250 felszólalás
T/8764 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/8765 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Göndör Képviselőtársam! Az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések szabályozási rendszerében ma már nincsen 5-7 fős iskolához támogatás. Ha a település nem tudja finanszírozni, nem kap önhikis tá…
A/9019 Miért változtatta meg szóban kötött megállapodásunkat, Miniszter Úr?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly októberben a gödöllői Grassalkovich-kastély körül kialakult áldatlan állapot rendezésére szóban megállapodtunk abban, hogy egy olyan szerződést készítünk elő, amit mindketten aláírunk, mindketten aláírunk arról,…
A/9019 Miért változtatta meg szóban kötött megállapodásunkat, Miniszter Úr?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Miniszter úr, sajnálom, hogy mellébeszél. Én egyet kérdeztem öntől: miért változott a két szerződés tartalma? Megállapodtunk, a megállapodás után egy másik tartalmú szerződést küldött vissza. Én elmondom önnek, hogy miért változott a szerződés tartalma: ugyanis írtam önnek e…
J/5471 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről H/5473 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr nincs jelen. Azt gondolom, a gyermek-, ifjúsági és sportminiszternek a két fő területe, a gyermek, az ifjúság és a sport ritkán van átfogó és tartalmilag is mély témával a…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A közel kettő esztendő kormányzása eredményeképpen mára már világossá vált, hogy az ország gazdasági állapota egyre nehezebb, és kilátástalanabb helyzetet jelent mindannyiunk számára. A Magyar Demokrata Fórumtól sosem állt távo…
H/6806 Az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden, tekintettel arra, hogy ezek szerint igen nagy izgalmat nem váltott ki a Magyar Demokrata Fórum javaslata a tisztelt Házból, még azt a figyelmet sem, hogy legalább csöndben hallgatta volna végig, hogy Magyarország egy kontingen…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Nagyra értékeli a Magyar Demokrata Fórum azt a törekvést, hogy a közigazgatás korszerűsítési programja kapcsán valóban nagyon sok előzetes tárgyalás, tudományos konferencia, konzultáció történt, még sincs igazán - egyelőre…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három módosító javaslathoz szeretnék csak egész rövid indoklást fűzni, tekintettel arra, hogy elég késői órában tárgyaljuk ezt a törvényt, ami megítélésem szerint méltatlan ehhez a törvényhez és a magyar sporthoz, de ha így döntöttek, akkor í…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénymódosításnak ez az a szakasza, ahol a legkeményebb felvetések voltak az elmúlt időszakban, és ami megítélésem szerint a mai napig nem került megválaszolásra. Én magam egyébként a 83., 86., 91. és 101., majd a 114. és a 119. pontokhoz…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Az a vita nem zárult le, ami közöttünk van, hiszen a 83. módosító javaslat pont arra vonatkozik, amiről beszéltem. Arató képviselőtársam is jól tudja, hogy a mostani javaslatban a Magyar Olimpiai Bizottság közreműködik abban, hogy az olimpiai mozgalom céljaira biztosított ál…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Sajnálom, hogy ebben nem fogunk tudni egyetérteni, tekintettel arra, hogy van felelősség is a világon, tisztelt képviselőtársam. Márpedig azért a hagyományokkal rendelkező, a magyar kultúra értékeit és részét képező magyar olimpiai mozgalom, annak fenntartása, továbbéltetése…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A 144. módosító javaslat, amit többen jegyzünk, a nemzeti sporttanáccsal foglalkozik, és vissza kell térnünk a kérdésre, tekintettel arra, hogy Arató képviselőtársunk nagyon nagy optimizmussal beszélt az ismeretlen testületről, felállítása előtt -…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Sajnálom, képviselőtársam, én körülbelül három éve ülök a Magyar Olimpiai Bizottságban, és teljesen világos, hogy minden pénz és minden forint hova megy, és nagyon komoly ellenőrzési rendszer működik. Úgyhogy nem tudom, hogy a képviselőtársam mire gondol, amikor azt mondja,…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elég nehéz követni ezt a vitát, megmondom őszintén, mert egész egyszerűen egyikből kapunk a másik témába, és azzal, hogy gyakorlatilag szocialista képviselőtársaink nem jelentkeztek hosszabb hozzászólásra, csak kétpercesekre, ez valóban azt j…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megdöbbenve értesültünk a híradásokból a hét végén, hogy újabb országok kerültek az iraki halállistára. A spanyol titkosszolgálat héttagú különítménye, valamint két japán diplomata halt meg támadás következtében Irakban. Az utóbbi