250 felszólalás
A/2853 Fontos-e a Kormánynak az olimpiai eredményesség?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Fórum a magyar sportsikerekértö címmel az elmúlt héten a Magyar Demokrata Fórum konferenciát tartott, melynek célja az volt, hogy hogyan működtethető, finanszírozható és irányítható a magyar sport hatékonyabban, és ez hogyan fogja…
A/2853 Fontos-e a Kormánynak az olimpiai eredményesség?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Feltehetően félretájékoztatták, vagy nem nézte meg pontosan a tavalyi évi költségvetést - nem 750 millió forint volt a Magyar Olimpiai Bizottság támogatása, hanem 1 milliárd 150 millió forint, azzal a 400 millióval kiegészítve, ami az előző e…
T/2378 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény módosításáról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ki kell igazítanom Jauernik István képviselőtársamat, mert nem kétezer önhikis önkormányzat volt tavaly, hanem 1200 - most kontrolláltuk pontosan -, és ő ezt jól tudja. Ezzel is azt szerettem volna érzékeltetni, hogy pont 2001-ben és 2002-ben…
K/2572 Mi a következménye annak, ha valaki félretájékoztatja a miniszterét?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten kérdést tettem fel önnek a gödöllői Grassalkovich-kastély ügyvezetője munkájának megítélése tárgyában, különös tekintettel arra, amit Varga Kálmán, a Kulturális Örökség Hivatalának elnöke az utóbbi időben ennek kapcsán sokszor durván, m…
A/2533 Mi a tárca meg nem változtatott álláspontja a Grassalkovich Kastély Kht. ügyvezetőjével kapcsolatban?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Tavaly augusztusban nagy meglepetést okozott a közvéleményben, hogy Varga Kálmán, a Kulturális Örökség Hivatalának elnöke, a többségi tulajdonos állam képviselője bejelentette, hogy 300 millió forint adósság miatt lehet, hogy be kell zárni a gödöllői G…
A/2533 Mi a tárca meg nem változtatott álláspontja a Grassalkovich Kastély Kht. ügyvezetőjével kapcsolatban?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen. Miniszter úr, sajnos önt nem jól tájékoztatták. Egyrészt, a 300 millió forintos adósság nem most keletkezett, hanem Varga Kálmán idejében. Másrészt, senki nem váltotta le az előző ügyvezető igazgatót, hanem lejárt a szerződése, és kinevezték Körösvölgyi urat…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem is olyan régen, az önkormányzati választások előtt úton és útfélen olvashattuk a képviselőtársam kezében lévő fényképen látható plakátokon (Dr. Csáky András felmutatja a fényképet.), hogy Több pénzt az embereknek, több pénzt az önko…
A/2187 Mit tett miniszter úr az autópálya díjemelés hatásainak kivédésére?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Mindannyian tapasztalhattuk, hogy 2003. január 1-jétől egy indokolatlan, túlzott mértékű és átgondolatlan autópálya-használati díjemelés történt, amelynek mértéke jóval meghaladja az inflációval indokolható növekedést. Történt ez úgy,…
A/2187 Mit tett miniszter úr az autópálya díjemelés hatásainak kivédésére?
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Ön sajnos nem jól emlékszik, vagy a fölkészítői nem jól tájékoztatták. Az autópálya-használati díj bevezetéséről nem a Fidesz-MDF-kisgazda kormány döntött, hanem az előző, hiszen átadta a parlament a hatáskört a kormánynak, és ők döntötték el az autópá…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Advent van, a várakozás, a készülődés, a belső szemlélődés karácsonyig tartó időszaka. Vasárnap meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját, hogy annak fényénél nyugalmat, belső harmóniát találjunk. Olyan nyugalmat és békességet, am…
T/1219 Az 1993. augusztus 4-e és 1995. december 31-e között önkormányzati hozzájárulásból létesített gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő T/1219. törvényjavaslatról szeretném kifejteni a Magyar Demokrata Fórum álláspontját. Itt az elmúlt néhány percben több történeti visszatekintés hangzott el, azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatba…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ott folytatom, ahol Szita Károly polgármestertársam abbahagyta, azzal a megjegyzéssel, amit Toller Lászlónak szerettem volna adresszálni, de már elment: nem tudtuk mi, polgármesterek, hogy itt reformról van szó. Ezek szerint újraérték…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a baj, amikor nincsenek fejezetek és tematikák, mert sajnos mindenki szeretné elmondani a véleményét, de az idő rövidsége és ez a technika ezt nem teszi lehetővé. De Keller úr hozzászólásához szeretnék néhány gondolatot fűzni. Az e…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Nagyon röviden három dologra szeretnék reagálni; a fogyatékosügy részleteibe nem kívánok belemenni. Két dologra szeretném csak felhívni a figyelmet, szintén a költségvetés kapcsán. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében van két tétel, az egyik a fogyatékosok s…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt három napban nagyon sok olyan téma volt, ami újra és újra visszakerült a tisztelt Ház elé, és talán nem azért, mert a téma nem súlyos és nem érdekes, vagy nem fontos, hanem azért - és ezen érdemes elgondolkodni -, m…
I/863 "Kiállítás- vagy kirakatrendező"
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr, illetve Államtitkár Úr! A korábbi miniszteri biztost, Varga Kálmánt újra kinevezték, mint két minisztérium tagi képviselőjét a gödöllői Grassalkovich-kastélyt üzemeltető közhasznú tá…
I/863 "Kiállítás- vagy kirakatrendező"
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Sajnálom, államtitkár úr, ön mellébeszélt ebben a kérdésben; tipikus példája és nagyszerű bemutatása volt annak, hogyan lehet konkrét kérdésekben mellébeszélni. Annál is inkább, mert említette a vizsgálatot: négy hónap ezek szerint nem elegendő arra, hogy az anomáliákat álla…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A korábbi ígérethez képest késve, az elmúlt héten értesülhettünk először a kistérségi megbízottak kinevezéséről. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye tájékoztat bennünket arról, hogy 822 pályázatból választottak ki 150 n…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita jelentős része már gyakorlatilag majdnem lefolyt, mielőtt hozzászólásomat megkezdem. Az igazsághoz hozzátartozik az, amit Salamon képviselőtársunk elmondott, hogy az elmúlt héten, valószínűleg ta…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Amikor ezt a törvénytervezetet a kezembe kaptam, akkor először a méreg, aztán az elkeseredettség lett úrrá rajtam; és most sem igazán tudok magamhoz térni abból az elkeseredettségből, ami az…
T/464 A Magyar Függetlenség Napjáról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Szabó képviselőtársam együttünneplési gondolatát, azt gondolom, nem új elemként kellene bejelenteni, vagy erről beszélni, hiszen én együttünneplésre hívtam őt is nem egy alkalommal az elmúlt időszakban. Remélem, megkapta azokat a meghív…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! "Seregek jönnek az igével, híd épüljön emberek között, érjen össze a gondolat a gyűlölet fölött." A magyar szabadság napja ez évi bemutatójának mottója, amely idézet Koltay Gergely "A szeretet hídja" című dramatikus oratóriumából, mindan…
T/66 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! 2001 tavaszán a közigazgatás személyi állományát, a közvéleményt, a médiákat élénken foglalkoztatta a tisztelt Házban folyó vita a közszolgálati jogviszonyban állók helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslatról…
Napirend előtti felszólalások
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kovács László úr, az MSZP elnöke az elmúlt héten adott egyik televíziós interjújában a főpolgármester-választással kapcsolatos kérdésekre is kitért. Ebben dr. Schmitt Pál jelölésével kapcsolatban annak a véleményének ado…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányprogram önkormányzati fejezetéhez és sportfejezetéhez szeretnék néhány gondolatot fűzni; tekintettel arra, hogy az idő nyilván nem elegendő minden részletre, ezért csak néhány elemet szeretnék kiragadni. Elsőként eng…
H/5649 A XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról
DR. GÉMESI GYÖRGY, az ifjúsági és sportbizottság, alelnöke a bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága a mai napon megtárgyalta a H/5649. számú országgyűlési határozati javaslatot a XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-…
H/5649 A XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, nagyon sok kérdésben lehetne vitatkozni az előterjesztés jelenlegi stádiumában a képviselőtársaimmal, és talán nem feltétlenül a negatívumok irányába kellene vigyék a hangulatot, hanem valóban annak a felemelő érzésnek a tudatáb…
H/5649 A XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Csak nagyon röviden szeretnék reagálni a tisztelt képviselőtársam által elmondottakra. Feltehetően nem figyelte azt, amit mondtam, hiszen a világkiállítás kapcsán egy hihetetlen gátló tényező volt maga az SZDSZ annak idején. Pontosan emlékszem rá, képviselőtársam, idézhetném…
J/5136 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/5188 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormá
DR. GÉMESI GYÖRGY az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Mindig jó helyzetben vagyok, mert az SZDSZ vezérszónoka után kell szólnom, és ha harminc percem lenne, akkor sem tudnám megválaszolni azokat a felvetéseket, amelyeket meg kellene, hisze…
J/5136 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/5188 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormá
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány reakció: egyrészt Takács Imre képviselőtársammal maximálisan egyetértek abban, hogy érzelmi kapcsolat és szeretetkapcsolat a család, éppen ezért furcsa számomra, hogy folyamatosan arról beszélnek képviselőtársaim - az elmúlt néhány per…