186 felszólalás
A/13314 Kinek az érdeke a hazai foglalkoztatási adatok kozmetikázása?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm államtitkár úrnak, hogy szakmai választ adott a kérdésemre, ugyanakkor engedje meg, hogy felvessek egy olyan kérdést ebben a maradék kevés időben, ami engem aggodalommal tölt el változatlanul, nevezetesen: a második negyedéves GDP-visszaesésünk 14,5 száz…
T/12869 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2020. évi egységes költségvetéséről szóló 2019. évi XCV. törvény módosításáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt el kell hogy mondjam önöknek, hogy a Költségvetési bizottság tagjaként én szívesen meghallgattam volna Karas Monika elnök asszonyt az NMHH képviseletében két héttel ezelőtt, azonban az elnök asszony másként döntött,…
A/13080 Hogyan pótolja az öttagú család azt az egy szelet húst?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A munkanélküliség és az infláció közti rövid távú gazdasági összefüggésekről én most nem kívánok önöknek kiselőadást tartani, ön is és én is tisztában vagyunk azzal, hogy ha külső gazdasági hatások miatt…
A/13080 Hogyan pótolja az öttagú család azt az egy szelet húst?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr éppen ezért kezdtem azzal a felszólalásomat, hogy egy rövid távú externális sokkal állunk szemben, ami mindnyájunkat ellátott bőségesen meglepetéssel, de amennyiben figyelem az ön válaszát, és azt állítja, hogy az inflációs ráta letörését ma…
A/12950 Mi van a visszapattanással?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr, elfogadom az alelnök úr válaszát.
A/12950 Mi van a visszapattanással?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr. Alelnök úr válaszát is köszönöm. Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Európában mindenütt azt szolgálták a válságkezelő csomagok, és ebben kérném is alelnök úr mint szakmabeli segítségét, hogy azt gondolom, hogy a Nemzeti Bank, illetve a nemzeti kormány e…
A/11326 Van lehetőség autista gyerekek Erzsébet-tábori részvételére?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Érden egy autista gyermek édesanyja gyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy negyven autista gyermeket tudjon táboroztatni. Ő úgy mérte fel a képességeiket, illetve az adományozók képességeit, hogy ezt a c…
A/11326 Van lehetőség autista gyerekek Erzsébet-tábori részvételére?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, afelől megnyugtatott, hogy akkor ezek szerint nem rendszerhibáról beszélünk, ugyanakkor azt kell mondjam, hogy ha egy városból, illetve a környékéről 40 autista gyermek, akik kiszorultak az Erzsébet-tábor lehetőségéből, összegyűlik; ez az é…
A/11164 Hogyan jutottunk el idáig?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Iskolarendszerünkben nem érvényesül az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóság elve. Olyan társadalmi feszültségek közepette élik iskolák a mindennapjaikat, amelyek felnőtt embereket is megráznának, nemhogy fejlődésben lévő diák…
A/11164 Hogyan jutottunk el idáig?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, én korábban is értettem az önök érveit, éppen ezért érvelek amellett, hogy az idevezető út is rossz volt, de a kihívásra adott válaszuk is rossz most. Még egyszer mondom, az, hogy gumibottal és gázspray-vel reagáljunk az iskolai erőszakr…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BŐSZ ANETT, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, hogy a köztünk meghúzódó véleménykülönbség alapvetően egy más országképet takar, amiről már beszéltek ellenzéki kollégáim. (Közbeszólás a kormánypárti sorok…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Hatodik éve nyújtják be a költségvetést még a nyári szünet előtt itt a parlamentben, amire önök mindig büszkék voltak, én azonban azt mondom, hogy most, amikor a humánjárvány okozta gazdasági-társadalmi…
T/10858 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
BŐSZ ANETT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretnék elnézést kérni, hogy személyesen nem voltam itt az előterjesztő, illetve a vezérszónokok felszólalása alatt, egy bizottsági vitáról szaladtam át, viszont a kollégáim biztosítot…
T/10858 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Nacsa Lőrinc képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni, ugyanis láthatóan nincsen tisztában a számokkal és azzal, hogy az előző vezetés egy olyan kézilabdát örökített a most már demokraták által vezetett polgármesteri hivatalra, amire 700 millió fo…
