379 felszólalás
A/14043 Kinek van szerencséje?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A Szerencsejáték Zrt. néhány éve játszótérépítési programot indított. „A játék összeköt” nevű kezdeményezésben olyan különleges játszótereket hoznak létre az ország különböző pontjain, ahol fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek együtt tudnak ját…
A/14043 Kinek van szerencséje?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Rendkívül elkeserít, államtitkár úr, hogy amit ön előadott, az nem más, mint egy szimpla magyarázkodás, csak a kérdésemre nem válaszolt. Akkor a konkrét kérdéseket ismételten felteszem: milyen lépéseket kívánnak tenni azért, hogy a Szerencsejáték Zrt. működés…
T/13631 Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Azt szoktuk mondani, hogy a puding próbája az evés. Szeretném hinni azt, hogy hasonló módon tudnak működni, mint korábban. Én tettem egy kísérletet számos ellenzéki képviselőtársammal arra, hogy azt a tanácsadó testületet, ami egyébként rendkívü…
H/13655 A 2022. és 2023. év Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánításáról
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Éppen azért, mert ez egy rendkívül fontos és hasznos kezdeményezés volt, hogy a 2022-es, 2023-as évet Petőfi-emlékévvé nyilvánítsuk, a Magyar Szocialista Párt ezt természetesen támogatja. Pontosan tudjuk, h…
T/10660 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Mint haladáspárti képviselő, azt szeretném jelezni, hogy ezt a törvényjavaslatot a Magyar Szocialista Párt sajnálattal nem tudja támogatni. Köszönöm szépen.
T/13331 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2021. évi egységes költségvetéséről
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkárt nem látok. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkérném a teremben ülő kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ha lehetőségük lenne, akkor ugyan nézzenek már ki az ablakon, nézzék már meg, hogy önök szerint mi van ebben az országban. Önö…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt támogatja ezt a javaslatot, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a családok lakáshoz jutását minél több módon támogassa az állam. Ugyanakkor fontos lenne az, hogy ez minél szélesebb körb…
T/13665 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvénynek a csecsemőgondozási díj emelésével összefüggő módosításáról
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy azt a vitában is jeleztem, a Magyar Szocialista Párt ezeket a csedemelésre vonatkozó javaslatokat támogatni fogja. Ugye, az egy szem kérdésem az volt, hogy miért várnak még fél évet, hiszen a miniszte…
T/13631 Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról
DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Régóta mondjuk, hogy a Fidesz egy embertelen és igazságtalan világot épít. A Fidesz minden törekvése arra irányul, hogy ebben az országban legyenek olyanok, akiknek mindig igaz…
T/13665 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvénynek a csecsemőgondozási díj emelésével összefüggő módosításáról
DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Láttak már önök olyan autót, amely veszettül dudál, de közben egy centit sem halad? Nos, a csecsemőgondozási díj emelésére vonatkozó javaslatuk pont ilyen. Orbán Viktor miniszt…
A/13379 Hogy is van ez Miniszterelnök Úr?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A magyar nők a sajtóból tudták meg, hogy Magyarország kezdeményezője volt egy abortuszellenes koalíciónak, az úgynevezett Genfi Konszenzus Nyilatkozatának. A kezdeményező az ön kormányának ideológiai szövetségese, a Trump-adminiszt…
A/13379 Hogy is van ez Miniszterelnök Úr?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen ezt a jó hírt, miniszterelnök úr. Akkor viszont nagy érdeklődéssel várom, hogy milyen konkrét, a megelőzéssel kapcsolatos elképzelések vannak. S egyúttal mindenkinek nagyon-nagyon jó egészséget kívánok, hiszen most abban a helyzetben vagyunk, amikor sokkal job…
T/13260 Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Ma az állam lopásáról fogok beszélni. Egészen pontosan arról, hogyan veszti el a közvagyon a közvagyonjellegét és kerül magáncégek birtokába, mely cégek mögött a NER zsoldosainak sötét árnyalakjai…
A/13379 Hogy is van ez Miniszterelnök Úr?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Miniszterelnök úrtól személyesen kérem a választ. Köszönöm.
A/13607 A maszkviselés könnyítése
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Igen, elfogadom. Másodszorra nem mondok nemet.
A/13607 A maszkviselés könnyítése
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen a miniszter úr humánus válaszát. Az a probléma, hogy ez a probléma nemcsak a pénztárosnőknél ‑ többnyire, ugye, nőkről van szó ‑ jelentkezett, hanem például a pékeknél is. Nekik eddig védőitalt biztosítottak, és most megszűnt a védőital. Tehát ez egy olyan pro…
T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról
DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon szép feladatot kapott a miniszter asszony, de egyben kihívásokkal telit. A kormánynak, amikor segíteni kívánja a családokat, hogy minél könnyebben oldhassák meg a lakhatásukat, akkor mi…
T/10660 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg nekem néhány mondatot, mielőtt a mai felszólalásomat elkezdem! 64 évvel ezelőtt éppen ezen a napon indult meg a Forgószél hadművelet Budapest ellen, a támadás vérbe fojto…
A/13379 Hogy is van ez Miniszterelnök Úr?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megvárom a miniszterelnök urat.
A/13511 Miért spórol a Kormány a nyugdíjasokon?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): El.
A/13511 Miért spórol a Kormány a nyugdíjasokon?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen miniszter asszony a válaszát. Nyilvánvaló, hogy nemcsak erre a 300 ezer nőre gondoltam, hanem ennél sokkal több nőről beszélünk. Nyilvánvaló, hogy én nagyon pontosan azt kérdeztem, hogy miért az első kilenc hónapot és miért nem az első nyolc hónapot számítottá…
A/13379 Hogy is van ez Miniszterelnök Úr?
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, megvárnám miniszterelnök urat.
T/13263 Egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról
DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Engedje meg, elnök úr, hogy gratuláljak az alelnökségéhez. Ez az első alkalom, hogy az elnöklése alatt én hozzászólok. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat túlnyomó többségében te…
T/13260 Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat valójában két részre bontható: az egyik a címben is szereplő ingatlanátadásról szól, a másik rész pedig az állami vagyon nyilvántartásával, ille…
A/13316 Októberi ifjak
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Néhány nap múlva október 23-a, az ’56-os forradalom évfordulója. Az ünnepi beszédekben legtöbbször elhangzik, hogy a forradalom a magyar fiatalság lázadásával kezdődött. Az egyetemisták voltak azok,…
A/13316 Októberi ifjak
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Nincs olyan elnyomó hatalom, amely fel tudná adni és felismerné a saját zsarnokságát. Úgy látszik, ezalól önök sem kivételek. Szajkózzák a betanított kommunikációs paneljeiket, amiknek semmi közük nincs a valósághoz. Csak ismételni tudom azt, amit az…
Napirend előtti felszólalások
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Öt éve nincs már köztünk az az ember, aki megmutatta, hogy a hatalom valójában szolgálat, és hogy a politikának emberi arca is lehet. Öt éve hunyt el Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni köztársaság első eln…
Napirend előtti felszólalások
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Államtitkár Urak! Arra kérném Orbán Viktort, ha itt lenne, hogy idézze fel, hogy mi is az ő munkaköri beosztása. Érdekes, abban a sokat emlegetett nyolc évben ellenzékben se járt be a munkahelyére, mostanában sincs itt, am…
Napirend előtti felszólalások
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is engedjék meg, hogy őszinte részvétemet fejezzem ki Koncz Ferenc képviselőtársunk elvesztésében. Ezek mindig elképesztő veszteségek. És akkor most a napirend előtti. Megdöbbentő és embertelen, ami Vásárosnaményban tö…
Napirend előtti felszólalások
DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az egész világon egyre nagyobb figyelmet kap a nőkkel szembeni erőszak megelőzése, illetve megszüntetése. Nőként, anyaként, politikusként egyaránt kötelességemnek érzem, hogy ezt a kérdést a magyar törvényh…