182 felszólalás
T/18314 Egyes kulturális és sporttárgyú törvények, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amint az általános vitában és a bizottsági részletesvita-szakaszban hallhattuk, valóban egy fontos törvénymódosítási csomagról van szó; összességében, ahogy elhangzott, t…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A régmúltra visszatekintve nagy elődeink attól váltak emblematikus hazafiakká, hogy védték Magyarország kulturális és politikai szuverenitását, kivívták függetlenségét. Az az ország, amelynek népét nemzeti kultúra köti össz…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Komoly és sok éves munkafolyamat eredménye a magyar emberek részéről, hogy ma elmondhatjuk: egy felfelé ívelő periódusát élő Magyarország, egy folyamatosan erősödő és büszke ország állampolgárai lehetünk. Számos tekintetben, így g…
T/15844 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A közfeladatok folyamatos ellátását, a közérdekű adatok megismerését és a tudományos kutatás szabadságát, az elmúlt rendszer állambiztonsági szolgálatai tevékenységének megismerését és az…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jelenlegi kormányzat 2010-es hivatalba lépésekor, de a 2014-es kormányzati ciklus kezdetekor is alapvető célkitűzése volt minden területen mérsékelni azt az erős főváros-vidék fejlődésbeli ellentétet, amely a kor…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánvalóan nem tudom megállni válasz nélkül az elhangzott napirend utáni felszólalást, hiszen tisztelettel megkérdezném, hogy ha lenne párbeszédre lehetőségem Ander Balázs…
T/15377 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy nagyon röviden részben az általános vitában, részben pedig az utána bizottsági szakaszban részletes vitákban lezajlott javaslatok vonatkozásában arró…
T/15367 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előadó-művészeti törvény, amelyet a széles körű szakmai közvélemény ilyen jelzővel illet, ennek a módosítási csomagja, amely végigjárta a különböző vitaszakaszokat, valóban…
T/15367 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy rövid kiegészítést szeretnék tenni az imént elhangzott nemzetiségi bizottsági javaslatokra, amennyiben Lyubomir szószóló úr összegezte, hogy a nemzetiségek irányából milyen szándékok merültek f…
T/15377 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény, amely a két kapcsolódó törvény m…
T/15377 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jelentős reagálásokat kaptunk a törvénymódosítás vonatkozásában. Köszönöm szépen mindnyájuknak, hogy hozzáfűzéseikkel erősítették a törvény vitáját. Engedjék meg, hogy néhány…
T/15367 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény, vagyis az előadó-művészeti törvény…
T/15367 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy a második nagy törvényünk egyébként mértéktartó módosításának vitájában is ilyen intenzíven részt vettek a képviselők. Miközben azt tapas…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Firenze, Párizs, Madrid, Amszterdam, Avignon és Isztambul, Graz, Genova, Linz, Essen, Marseille és természetesen Pécs, Kassa, Maribor, Nagyszeben ‑ Európa korábbi, véletlenszerűen felsorolt kulturális fővárosai. Ebbe…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! A hétvégén több pécsi megemlékezésen is részt vettem a kommunizmus áldozatainak emléknapja, február 25-e kapcsán. Szombaton Pécsett került sor a szovjet hatóság által pontosan 70 éve elhurcolt akkori kormányzó erő, a Független…
T/12910 A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány, ahogy az eredeti indítványt, most az összegző módosító indítvánnyal kiegészített indítványt is támogatja. (Taps a Fidesz soraiban.)
T/12739 Egyes törvényeknek a táncművészeti életjáradék bevezetésével összefüggő módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt hiszem, hogy e késői órán a kormány támogatásáról tudom biztosítani az összegző módosító javaslatot. A tényszerű javaslatok kiegészítései hozzájáru…
T/12910 A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A vidéki közgyűjtemények fenntartói köre és ezek állami, önkormányzati finanszírozási háttere az elmúlt évtizedekben, de mondhatom, talán az elmúlt fél…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Országszerte zajlanak a megemlékezések az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján a történelmi kor dicső pillanatairól és tragikus fordulatairól, majd az azt követő véres megtorlásokról, mártírjainkról, hősei…
K/12869 Hogyan tudjuk megtartani Kocsis Zoltán örökségét?
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Illő és méltó, hogy az Országgyűlés falai között is megemlékezhetünk egy kérdés erejéig Kocsis Zoltán zenei kulturális örökségéről, hiszen valóban, ahogy…
T/12739 Egyes törvényeknek a táncművészeti életjáradék bevezetésével összefüggő módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos ügyben képviselői önálló indítvánnyal járult az Országgyűlés elé az emberi erőforrások minisztere, országgyűlési képvise…
T/12739 Egyes törvényeknek a táncművészeti életjáradék bevezetésével összefüggő módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Meghallgatva a vezérszónoki hozzászólásokat és a képviselői megnyilvánulást, szeretném megköszönni az együttműködésüket. Örülök, hogy nemcsak a kormány, hanem az ellenzéki fra…
T/12066 A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy fontos lesz a jegyzőkönyv számára rögzítenünk, hogy mindaz a bizottsági többségi és kisebbségi vélemény, ami az imént elhangzott a törvénymódosítás kapcsán, ami f…
T/12066 A megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A közgyűjtemények fenntartói köre és a finanszírozási háttér az elmúlt, nagyjából fél évtized során valóban jelentősen átalakult. Ahogy képviselő úr…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kell mondjam az ön napirend utáni felszólalására sommázatként, hogy ön vagy nem ebben az országban él, vagy nem ismeri a számokat, vagy pedig e…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Zsolnay Porcelánmanufaktúra, régi nevén Zsolnay Porcelángyár a magyar ipartörténet és egyúttal a magyar kultúra egyik kiemelt kincse, kiemelt értéke. Ezér…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban kiemelt fontosságú, hogy a magyar borágazat eredetvédelemmel összefüggő kérdéseire minél gyorsabb válaszok szülessenek. Ez nyilván a hegyközség…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ez nyilvánvalóan egy politikai beszéd volt, ami rendjén is van, hiszen az Országgyűlésben (Kepli Lajos közbeszól.) ilyenek is el kell hogy hangozzanak, azonban felhívnám a figyelmét a…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a demagógiára ne reagáljak (Ander Balázs: Ez a valóság, kérem szépen!), azokat már megszoktuk a Jobbiktól, ellenben a törvénymódosításra vonatkozó megjegyzésére…
Napirend utáni felszólalások
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. És köszönöm szépen képviselő úr felszólalását, nyilvánvalóan a parlamenti szezon zárásakor, az utolsó órákban, amikor még az utolsó adok-kapok időszaka is van, üdítő pillanat, amikor van olyan téma, ami…