128 felszólalás
H/4629 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Két módosító javaslatot nyújtottam be, azokat szeretném röviden indokolni. Az egyik a határozati javaslat olyan módosítását célozza, amely szerint a cselekvési programot a kormánynak már ez év végéig el kellene fogadnia. Felvetődik valóban…
H/4629 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Elnézését kérem, sikerült végignyomkodnom az egész skálát, mire megtaláltam a megfelelő gombot. Egy kétperces hozzászólásra van csak kérésem.
H/4629 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról
DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok egy közhelyszerű igazsággal kezdeni, nevezetesen azzal, hogy korunk egyik legnagyobb kihívása a bűnözés. Ilyen kihívássá tette a bűnözést a nagyságrendje, struktúrájának a változása, nemzetköziesed…
T/1690 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Szeretném tájékoztatni önt, hogy az általános vita lezárásakor már összefoglaltam a vitát, tehát sem most, sem a határozathozatal kapcsán nem kívánok összefoglalót mondani. Köszönöm szépen.
T/1690 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, hogy a rendelkezésemre álló időn jóval belül fogom elmondani a rövid indokolását ennek a rövid törvényjavaslatnak. Arról szeretnék csak beszélni, hogy milyen motivációk húzódnak meg a Doszpot Pét…
T/1690 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, jobb, ha most röviden válaszolok, és akkor ezzel a téma tárgyalása az Országgyűlésben befejezhető, és csak a szavazás lesz remélhetőleg hátra, hacsak képviselőtársaim módosító indítványokkal nem bombáz…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két törvényjavaslat együttes vitája mindig magában hordozza azt a problémát, hogy az egyik elnyomhatja a másikat. Ez az én hozzászólásomban is meg fog jelenni, de a bizottsági vélemények erre alapot adnak, tekintettel arra, hogy vita a bizottsá…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy ilyen döntés előtt, amit ez a törvényjavaslat tartalmaz, természetesen lehet vitatkozni arról, hogy jó, nem jó, milyen hatásokkal fog járni, hogyan reagálnak egy ilyen változtatásra az érintett emberek. Én ezt egy pillanatig nem v…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A rendelkezésemre álló csekély időben azért megpróbáltam indokolni bűnüldözési szempontból, hogy milyen előnyöket várunk ettől a szervezeti változtatástól. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy ezek bekövetkeznek vagy nem következnek be, le…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Amit Bőhm képviselőtársunk elmondott, abban sok igazság van, de a Szocialista Pártot nem elsősorban ezek a szempontok vezérlik, hanem azok a szakmai érvek, amelyeket itt megpróbálunk megfogalmazni. Font Sándor képviselőtársam hozzászólására szeretnék els…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy nagyjából kimerítettük itt az érveket, csak a magam mentségére kérek szót. Én nem arról beszéltem - Font Sándor képviselőtársamnak mondom -, hogy koncentrálni kell, hanem arról, hogy koordinálni kell, s ez egy nagyon lényeges különbség.…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lezsák Sándor képviselőtársamat láthatóan nem sikerült az előzőkben meggyőznöm. Megint csak a tények kedvéért mondom, és nem akarok senkit megbántani, de ne a levegőbe tessék vitatkozni, tisztelt képviselőtársaim. A jogutódlás kérdését…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Minden igyekezetem ellenére végül belekeveredem egy olyan vitába, amibe nem szeretnék, de Font és Lezsák képviselőtársaim olyan húrokat pengettek, amire valamilyen módon azért választ kell adni. Nem szeretném, ha a levegőben maradna a dolog. Az…
T/1319 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról T/1390 Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Elnézést, Font Sándor nem mond igazat. Tudniillik azok az adatok, amiket ő itt elmondott, nincsenek benne az APEH Bűnügyi Igazgatósága által készített jelentésben. (Font Sándor: Te ezt máshonnan nem tudhatod, ugye?) Ön persze sok mindent tud, d…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita első fordulójában elhangzottak egyértelműen jelzik, hogy a tervezet túlmutat a sokadik Btk. és Be. módosításának jelentőségén. A miniszteri expozéban, valamint a vezérszónokok mondanivalójában tükröződött az a világméretekben…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, hogy tüsténkedtem, de azt hittem, előbb vagyok a sorban. Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Én is Szabó Erika képviselő asszony hozzászólására szeretnék reagálni. Képviselő asszony, a hozzászólásomban megpróbáltam felvázolni azt a két filozófiai hát…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a téma, amiről most vitatkozunk, sok érzelmi... (Felteszi a mikrofonját.) Elnézést kérek, elnök úr. Legyen szíves beszámolni ezt a 24 másodpercet nekem, vagy betudni zavaromnak. Azt akartam mondani, azt mondtam itt halkan, hogy az a téma, am…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a vita inspirálja az embert hozzászólásokra. Most legutóbb Horváth képviselő úr az információcserét emlegette, Dávid Ibolya képviselő asszony is emlegetett adatokat. Engedjék meg, hogy az indokolásból én is felhozzak néhány adatot! Ismert té…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az ügyrendi javaslatom inkább egy kérdés. A kérdés úgy szól: van-e joga az Országgyűlés elnökének elrendelni azt, hogy a képviselőtársaink, akik egy meghatározott törvényről vitatkoznak, olvassák el a törvényt előtte?
