185 felszólalás
Bejelentések
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr, Fidesz, „ A termelőket már most kizárta a kormány az EU gabonaintervenciós rendszerébőlö címmel. A keddi ülésnapon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csapody…
T/3592 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Pósán képviselő úr mondandójának elejéhez szeretnék röviden hozzászólni, amit az integrációval kapcsolatosan mondott. Én akár úgy gondolom, hogy nem is feltétlenül kellene vele vitatkozni, azzal együtt is, hogy szeretném jelezni,…
T/3592 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Nem gondolom, hogy nekem feladatom lenne a gyöngyösi főiskola önállóságának megvédése, illetve Magda képviselő úr véleményének a megvédése, de úgy gondolom, fenntartani egy hibás rendszert legalább akkora hiba, mint hogy idő előt…
T/3592 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! A felsőoktatási törvény előttünk álló módosítása habár kisebb jelentőségű - ez a mai vitában már elhangzott -, és ezért a későbbiekben követnie kell egy nagyobb lélegzetű változásnak is, tudatosan felvállalt alapmotí…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ajánlás 32. pontjához szeretnék szólni, itt adtam be módosító javaslatot, amely a gázszolgáltatással kapcsolatos. Bár a kormány és a két bizottság egyetért a javaslattal, mégis azért szólok, mert az általános vitában azt tapasztaltam, hogy k…
T/2380 A földgázellátásról
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Latorcai János képviselő úrhoz szeretnék hozzászólni, illetve így értelemszerűen a 114. javaslathoz. Ő ugyanis azt mondta - és ezzel teljesen egyetértek -, hogy igazságosságot bevinni egy piacgazdasági rendszerbe, egy racionális rendszerbe elég…
Ü/3532 A Fidesz -Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 12/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő: Varga Mihály megsértette a Házszabályt, amikor a bizottság által elfogadott napirend 1. napirendi pontjának tárgyalása közben bezárta a bizottság ülését. Dr. Veres János alelnök helyesen járt el, amikor az elnök…
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A részletes vita javasolt szerkezete a következő: Az első szakaszban a törvény bevezető rendelkezéseihez és a szakképzés irányítási rendszeréhez kapcsolódó módosító javaslatokat vitatja meg az Országgyűlés a 2-19. ajánlási pontok szerint, és az ezekhez…
H/2717 A magyar nyugdíjak reálértékének az EU-ban történő megőrzéséről
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Erdős Norbert képviselő úr, Fidesz, Miért sújtja egy rossz jogszabály a mezőgazdasági egyéni vállalkozókat?ö címmel; Kékkői Zoltán képviselő úr, Fidesz, A miniszterelnök úr ígérete már csak 30 száz…
Az ülés napirendjének megállapítása
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr, Fidesz: Sok honfitársunkat származása miatt hurcoltak a Szovjetunióbaö címmel; Weszelovszky Zoltán képviselő úr, Fidesz: A kormánykommunikáció negatív kampányárólö címme…
T/1980 Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a szociális bizottság február 12-én a Harrach Péter és Surján László képviselők, Fidesz, által benyújtott, az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló, T/1980. számú törvényjavaslatot nem vette tárgysorozatba.