egy-má…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Kétségkívül van néhány olyan dolog ebben a sporttörvényben, ami sokkal egyszerűbbé teszi a különböző feladatok megvalósítását. Tehát egyszerűsít, a túlszabályozottságon rendkívül sokat oldott, és ez előnye. De azért nem lennék enn…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Arató képviselőtársam, nyilván nagy lelkesedéssel és felkészültséggel szólt, és tette meg hozzászólását. Engedje meg, képviselőtársam: körülbelül 30 éve élek ebben a folyamatban, és az aggodalmaimat és az aggályaimat nyilván ebből a megközelítésből kívánom megfogalm…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Az Olimpiai Bizottság nem a kormánnyal kötött megállapodást, hanem az Olimpiai Bizottság, a SOSZ és a Nemzeti Sportszövetség kötött egy megállapodást, amit a minisztérium tudomásul vett és támogatott. Visszatérve az ön által felve…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Sajnos, nem kaptam választ a képviselőtársamtól arra a kérdésre, hogy mi lesz azzal a sok pénzzel, amiről maga a miniszter fog dönteni. Ez most nem érinti a Wesselényi Közalapítvány kérdését, amit szépen kiüresítettek. Gyakorlatilag egy kuratórium lesz felállítva, ami majd d…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Úgy tűnik, nincs rá válasz, amit szerettem volna megkérdezni. Tudjuk, hogy a lottó kapcsán milyen hihetetlenül nagy bevétele van most a költségvetésnek ezekből a különböző adókból, és automatikusan mi került a Wesselényi Alapítványhoz. A Wesselényi Alapítvány kuratóriuma, ny…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon örülök, ha egy döntés társadalmasodik, tehát ha minél több szereplője van a döntésnek. Én egy picit úgy érzem, hogy talán a döntés-előkészítésben kellene minél több szereplőnek részt vennie, mert a döntésnek mindig van fele…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Nem egyszerű követni ezt a vitát, tekintettel arra, hogy nagyon sok téma kerül szóba, de megítélésem szerint nem haszontalan a dolog, és ha Urbán Árpád képviselőtársamon múlna az, hogy az Olimpiai Bizottság mennyit kap, akkor nem lennék ennyire adott esetb…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tekintettel arra, hogy ennek a gondolatkörnek a végére jutunk, ez jó hír; a helyzet az, hogy nem kötelezően felhasználható normatíva, tehát majdnem biztos, hogy nem a sportba fog menni, de legalább jelzésértékűen ott van. Ezt én pozitívan értékelem, ugyanis nem kezdünk bele…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Képviselőtársam! Hozzászólásom a képviselőtársam gondolatait érinti - nem fog beleférni két percbe, majd fogok még néhányat hozzátenni. Nem az a vita közöttünk, hogy egycsatornás vagy nem egycsatornás, képviselőtársam, egy kicsit komplexebben próbáljuk a kérdést átn…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Folytatnám az előző gondolatmenetet. Tisztelt Képviselőtársam! A Magyar Olimpiai Bizottság soha nem is félt a nyilvánosságtól, és nem is fog félni. Ez egy elég érdekes megállapítás, hogy miért fél a Magyar Olimpiai Bizottság a nyilvánosságtól. Soha nem félt, felkészült, mind…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Nem az a baj, képviselőtársam, hogy ellentétes a véleménye - az érdek ellentétes. A szabadidősport másban érdekelt, mint az olimpiai mozgalom. A Fonesz, a fogyatékosok országos szövetségének sportszövetsége másban érdekelt, mint a szabadidő, mint az olimpiai mozgalom és soro…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem arról van szó, hogy megosztjuk a sportágakat, hanem a célokat határozzuk meg. Ez a bajom ezzel az egész sporttörvénnyel, hogy nincs benne stratégia. Nincs benne stratégia, nincsenek meg azok a célok, amelyek fontosak, nincsen…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Feltehetően, ha Urbán Árpád képviselőtársammal együtt dolgoznánk ebben a kérdésben, és más nem szólna bele, biztos, hogy nagyon gyorsan meg tudnánk állapodni, és jól működne. Csakhogy - visszatérve azokra a kérdésekre, amit említett - egy sikeres olimpia után azoknál a sport…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Még egy gondolatot szeretnék. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor azt mondom, hogy prioritásokat és stratégiai célokat nem fogalmaz meg törvény, és amikor azt mondom, hogy itt egészen más szándékokat vélünk felfedezni az indíttatásban, hogy miért került most a parlament…
T/6326 A sportról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Egyetértek képviselőtársammal abban a kérdésben, hogy addig lehet nyújtózni, ameddig a takaró ér. Nem is erről beszélek. Nem is azt kérem, hogy holnaptól kezdve tornaterem-építési program induljon el, de ha stratégiai kérdéseket fogalmazunk meg, törvényt alkotunk, amire azt…