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az én hozzászólásomat nem az államtitkár úr hozzászólása, hanem Kovács Zoltán képviselőtársam hozzászólása váltotta ki. Két dolgot szeretnék reagálásként mondani. Mindnyájan tudjuk, hogy a rendőrség több pénzt is el tudna költeni, hasznosan tudna elkölteni.…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ékes József tisztelt képviselőtársamnak szeretnék válaszolni, már ami a rendőrök téli ruházatát illeti. Ha most cinikus lennék, képviselő úr, akkor azt is mondhatnám, hogy a rendőrnek már most föl kell vennie a téli ruházatát, bár az idő a szok…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nincs kedvemre ez a kétperces vita, és nem is akartam hozzászólni, de a kialakult hangulat két dolgot elmondat velem. Az egyik az, úgy hiszem, teljesen rossz vágányon vagyunk, amikor ilyen kölcsönös vádaskodásba megy át ez a vita (Babák…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az lenne a tiszteletteljes javaslatom, hogy együtt folytassuk le a részletes vitát. A törvényjavaslat maga sem túl hosszú, és a benyújtott módosító indítványok száma sem túl magas. Azt hiszem, hogy azok a képviselőtársaim is, akik módosító indítványt…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon röviden szeretnék szólni, figyelemmel most már az együttes vitára is. Úgy vélem, a beadott módosító indítványok - ez alatt a saját indítványainkat és az ellenzéki képviselőtársaink által beadott indítványokat is értem - jobbá, ponto…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kovács Zoltán képviselőtársamnak a törvényjavaslat kapcsán tett megjegyzései figyelemreméltóak, már ami a törvény koraiságára meg más törvényekkel való összehangoltságára vonatkozik. Szeretném azonban eloszlatni az aggályait. Tudniilli…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném még egyszer elmondani, hogy a törvényjavaslat 3. § (1) bekezdése azt mondja - és ha képviselőtársam emlékszik rá, a bizottságban erre kifejezetten rákérdeztünk -, hogy ez a törvény a (3) bekezdés kivételével - ami az EU-s nagy keretha…
T/990 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban nem hallgathatom el azt a véleményemet, hogy nagy örömmel hallottam a rendészeti bizottság kisebbségi véleményét. Ez a kisebbségi vélemény azonban jelentős mértékben támaszkodott a többségi véleményt ho…
H/5647 Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nem kedvemre való volt ez a vita. Mindkét oldalról elhangzott néhány olyan megjegyzés, amelyet személy szerint nem helyeslek. Szeretném azonban felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét arra, hogy amit most itt műveltünk, azzal saját ma…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Arról a témáról szeretnék szólni, ami már többször szóba került a mai vitában, és ez a korrupció. Elöljáróban azonban mindjárt hangsúlyozni kívánom, hogy nem valamiféle konkrét ügyek felelevenítésére törekszem, hanem megpróbálok néhány oly…
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kormánypárti képviselőtársaim a korrupcióról szóló résznél mindig elfelejtik idézni az utolsó mondatot, márpedig, azt hiszem, abban van a lényeg. Aki ismeri az európai uniós országjelentések összeállításának természetét,…