DR. GARAMHELYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is, hogy a címbeli kérdésre válaszoljak, nincs olyan állami kötelezettség, hogy az állami, illetve az önkormányzati utak kereszteződésében körforgalmat vagy bármiféle csomóponttípust kellene létesíteni. A kereszteződéstípus kiválasztása ugyanis mindig a tervezői javaslatok, forgalmi adatok, baleseti adatok, illetve a finanszírozás függvénye.

Ami az említett váci úthálózat kérdéses csomópontját illeti, továbbra is indokoltnak tartjuk az átépítést, az önkormányzati társfinanszírozással tervezett beruházás 2005-től valóban a támogatandó csomópontok között szerepelt. A megvalósítására azonban a költségvetési igényeket messze meghaladó, hasonlóan jogos igények miatt mind ez idáig nem kerülhetett sor.

A közút-kereszteződések átépítésének rangsorolását egyébként nem pusztán a regisztrált baleseti adatok alapján határozzák meg, a balesetveszélyes közúti csomópontok átalakítását célzó projektek esetében van lehetőség olyan sajátos körülmények figyelembevételére is, mint a jelentősebb társfinanszírozás, illetve a rendőri jelenlét és az ezáltal elért balesetszám-csökkenés. A balesetveszélyes csomópontok első nagy listájának kiválasztása az egzakt statisztikai paraméterek szerint történik, ezután a második lépcsőben megyei csoportokban, helyi ismeretekkel rendelkező közútkezelő szakemberek határozzák meg a végső rangsorolást. Ezt követően készülnek el az országos listák és az adott év beruházásfinanszírozási paramétereinek kiválasztása.

A váci beruházás megvalósítását, tekintettel a már megkötött megállapodásra és a rendőri ellenőrzés fenntartására, 2008-ban ismételten a kiemelten fontos közúti csomópontfejlesztések közé soroljuk, bízunk abban, hogy jó eséllyel sor kerülhet a csomópont-átépítésre.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu