820 felszólalás
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a költségvetési vitában Pásztohy András képviselő úr egy nagyon fontos részletről beszélt, a mezőgazdaságról és a mezőgazdaság népéről. Csak egyetlenegy tény megvilágítására van itt időm, nevezetesen azt mondta a képviselő úr, hogy 80-90 száz…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Egész nap, reggel 9-től itt voltam - szerencsém volt sokat tanulni -, és van egypár fogalom, ami nem tisztázódott. Sőt, szabad legyen egyet elmondanom, azért, hogy tudjuk, és aki figyel bennünket, tudja, hogy tudjuk, nevezetesen: az adó;…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nap feladata a költségvetésről szóló vita, amely olyan sok érdekes és értékes elemet hozott fel, még akkor is, ha igen sok üröm volt ebben az örömben, végül mégiscsak van benne, amivel hazamehetünk, és amiről az ország elbeszélgethet, mert bizony…
J/8 Az Állami Számvevőszék 2001. évi tevékenységéről H/911 Az Állami Számvevőszék 2001. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Hasznos és érdekes módon hallottunk az Állami Számvevőszékről, elsősorban az intézmény elnökétől, képviselőtársaimtól. Engedtessék meg nekem, hogy ehhez hozzáadjak szempontokat, úgy gondolva, hogy van itt még n…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szívesen szállnék vitába és beszélgetésbe Mécs Imre képviselő úr több tézisével is, de engedtessék meg, hogy csak egyetlenegyre reflektáljak most tisztelettel. Nevezetesen, a képviselő úr azt mondja, hogy azért is lépjünk túl vagy borítsunk rá fáty…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Annyi mindenről értekezünk itt, és engem is mozdít a lélek, hogy belekapcsolódjak, azonban nem teszem. De szeretném figyelmeztetni magunkat, hogy aki hallja és figyeli, amit itt teszünk, az időnként megdöbben, hogy m…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gőgös képviselő úr érdekes hozzászólásához szólnék hozzá. Azonban csak egyetlenegy témát említek meg, nyilván Gőgös képviselő úr tudja, hogy melyik az a téma. (Gőgös Zoltán: Igen.) Amikor a földről beszélt, azt mondta - és szeretném ezt kiigazítani…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vita témája általában az egész látóhatár - gazdasági növekedés, kultúra, társadalmi egyensúly. Engedtessék meg, hogy az egész látóhatár-gondolat jegyében nemzetközi vonatkozású témát hozzak ide, annál is inkább, mert tiszte…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Molnár László képviselő úr felszólalásához szeretnék hozzáadni néhány gondolatot. Igen üdvös az, amikor szakember a szakmájáról szakszerűen beszél, és ennek voltunk tanúi. Azonban ott már hiba van, amikor a szakvélemény átme…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kilenc órakor kezdtük, egy érdekes napot éltünk végig, alkottunk végig. A témánk a Magyar Köztársaság költségvetésének 2001. évre vonatkozó részének a végrehajtása. Ahogy a nap vége felé vagyunk, én megkísérlem, ahogy én összefoglalnám ezt…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Idekerült a Bokros-csomag, és olyan beállításban hozzák elő igen tisztelt képviselőtársaim, nevezetesen Szabó Zoltán képviselő úr, amire én azt mondom, hogy téves. Képviselő Úr! Nagyon ritkán használom azt a szót, hogy butaság. Ha butának tetszik b…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirenden lévő téma, a családtámogatás, a gyermekekkel való foglalkozás mellett fontos beszélgetés alakult ki a Bokros-csomagról. Előfordul az, igen tisztelt képviselőház, hogy az ága egy fának vagy egy mellékes megjegyzés olyan nézetet próbál m…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Harrach Péter képviselő úr, Orbán Viktor kormányának minisztere azt a találó szót mondta nekünk, hogy karbantartás ez a törvény. Lehet, hogy a kormány képviselői másképpen is fogalmazták. Nekem igen tetszik ez a karbantartás meghatározás, azért is,…
H/530 Az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggő történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelettel kérem a kormányt, vonja vissza ezt a javaslatot. Köszönöm. (Taps az ellenzék részéről.)