H/2305 Az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke keretében Törökországnak nyújtott NATO-támogatáshoz történő magyar hozzájárulásról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés elnökének javaslata a következő: A Házszabály 23. § n) pontja és a 26. § (3) bekezdése alapján az Országgyűlés elnöke azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke keretében Törökországnak nyújtott NATO-támog…
H/2273 A közszolgálati műsorszolgáltatók és a nemzeti hírügynökség uniós csatlakozással kapcsolatos tájékoztatási feladatainak költségvetési többlettámogatásáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság H/2273/1. számú javaslata a következő: A Házszabály 23. § n) pontja alapján a házbizottság azt javasolja, hogy az Országgyűlés a közszolgálati műsorszolgáltatók és a nemzeti hírügynökség uniós csatlakozással kapcsolatos tájékoztatási fela…
Ü/1758 A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 10/2002-2006.sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő. Az ügyrendi bizottság a 31/1998-2002. ÜB számú, következő szövegű általános érvényű állásfoglalását: A parlamenti beszédjoghoz kapcsolódó véleménynyilvánítási szabadságból következően nem házszabályellenes, ha a…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A T/1218/57. számú ajánlás 55., 58. és 72. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. (Az elnök csenget.) A kiegészítő ajánlás 20. pontja sem kapta meg a bizottsági támogatást, de erről az SZDSZ-…
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ajánlás 20., 36., 52., 54., 57., 58. és 59. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, így ezekről nem döntünk. Ugyancsak nem határozunk az ajánlás 7. és 8. pontjairól, mert azok a költségvetési bizottság állásfoglalás…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vita javasolt szerkezete a következő: Az első szakaszban a titkosszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adatokkal és azok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos indítványok szerepelnek az ajánlás 5-29. terjedő pontjai szerint. A második szakaszban a tö…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Szalay Gábor államtitkár úr mondanivalójához szeretnék csatlakozni. Abban teljesen egyetértünk, hogy Magyarország nagy hátrányt szenved az infrastruktúra fejlettsége területén, és ez elég nehezen tartható, beleértve azt is, amit az államtitkár…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném megfogadni részben az ön felkérését arra, hogy a költségvetéssel foglalkozzunk. Ezzel én teljesen egyetértek, azzal együtt is, hogy igazából én Simicskó képviselő úr szavaira szeretnék annyiban reagálni, hogy ő tette szóvá tö…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Boros Imre előző mondanivalójához szeretnék röviden kommentárt fűzni. Ugyanis ő előrevetítette, hogy 2004-ben szükségszerűen kudarccal fognak járni a tárgyalások, magyarul Magyarország 2004-ben feltehetően kevesebb EU-forráshoz j…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány dologhoz szeretnék hozzászólni, amit Lengyel képviselő úr az előbb elmondott. Az egyik a gázáremelés, ami körülbelül féléves vita a Fidesz, illetve a mostani kormánypártok között. Emlékeztetném a képviselő urat arra, hogy a Fidesz annak idejé…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az üres kasszához szeretnék egypár mondatot mondani; ma többször elhangzott, illetve az előttem szóló képviselő úr is hivatkozott erre a dologra. Szeretném emlékeztetni a jelenlévőket arra, hogy erre az évre, 2002-re nagyjából 500 milliárd forintos…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Képviselőház! Az MSZP-nek 125 perc 26 másodperce van hátra, a Fidesznek 106 perc 20 másodperc, az SZDSZ-nek 1 perc 2 másodperc, az MDF-nek 19 perc 19 másodperc. Köszönöm szépen.
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban megküldte minden frakció részére a támogatott módosító javaslatok körét. Ennek megfelelően az előterjesztő a T/946/20. számú ajánlás 3., 4., 6., 8., 15. és 16. pontjait, valamint a T/946/25. számú kiegészítő ajánlás 1.…
V/910 Merre tart Magyarország?
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Köszönöm a szót. Tisztelt Parlament! A hátralévő idő a következő: az MSZP számára 30 perc 45 másodperc van; a Fidesz számára 11 perc 42 másodperc; az SZDSZ, illetve az MDF felhasználta az idejét. Köszönöm szépen.
T/946 Az egyszerűsített vállalkozói adóról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP-nek 57 perc 20 másodperce van, a Fidesznek 53 perc 52 másodperce, az SZDSZ-nek 22 perc 33 másodperce, illetve az MDF-nek 15 perc 50 másodperce van még hátra. Köszönöm.
H/773 A közalkalmazotti előmeneteli rendszerről (népi kezdeményezés)
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési határozat szövege a következő. Az Országgyűlés a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta a minimálbérhez igazodó és a végzett munka mennyiségével és minőségével arányos j…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vita első szakaszát képezi a törvényjavaslat első részéhez, a 2001. és a 2002. évi központi költségvetés 2001. évi végrehajtásának rendelkezéseihez érkezett módosító javaslatok megvitatása az ajánlás 2-13. pontjai szerint, valamint az összefüggések al…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: a vita első szakaszát képezi az ajánlás 1-6. pontjaiban szereplő módosító javaslatok megvitatása, amelyek a családi pótlékkal kapcsolatos indítványokat tartalmazzák. Ugyanebbe a szakaszba tartoznak az összefüggésekre teki…
Ü/621 Fidesz képviselőcsoport kérelme az ÜB 4/2002-2006 sz. állásfoglalás elutasításáról
DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a költségvetési bizottság a szokásos helyén most, a határozathozatalokat követően ülést tart. Kérem az érintetteket, hogy a megjelenésükkel biztosítsák a határozatképességet.