65 felszólalás
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csurka elnök úr mondta, hogy figyelmezzünk és szóljunk, ha kell - most fel kell szólalnunk. Nagyon érdekes, ha az ártatlanság vélelmét betartanánk...! Ha Csurka úr felvette volna a 28 milliót, akkor is megilletné az ártatlanság vélelme - neki is j…
H/377 Az itélőtáblák és a fellebviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról T/383 Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy most már én is a helyemen mondjam el, ezzel is időt spórolnánk. Amikor az elmúlt évben kézbe vettem az ítélőtáblák létrehozásáról szóló törvényszöveget, igencsak megörültem, mégpedig azért, mert úgy éreztem, hogy az akkori…
Napirend előtti felszólalások
DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A frankfurti könyvvásárt megelőzendő néhány gondolatot mondanék el, ami megfogalmazódott a frakciónkban. Az állam a polgári liberalizmus térhódítása alapján szétvált az egyháztól, és a köztudatban az él, hogy lényegében véve ugyanez…
H/261 A Magyar Köztársaság hozzájárulásáról a Koszovói válság megoldását célzó NATO-fellépéshez
DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyszerű kis levélhordópostás szeretnék lenni; hogy döntésükhöz legyen elég információ, fölolvasnék a Szerb Országos Önkormányzat elnökségének állásfoglalásából egy nagyon rövid részt: "Elnökségünk aggodalommal fogadta Magyarország k…
J/5 Beszámoló az adatvédelmi biztos 1997.évi tevékenységéről H/67 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves türelmes Képviselőtársaim! Biztos Urak és Hölgyem! Az Országgyűlés feladata dr. Majtényi László adatvédelmi biztos előző évi beszámolójának az elfogadása, egyúttal az ő munkájának és hivatala, irodája munkájának az értékelése. Be kell valla…