H/530 Az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggő történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Országgyűlés - szeretném hinni, sőt tudom, állítom - jobb annál, mint ahogy mi most látjuk magunkat és ahogy most minket lát a világ, de elhangzanak olyan megnyilatkozások, mondhatnám, tükörföltartás, lelkiismeret-vizsgálat, ami mégis itt-…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A részletes és általános vita során a bizottságban is ismételten elmondtam a véleményemet, nem ez a hely, hogy csak összefoglaljam is. Azt szeretném csupán a tisztelt Háznak a figyelmébe ajánlani, hogy most koherenciát nem kiküszöbölünk, hanem bele…
H/463 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kiotói egyezmény, jegyzőkönyv és az ezzel kapcsolatos éghajlat-változási téma - amiről lassan már egy órája hallunk és szólunk - igen jó dolog, azonban engedtessék meg, hogy figyelmeztessem magunkat, tisztelt Ház, körülbelül odáig jutottunk el, m…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az lesz a mondanivalóm vége, hogy tisztelettel kérem a kormányt, hogy vonja vissza most ezt a javaslatát, gondolja végig a kormány, gondolja végig az Országgyűlés, gondolja végig az ország, gondolja végig az, akinek hozzáadnivalója van ehhez. Miért…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó volna, ha nem tulajdonítanánk egymásnak olyasmit, ami... - az koncepciós. Úgy kezdődtek azok a csúnya koncepciós perek. Hegyi Gyula képviselő úr, értem én azt, hogy Nagy Imre elismertetik mindenki által, a parlament mi…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szabados Tamás képviselő úr, az előbb elmondtam képviselőtársakat, akikkel jó beszélgetéseket folytathatok időként, amit önnek is megköszönök. Tanár úr, képviselő úr, nagyon kérem, ne mondja azt, hogy mi nem tiszteltjük és nem becsüljük Nagy Imrét;…
T/535 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Göndör Képviselő Úr! Ha nem volt jól érthető, amit mondtam, amit mondani szándékoztam, úgy tudom, hogy így mondtam, hogy most ne, és kértem a kormányt, hogy vonja vissza, és valamikor máskor hozza ide, mert Nagy Imre érdemei mind-mind értékei a nem…
Napirend utáni felszólalások
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásom tiszteletadás az első monstre koncepciós per mártírjának, az 1947. április 16-án halálra ítélt és október 23-án kivégzett Donáth György emlékének. Koncepciós pert konstruált Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt vezére 1947…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgatva a hozzászólásokat az állattenyésztési telepek működtetéséről... - nem hallható? (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: De, csak nem érthető!) Tisztelt Ház! Itt valahogyan hiányzik nekem - az arányérzékem mondja, hogy hiányzik -, hogy eddig…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszik, mégis csak előrehaladunk, bár egy-két fogalom még további tisztázásra fog szorulni, vagy legalábbis vitatni fogjuk; például az a szó, hogy koncentráció. Úgy hallom igen tisztelt képviselőtársaimtól a másik ol…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor Pap János képviselő úr módosítóját annyira nem szereti néhány képviselőtársam, én azt hiszem, hogy van ebben egy adag félreolvasás. Ahogy én olvasom Pap János képviselő úr javaslatát, az azt jelenti, hogy a birtokösszevonás során az áll…
T/286 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Lezsák Sándor képviselő úr számomra annyira meggyőzően érvelt, illetve nem is érvelt, hanem mondta el mondandóját, hogy szeretnék csatlakozni hozzá. Orosz Sándor képviselő úr érvelése igen meggyőző volt, ő a takarékos törvényh…
H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A földbirtok-politika irányelveiről és az első szakaszban az első 18 pontról van szó. Igen jól hozzászóltunk innen-onnan. Az engem nem nyugtalanít, tisztelt Ház, hogy időnként olyan fragmentált módon jelenik ez meg, hogy innen is meg onnan is hozzá…
H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Én a témáról beszéltem. Lehet, hogy ön másképpen gondolja, én a földbirtok-politikáról beszéltem, annak fogalmairól. Engedtessék meg, hogy most továbbmenjek. Az, hogy a mezőgazdaságunk ott áll, ahol áll, hogy messze elmara…
H/287 A földbirtokpolitikai irányelvekről
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Köszönöm, az utóbbi három szavát véssük kőbe, vagy írjuk fel a kis gazdaságok, a családi gazdaságok kapcsán. Amiért szót kértem, az az, tisztelt Ház, hogy Kékkői Zoltán és Pap János képviselő urak javaslata a 3. pontban szerepel, és…
Napirend utáni felszólalások
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy megosszam képviselőtársaimmal és másokkal, akik figyelemmel kísérik tevékenységeinket, a nemzeti vagyon hasznosításának egy dicséretre érdemes példáját. Teszem ezt mintegy inspirálva azokat, akik ebből okulhatják, hogy az alko…