességér…
K/3077 Nem a letelepedési kötvénnyel üzérkedők jelentik a valódi veszélyt?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi hetekben Rogán Antal lett a nyomor elől menekülők elleni küzdelem élharcosa, ő az, aki mindennap sulykolja Orbán Viktor üzenetét, amely szerint Magyarországon nem szívesen látottak a más kultúr…
T/2922 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Mongólia közötti partnerségi és együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2009. július 27-én a Tanács felhatalmazta a Bizottságot, hogy partnerségi és együttműködési keretmegállapodásról szóló tárgyalásokat folytasson Mongóliával. A tárgyalások 2010 januárjában kezdődt…
T/2413 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem is értem, hogy miért nem csak önállóan a pótlékemelést terjesztették be, és egyáltalán, hogy került elő egy ilyen történet, ami tavaly év végén önök által megszavazásra került, hogy vasárnap zárva legyenek az ü…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP részéről már nagyon sokszor hangsúlyoztuk, évek óta tesszük ezt, és most is ezt szeretném hangsúlyozni, hogy a helikopterflotta megújítása milyen rendkívül fontos feladat ma Magyarországon. Halasztást nem tűr, hiszen…
Napirend előtti felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A Magyar Szocialista Pártnak az az álláspontja, hogy rendkívül fontosnak tartjuk mi is a Kínával való gazdasági kapcsolatokat, és nyilvánvaló, hogy reményünket fejezzük ki arra, hogy a jövőben eze…
K/2124 Hol a fedezet a NATO csúcson tett kötelezettségvállalás teljesítésére?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az őszi NATO-csúcson több ígéretet is tett a magyar kormány, ezek közül kettő nagyon fontosat szeretnék kiemelni azért, mert ezeknél különösen szóban nagyzol a kormány, viszont ezek megvalósítására semmilyen fedezet nem lát…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ünnepek közeledtével lehetőségünk nyílik arra, hogy mindenki átgondolja, mi történt ebben az évben. És ehhez a számvetéshez szeretnék segítséget nyújtani a kormánypárti képviselőknek Ferenc pápa üzeneteivel, amit a vatiká…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben az évben a kormányzat helikopterbeszerzés lázában égett. S a legkirívóbb az a beszerzés, amit a Honvédelmi Minisztérium mindössze pár nappal a tavaszi országgyűlési választások előtt hajtott végre. Ekkor három öreg szo…
B/64 Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről B/75 Az ügyészség 2010. évi tevékenységéről B/83 Az ügyészség 2011. évi tevékenységéről B/92 Az ügyészség 2012. évi tevékenységéről B/145 Az ügyészség 2013. évi tevékenységéről H/2210 Az ügyészség 2009. évi tevé
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Legfőbb Ügyész Úr! Engedjék meg, hogy idézzek a Népszabadság 2013. február 28-án megjelent cikkéből: „A Kaposvári Törvényszék felmentette a tábornokperként elhíresült eljárás tizenöt vádlottját. Az elsőfokú íté…
T/2084 A honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, és amelynek a módosító javaslatairól beszélünk most, abból egy pozitívumot mindenféleképpen szeretnék itt az elején kiemelni, hiszen ennek a javaslatnak egy rendkívül f…
T/2087 A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és köszönöm a türelmet. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően egy üdvözlendő javaslat fekszik a Ház asztalán, hiszen, mint ahogy Schiffer képviselőtársam is említette az előbb, ez a kezdeményezés az előző parlamenti ciklusra nyúli…
T/2027 A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Bár a képviselőtársaim tökéletesen összefoglalták ennek a javaslatnak a lényegét, csak Tállai államtitkár úr kedvéért szeretném nagyon röviden elmondani a véleményemet. Ez, hogy egészségvédelmi intézkedésnek álcáznak javaslatokat, ennek álcázzák a haverok to…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor, biztos emlékszünk rá, Vilniusban a NATO-kötelezettségek fontosságáról beszélt, és – egészen pontosan idézném ‑ azt mondta: most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások. Ezzel csak az a nagy pr…
Napirend előtti felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos védelmi kérdéseket említett Szijjártó miniszter úr, és itt szeretném újból megismételni, hogy az MSZP természetesen eddig is támogatott és a jövőben is támogatni fog minden olyan kezdeményezést és minden olyan…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
DEMETER MÁRTA (MSZP): Módosító javaslatunk a GDP 1 százalékára emelte volna a honvédség költségvetését, ami érdemben javította volna az alapfeladatok ellátását. Ezt a fideszesek leszavazták, tehát ennyit ér maguknak a miniszterelnök vilniusi szava. Ismét felhívom a figyelmet, a honvédség hazánk bizt…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük meg, hogy kitől kapott virgácsot a kormány Mikulás alkalmából! Többek között jelképesen a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett demonstráció r…
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami nem hat jól az Országgyűlés működésére, az az, amit Pócs képviselő úr művel. Azt mondta, hogy üzen a fiataloknak. Gratulálok ehhez az üzenethez, amit itt a felszólalása elején tett, ezt biztos, hogy mindenki értette egyé…
A/2243 Korrupciómentes helikopter beszerzést!
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mára Orbán Viktor politikai rendszere látványosan elmélyült a korrupció mocsarában. A mostani botrányos körülmények között készül az Orbán-kormány az évtized legnagyobb katonai beszerzésének lebonyolítására, egy teljes állami helikopte…
A/2243 Korrupciómentes helikopter beszerzést!
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Remélem, miniszter úr nem akar egyébként ebből a kérdésből viccet csinálni. De ahogy emlékszik, a kérdésem végén azt mondtam, hogy várom megtisztelő válaszát. Az, hogy megtisztelő válasz, nem azt jelenti, hogy azt a vetítést kapjuk, amit eddig is ebben a kér…
T/2087 A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Engedje meg, hogy üdvözöljem ismét itthon. Nem lehet könnyű helyzetben, hiszen hallhattuk, hogy az elmúlt hetek nyugati országokban történő látogatásai során ön nagyon sok…
T/2084 A honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Felszólalásában tény, hogy említett pozitívumokat is, én is hadd kezdjem ezzel! Én is szeretném kiemelni a hadiözvegyeket megillető havi rendszeres járadéknak a megemelését, ami…