196 felszólalás
A/4101 Látszategyeztetés után, határozott döntés a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasúti mellékvonal bezárása ügyében?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az egyeztetés, amely egy kidolgozott módszertannal folyik ebben az ügyben is, a legteljesebb mértékig igyekszik figyelembe venni a helyi utazóközönség és a helyi önkormány…
A/4101 Látszategyeztetés után, határozott döntés a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasúti mellékvonal bezárása ügyében?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, valóban egy hiba történt ebben az egyeztetésben: téves meghívót küldtek ki az érintett polgármestereknek, amely meghívót a következő napon korrigáltak a kollégák. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.) Azt g…
K/4062 Vasúti menet-rend!
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném hangsúlyozni, hogy a vasúti reform nem egyenlő a forgalom szüneteltetésével, az ország nagyobbik felén ütemes a menetrend, a jól működő vasú…
K/4091 Mit kíván tenni a kormányzat a digitális írástudatlanság felszámolása érdekében?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány már a 2003-ban elfogadott magyar információs társadalom stratégiában megfogalmazta és a mostani kormányprogramban is megerősítette azt a szá…
K/4020 Miért követik el újra ugyanazt a hibát?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Arra vonatkozóan, hogy a közutak szintbeni kereszteződésben milyen típusú csomópontot követelnek meg, illetve hogy körforgalom kiépítésére kerül-e sor…
H/4013 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Nagyon köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyon régi és jogos igény valósulhat meg azzal, hogy a dél-dunántúli térség, Pécs mint Európa 2010-es kulturális fővárosa a tervek…
H/4013 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A kései óra ellenére, mivel nagyon konkrét kérdések érkeztek, engedje meg, hogy néhány szóban összefoglaljam a válaszainkat. Több képviselő kolléga hozzászólásában előkerült a határidő. Hadd vegyem elő…
I/3855 Kisbér, Oroszlány és környező településeinek közlekedéséről
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közlekedési szolgáltatók menetrendjét igyekszünk úgy kialakítani, hogy a közösségi alapellátás minden esetben biztosított legyen, emellett messzemenően f…
A/4030 Tönkreteszik, hogy olcsón adhassák el?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen, megnyugtathatom, a minisztériumban, de azt gondolom, hogy általában Magyarországon nem lehet és nincs is olyan szándék, amelyet a kérdésében vázolt.…
A/4030 Tönkreteszik, hogy olcsón adhassák el?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Az intercityjáratokról: jelenleg öt pár intercityvonat közlekedik Szombathely-Budapest között Csorna és Győr érintésével. Ezen a MÁV-tól kapott utolsó tájékoztatás szerint a jövő évi menetrendben sem lesz változ…
I/3857 A hazug tigrist is utolérik, mint a sánta pumát!
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Annyiban egyet tudok érteni a képviselő úrral, hogy sikertörténetről van szó. Abban is egyet tudok érteni, hogy vannak a dolognak mellékzöngéi, azonba…
I/3776 Újabb esély a csalóknak?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Méltánylandó erőfeszítése képviselő úrnak, hogy felhívja ezekre a helyzetekre a figyelmet. Meg tudom nyugtatni, képviselő úr, az állítást némileg pontosítv…
A/3813 Mikor kerül kihirdetésre a Tatabánya Erőmű Kft. hatósági ára?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném előrebocsátani, hogy a kérdés egyrészt legalább olyan komplex, mint a hosszú távú áramvásárlási szerződések, másrészt sokkal egyszerűbb, hiszen i…
A/3813 Mikor kerül kihirdetésre a Tatabánya Erőmű Kft. hatósági ára?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Biztosíthatom képviselő urat, hogy a lehető leggyorsabban fogjuk ezt az eljárást lefolytatni. Tudom, hogy nem megnyugtató, de a tatabányai távhőár e pillanatban a középmezőnyben helyezkedik el az országos átlagban. Az a célunk,…
K/3773 Mi lesz a sorsa a komlói Bányászati Utókezelő Szanatóriumnak?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először a jó hír: a szanatórium szanálására nem kerül sor. A kormány az intézmény helyzetét minden érintett számára elfogadható módon kívánja rendezni. Az…
T/3659 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelettel köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az 1993-ban megalkotott bányatörvény jelenlegi módosítását több, szám szerint három tényező indokolja. Egyrészt a bányászati hulladék keze…
I/3704 Miért vár év végéig, miniszter úr?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azon gondolkoztam az interpellációja elmondása közepette, hogy mi volna az a válasz, amit elfogadna. (Derültség.) Nem tudtam ilyen választ kieszelni, mert…
K/3410 Várható-e a gépjárművek műszaki vizsgáztatása, rendjének felülvizsgálata?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, május 1-jétől a gépjármű-vizsgáztatási rendszer, részben a gépjárműbűnözés visszaszorítása érdekében új vizsgálati elemmel és új vizsgáztatás…
I/3315 Tőkésített dübörgés, avagy miért rossz tulajdonos az állam!
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül sajnálatosnak tartom, képviselő úr, hogy a kérdése nem arra irányul, hogy a tények jogszerűek-e, hanem arra, hogy erkölcsösek-e. Ha véle…
K/3662 Mit kíván tenni miniszter úr a karantén megszüntetése érdekében?
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mint azt annak idején az előző válaszban is miniszter úr elmondta, Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal teljes rekonstrukciója keretében Cegléd állomáson átépítjük mind a vágányoka…
K/3653 A pannon puma nem dumál
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés szakmai részével természetesen egyetértek. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy a kérdés szakmai része egy első tizedesjegyig számított adatra korlátozódott, az 1,2-vel valóban…
T/3659 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bányászatról szóló törvény módosítása uniós jogharmonizációs kötelezettség. Korszerűsíti a bányászati engedélyezési eljárást, növeli a geotermikus energia hasznosításával kap…
Napirend utáni felszólalások
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés!
Napirend utáni felszólalások
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Bízom benne, hogy minden jó, ha jó a vége. Képviselő úr, néhány ponton hadd pontosítsam az észrevételeit és a napirend utáni felszólalását. Többször említette, hogy ki kell fizetni az önkormányzat…
V/3107 A második Gyurcsány kormány első éve
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Az SZDSZ-nek nincs már ideje! - Göndör István: A szocialistáéra megy. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Azt be kell jelenteni! - Frakcióülés van?)
A/3288 A rossz mindig begyűrűzik, a jó mindig megáll a határon
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésében rejlő rosszindulatú feltételezésre nem szívesen reagálnék. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi a rosszindulatú?) Ha először tájékoztatom arról, hogy hogyan működik az…
A/3288 A rossz mindig begyűrűzik, a jó mindig megáll a határon
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Igyekszem visszaadni a 40 másodpercet, elnök úr.
K/3275 Van-e állami kötelezettség, mely kikényszeríthető, állami és önkormányzati utak kereszteződésében épülő körforgalmak megvalósításában?
DR. GARAMHELYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is, hogy a címbeli kérdésre válaszoljak, nincs olyan állami kötelezettség, hogy az állami, illetve az önkormányzati utak kereszteződésében körforga…
T/3088 A villamos energiáról
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, lakonikus leszek, tekintettel a családias hangulatra. Elsőként annyit: azt gondolom, hogy egy törvényjavaslat színvonalát nem a beadott módosító javaslatok száma jelzi, hiszen még miniszter kor…
H/3032 Az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igyekszünk ebben az országgyűlési határozatban a lehető legkevesebb megkötésre szorítkozni. Én azt gondolom, hogy minden olyan technológiai megkötést majd a kiírás pontosítása so…