393 felszólalás
T/9634 Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem azzal, hogy semmilyen szempontból nem elfogadható számunkra ez a salátatörvény, amiről most folyik a vita, és természetesen nem is fogjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot. Ha nagyon röviden k…
K/10247 Kockázatos befektetéseket ajánlottak dolgozóiknak a minisztériumok, avagy a katonák, rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozók valóban maguknak keresték a bajt?!
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök egy éven keresztül ígértek segítséget azoknak a katonáknak, rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozóknak, akiknek a bankcsődök miatt eltűnt a honvéd egészségpénztári megtakarítása. Ma már tudjuk, hogy mindez csupán egy politikai…
A/10170 Ennyi volt?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Mint az közismert, a Honvéd Egészségpénztár tagjainak 1,8 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt bent a Buda-Cash Brókerház tulajdonosai által birtokolt DRB banknál. Ez az 1,8 milliárd forint több mint 27 ezer katona, nemzetb…
A/10170 Ennyi volt?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Most az ügy fontosságára tekintettel eltekintek attól, hogy milyen rendkívül cinikusan kezdte a válaszát. (Dr. Szél Bernadett tapsol.) Az elmúlt egy évben ténykérdés, hogy nemhogy közelebb jutottunk a megoldáshoz, hanem jóval távolabb. A kormány egy évig…
Napirend utáni felszólalások
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Bangóné Borbély Ildikó képviselőtársam az előbb elmondta, nem söpörhetjük szőnyeg alá a problémát. Itt vagyunk a magyar Országgyűlésben, és igenis megvan a lehetőségünk arra, hogy tegyünk a családon belüli erő…
T/9786 A védelmi és biztonsági célú beszerzésekről
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően az a cél, amit itt az államtitkár úr és Simon képviselőtársam is elmondott, hogy magát az uniós irányelveket szükséges a magyar jogrendbe átültetni, teljesen támoga…
T/8838 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően az előttünk fekvő módosítás a jogszabályi alapok egyszerűsítését szolgálja, valamint volt egy 2015-ös tanácsi irányelv, aminek a magyar jogrendbe történő átültetését is szolgálja a javaslat. Alapvetően te…
K/9688 Végül cserben hagyják a több évtizedet leszolgált hivatásos katonákat?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A hivatásos katonáknak az átlagosnál jóval szigorúbb egészségügyi és pszichológiai követelményeknek kell megfelelniük. Ez teljesen indokolt, figyelemmel a katonai szolgálattal természetszerűen együtt járó kockázatvállalás maga…
H/8660 Az önkéntes honvédségi alapkiképzés bevezetéséről
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül kevés ez a kettő perc erre a témára. Két dolgot említek, amiben egyet lehet érteni. Az egyik az, hogy a honvédelem nemzeti ügy, a másik pedig az, hogy ténylegesen szükséges a fiatalokhoz közelebb hozni a h…
T/9299 Az ebtenyésztést érintő egyes törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már az előző vitában elhangzott, ahogy képviselőtársam is említette előttem szólva, hogy ténykérdés, hogy az ebtenyésztés területén lenne az államnak dolga, és igenis nagyon sok megoldandó probléma merült föl az elm…
K/9180 A helikopterbeszerzés felgyorsítását vagy elszabotálását kapta feladatául a Miniszterelnökség?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Immár több mint kettő év telt el azóta, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetést követően új helikopterek beszerzésének tervét jelentette be. Az egyeztetésen a Honvédelmi Minisztérium k…
H/8849 Az önálló határőrség megteremtésének szükségességéről
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban teljesen egyet tudunk érteni, hogy a határrendészet jelenlegi feltételrendszerében egyértelműen változtatásokra lesz majd szükség, de véleményünk szerint erre nem egy új, önálló fegyveres erő létrehozása a meg…
K/9174 Nem tesznek semmit a Honvéd Egészségpénztár tagjainak megsegítéséért?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az közismert, a Honvéd Egészségpénztár tagjainak 1,8 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt benn a Buda-Cash brókerház tulajdonosai által birtokolt BRB Banknál. A milliárdos nagyságrendű összeg hiányában a Honvéd Egészsé…
T/8487 A Vegyifegyver Tilalmi Szervezet és Magyarország között az OPCW kiváltságairól és mentességeiről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vegyi fegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló, Párizsban, 1993. január 13-án aláírt egyezményt Magyaro…
T/8838 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A konzuli tisztviselők feladat- és hatáskörére vonatkozó alapvető rendelkezéseket a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény, illetve az abban írtak végrehajtását szolgáló, a konzuli védelem részletes szabál…