A/10907 Milyen jövőt szán a kormány a magyar génbankoknak?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A XXI. század globális folyamatai számos jó folyamatot teremtettek, azonban nagyon sok olyan folyamat is elindult, amelynek kárvallottja lett a társadalom, illetve a természet, az élővilág. Azt gondolom, kö…
A/10907 Milyen jövőt szán a kormány a magyar génbankoknak?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm miniszter úr részletes és szakmai válaszát. Én ennek rendkívüli módon örülök. Mondok egy egészen konkrét példát, mert látom azt, és nagy örömmel veszem, hogy sok mindenben egyetértünk. Arra vonatkozna a kérdésem, hogy például az érdi Elvira-major…
T/10734 A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény módosításáról
BŐSZ ANETT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni Tapolczai Gergely képviselőtársamnak az előterjesztést, és azt, hogy láthatóan az előttünk fekvő javaslat mind a jó szándékot, mind a szakmai alapokat tekintve támo…
A/10691 Jövő héten ki lesz a soros?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, engedjék meg, hogy rendhagyó módon reagáljak arra, amit Schanda Tamás államtitkár úr az imént elmondott egy válaszában. Ön azt állította, tisztelt államtitkár úr, hogy az ellenzék kihúzta magát a v…
A/10691 Jövő héten ki lesz a soros?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, én tudom, hogy társadalomszervezési alapelveket tekintve sem értünk egyet egymással, ezért ülünk ennek a patkónak a két különböző oldalán, azonban az elmúlt hetek, a humánjárvány gazdasági-társadalmi következményei miatt meg tudták azt mutatni, ho…
T/10527 A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő javaslat a nemzeti együttműködés rendszerének azon törekvésébe illik bele, amely azt célozza kerek tíz éve, hogy teljesen kiüresítsék az önkormányzatiságot. Ez ellen szót emeltek már ellenzéki kollégák, de talán…
T/10516 Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaink! Az előttünk fekvő törvényjavaslat több pontja üdvözlendő, és az is látható, hogy régóta várnak az örökbe fogadni vágyók, illetve a szerető családra váró gyermekek, akik jelen pillanatban állami gondozásban vagy nevelőszülőknél é…
A/10488 Mitől félnek?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr, elfogadom.
A/10488 Mitől félnek?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nincs köztünk vita abban, amit az utolsó gondolatával közölt, és azt gondolom, mindannyiunknak az emberélet az elsődleges. Azonban szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy hatályban van egy olyan törvény, amelyet a kétharmad fogad…
B/7481 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről H/7916 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, engedjék meg, hogy az előttünk fekvő beszámoló egyik legfontosabb mondatát felolvassam önöknek, ami egyúttal mintha nem pusztán a Legfőbb Ügyészség beszámolója lenne, hanem valamifajta országjelentés is. A mondat így hangz…
B/7481 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről H/7916 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bajkai István legutóbbi kijelentésére szeretnék reagálni, amelyben valótlanságot állított rólam. Ugyanis azt kérte számon rajtam, hogy nem szólítottam meg méltóképpen a legfőbb ügyész urat. Ha visszahallgatja a felszólalásomat, t…
P/10393 A gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás elutasításáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök azt állítják, és a nyilatkozat tartalmazza is, hogy a hazai jogszabályok és intézményrendszerek elegendők a családon belüli erőszak visszaszorításához. Csakhogy ez láthatóan nem igaz. 2015 januárjában egy korábban partnerét…
A/10264 Mire mennek ketten együtt?
BŐSZ ANETT (DK): Elfogadom, elnök úr.
A/10264 Mire mennek ketten együtt?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nem az volt az állításom, hogy a kormány semmit sem tett, hanem az, hogy azok az intézkedések, amelyeket tettek, túlzottan is egy irányba mutatnak, és rendkívül rossz következményekkel járnak a helyi önkormányzatok finanszírozását tekintve.…
A/10064 Tervezi-e a kormány az áram és a gáz hazai árát a világpiaci árzuhanáshoz igazítani?
BŐSZ ANETT (DK): Igen, elfogadom.
A/10064 Tervezi-e a kormány az áram és a gáz hazai árát a világpiaci árzuhanáshoz igazítani?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Köszönöm, hogy megtisztelt azzal a válasszal, amit egy másik minisztérium megírt önnek előre, de én az iménti felszólalásomban azt mondtam el, hogy az áram világpiaci ára csaknem 80 százalékkal alacsonyabb, mint amit a magyarok jelen pillan…