10 296 felszólalás
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Cseh Sándor szavazógépét is kérném bekapcsolni. Van-e még az ülésteremben levők közül, akinek nem működik a szavazógépe? Igen, Kiss Andor, Magyar Igazság és Élet Pártja. Többen is vannak: Kovács Ferenc, Fidesz-Magyar Polgári Párt; Kovács Zoltán, Fidesz-Magyar Polgári Párt; Bóka István, Fidesz…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. Egyúttal bejelentem, hogy az ő felszólalása után kerül sor arra a határozathozatalra, amiről Pokorni Zoltán képviselő úr felszólalása előtt beszéltem. Burány Sándor után pedig Szabadi Béla következik, a Független Kisgazdap…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Korábbi bejelentéseimnek megfelelően, most egy ismételt jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, hogy a jelenlét ellenőrzéséhez szükséges gombot nyomják meg a jelen lévő képviselő hölgyek és urak! (A jelen lévő képviselők száma 199.) Szeretném megkérdezni, van-e valaki, aki…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Most kétperces hozzászólásokra kerül sor, úgyhogy egy kis türelmet kérnék Demszky Gábortól. Először Göndör Istvánnak adom meg a szót, Magyar Szocialista Párt.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kovács László frakcióvezető úr. Megadom a szót.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Takács Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. Megadom a szót.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Szabadi Béla képviselő úr, Független Kisgazdapárt.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: További kétperces hozzászólásra nem történt jelentkezés, ezért megadom a szót Demszky Gábor képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége; őt követi majd Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum részéről.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra jelentkezett Lányi Zsolt képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Felkérem a kétperces hozzászólásra jelentkezőket, hogy tartsák be az időkeretet. Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Turi-Kovács Béla, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Ismételten szeretném kérni a képviselő hölgyeket és urakat a kétperces időkorlát betartására. További kétperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Szabó Lukács képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Molnár László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Szintén kétperces hozzászólásra megadom a szót Francz Rezső képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: További kétperces hozzászólásra nem történt jelentkezés. Ezért mielőtt folytatnánk a kormányprogram vitáját, ismét jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg a jelenlét ellenőrzésére szolgáló szavazógombot! (A jelen lévő képviselők száma: 242.) Megállapítom, hogy a Ház - legalábbis a je…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Szita Károly képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt. (Szita Károly: Nem kértem!) Tévedés? (Szita Károly: Igen.) Tévedés. Van-e más jelentkező kétperces hozzászólásra? (Nincs.) Nincs. Megadom a szót Rozgonyi Ernő képviselő úrnak, Magyar Igazság és Éle…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Mielőtt folytatnánk a vitát, megkérem Vidoven Árpád jegyző urat, ismertesse a frakciók rendelkezésére álló időkereteket.
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöklést átadom Gyimóthy Géza alelnök úrnak. (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/23 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérről
ELNÖK: Szólásra következik Nagy Sándor, MSZP.
T/23 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérről
ELNÖK: Soron következik Gidai Erzsébet, MIÉP.
T/23 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérről
ELNÖK: Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/23 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérről
ELNÖK: Megadom a szót Koltai Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/23 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Több felszólaló nem jelentkezett. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki a vitában részt venni és felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) Nem kíván senki sem. Mivel felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőket, hogy most vagy a határoz…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés jelen lévő tagjait és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Molnár Róbert és Mádai Péter jegyző urak lesznek segítségemre. Tiszte…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ismertetem a Házszabály vonatkozó rendelkezéseit: a Házszabály 26. §-a szerint: "A házbizottság ülését az Országgyűlés elnöke hívja össze és vezeti. Az Országgyűlés ülésének ideje alatt az elnök összehívhatja a házbizottság ülését." A (2) bekezdés: "A házbizottságot…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Ez egy ügyrendi javaslat, amelyről a Ház szavazni fog. (Zaj, moraj az MSZP soraiban. - Dr. Toller László: Az 56. §-ban benne van!) Szavazni fog a Ház! Ez egy ügyrendi javaslat, amelyről szavazni fog a Ház. (Kiss Péter: Na ne viccelj!) Kérdezem, hogy egyetért-e az Országgyűlés azzal, hogy szün…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: A többi frakció nevében is hozzá kívánnak szólni. Azt kérem, hogy az MSZP-frakció döntse el, hogy ki fog hozzászólni. (Dr. Toller László jelzi hozzászólási szándékát.) Igen, eldöntötték. Toller László képviselő úrnak adom meg a szót.
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Ugyancsak frakcióálláspontot kíván ismertetni Balsai István, Magyar Demokrata Fórum. Megadom a szót.
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valamelyik frakció hozzászólni. (Kuncze Gábor jelzi hozzászólási szándékát.) Kuncze Gábor, Szabad Demokraták Szövetsége. (13.20)
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Kíván-e még valaki hozzászólni? (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván senki sem. Szeretném ismertetni a döntést. Semmiféle házszabálysértés nem történt. (Derültség a jobb oldalon. - Dr. Toller László: Három! - Vancsik Zoltán: 26. §!) Ezt tájékoztatásul mondom csak. Toller László pontatlanul idéz…