T/8549 A Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között a katonai minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy azt államtitkár úr és képviselőtársam is előttem említette, államtitkár úr a javaslatot ismertette bővebben, Bartos Mónika pedig a kétoldalú kapcsolatok fejlődését, én is…
K/8174 Mikor juthatnak hozzá megtakarításaikhoz a Honvéd Egészségpénztár tagjai?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Miniszterelnökség már több írásbeli és szóbeli kérdésemre, valamint interpellációimra adott válaszában kifejezte elkötelezettségét a Honvéd Egészségpénztár brókerbotrány következtében bajba került tagjainak a megsegítésére.…
B/4580 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához (EUTM Somalia) történő további magyar katonai hozzájárulásról B/4969 Az ENSZ Közép-afrikai Köztársaságbeli Többdimenziós Integrált Stabilizációs Missziójában ("MINUSCA
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Két beszámoló és az ezzel kapcsolatos határozati javaslatok fekszenek most előttünk. Az egyik, ahogy ezt már az államtitkár úr és az előttem szóló képviselőtár…
B/4580 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához (EUTM Somalia) történő további magyar katonai hozzájárulásról B/4969 Az ENSZ Közép-afrikai Köztársaságbeli Többdimenziós Integrált Stabilizációs Missziójában ("MINUSCA
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Három percben szeretnék pár szót hozzátenni az elhangzottakhoz, mert nagyon érdekes hozzászólások hangzottak még el. Ahogy dr. Turi-Kovács Béla is említette és feltette a kérdést, hogy egyébként szükséges megnézni, hogy ezek a missziók milyen eszközök…
H/7374 A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az közismert, a Honvéd Egészségpénztár tagjainak mintegy 1,84 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt bent és veszett el a Buda-Cash és a BRB csődje miatt. A több mint 27 ezer tag, akiket károsultnak nevezhetünk…
H/7374 A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a támogató hozzászólásokat képviselőtársaim részéről, és a Gazdasági bizottság elnökével szeretnék annyiban vitába szállni, hogy ugye, bizonyos rendelkezéseket, bizonyos törvényi szeleteket semmisített meg az Alkotmánybíróság a másik e…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy azt már képviselőtársam is kiemelte, egy olyan jogszabályról beszélünk, egy olyan módosításról beszélünk, ami egyébként szinte konszenzussal született meg a magyar Országgyűlésben. Azt g…
T/7400 Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselő úr megemlítette, hogy köszönik a munkát a Magyar Honvédség állományának, én pedig azt gondolom, hogy van is mit köszönni. Az elmúlt öt évből nagyon is van mit köszönni, hiszen a Magyar Honvédség cs…
T/6979 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a rendvédelmi, mondhatni, salátatörvényből is látszik az, hogy a kormánynak tényleg valami egészen elképesztően furcsa a gondolkodása a biztonsági kérdésekkel kapcsolatban. Azt tudjuk, hogy a Hszt.-t 2015…
T/7400 Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném röviden összefoglalni ezt a törvénymódosítást, ami előttünk fekszik: a pofátlanságnak a netovábbja. És ha igazán megbecsülnék a katonák munkáját és a honvédségi dolg…
T/7400 Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az a fajta cinikus magatartás, amit Hollik képviselő úr mondott, és ami a szavaiból kitűnt, sajnos jellemzi a kormányt, a honvédelmi politikájukat abszolút, és az elmúlt évek tevékenységét is abszolút visszatükrözi, rendkí…
T/7391 A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem felszólaló képviselők már nagyon részletesen kifejtették ennek a törvényjavaslat-módosításnak a célját. Természetesen az MSZP számára is egy fontos ügyről beszélünk, és emiatt termész…
T/6625 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvények módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán szeretném a pozitívumokkal kezdeni a törvényjavaslattal kapcsolatban. A javaslat többségének a szabálysértési törvény koherenciáját javító rendelkezései kifejezetten előremutatóak, szintén üdvözlendő a képviseleti…
T/6634 Egyes rendészeti tárgyú törvényeknek az európai uniós kötelezettségek teljesítése érdekében szükséges és más célból történő módosításáról
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden az észrevételeink a törvényjavaslathoz. Az Interpollal történő együttműködést biztosító és a schengeni rendszer alkalmazását biztosító rendelkezések kifejezetten üdvözölhetőek, a kérdés az, hogy például a fe…
I/6941 Mikor juthatnak hozzá megtakarításaikhoz a Honvéd Egészségpénztár tagjai?
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy az már ismert, a Buda-Cash- és a DRB-botrány miatt a Honvéd Egészségpénztár 28 ezer tagjának 1,8 milliárd forintnyi megtakarítása veszett oda, ők többségében katonák, honvédségi, rendvédelmi…