451 felszólalás
I/3251 "Vár állott, most kőhalom" - kormányzati téboly és középkori módszerek a Lipótmezőn
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Miniszter Asszony! Ezt a választ sajnos nem lehet elfogadni. És tudja, miért kérdezünk állandóan? Mert mindig mellébeszél. Mert mindig előhozakodik azzal, és azt a látszatot kelti, mintha az OPNI-ban a 140 évvel ezelőtti szinten folyna…
A/3290 Sok vagy kevés?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrégiben az egészségügyi miniszter asszony bemutatott egy holland politikust, aki maga is egészségügyi miniszter volt; harminc napig fogja segíteni a tárca munkáját, ahogy ezt hallhattuk, mintegy 30 ezer euróért. Minis…
A/3290 Sok vagy kevés?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Államtitkár Úr! Megnyugtató tudni, hogy legalább nem a mi pénzünkön utaztak el Hollandiába. Az viszont mégiscsak furcsa, hogy mit lehet egyetlen nap alatt Hollandiában megtanulni, amit nem tud elmondani az az ember, aki holland szakpoli…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye 2. vk.): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egy logika volt, amely mentén elindult a gondolkodás, amikor kiderült az az életszituáció, hogy feladatellátás közben megsérült emberek - tűzoltók - egészségügyi ellátást vettek igénybe, akkor a mi s…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2 vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-frakció tagjaként képviselőtársainkkal több javaslatot is benyújtottunk, én most szeretnék mindegyikről röviden szólni. Ez az 1., 10., 19., 23., 24., 30.,…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak szeretném befejezni az előző gondolataim, amikor az öt percet túlszaladtam. Rosszul mondtam, nem a 23., hanem a 31. és 32. módosító javaslatokban tudtunk megegyezni a patkón belül. A 23. módosító javaslat tartalma…
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnök úr, kérem, segítsen nekem, a 2937. számú törvényről van szó, ugye? (Jelzésre:) Jó, köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni a tíz percet, tisztelt képviselőtársaim. Vojnik Mária képviselő asszony, már az előz…
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Csáky képviselő úr, értem, amit mond. Lehet, hogy talán nem pontos és nem jó az az elnevezés, amelyet mi kitaláltunk erre: a főállású ügyeletes, csak kifejezi azt, amiről szólna. Arról szólna, hogy adott szakmacsoporto…
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik képviselő asszony a rugalmasságról beszélt, én ahhoz szerettem volna hozzászólni. Egyetértek önnel: a rendszerben ez a rugalmasság, amelyik akár lehetővé teszi, hogy több hónapon keresztül heti 72 órát is dolgoz…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Heintz Tamás képviselő úr betegsége miatt az általa készített kisebbségi véleményt szeretném ismertetni önökkel. A Fidesz képviselőinek álláspontja az volt, hogy az egészségügyi reformtörvény…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Bács-Kiskun megye, 2. vk.), a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Mindnyájunk számára közismertek a "Jót s jól! Ebben áll a nagy titok." mondatok. Képviselőtársaim, vizsgáljuk meg ebben a törvényjavaslatban, hog…
A/2777 Ma ennyi, holnap annyi?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Már tavaly, amikor még csak tervezték a betegek újabb megsarcolását, elmondtuk, hogy a vizitdíjjal sok baj van, nem szünteti meg a hálapénzt, arra azonban sajnos alkalmas, hogy…
A/2777 Ma ennyi, holnap annyi?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Miniszter Úr! Én nagyon szeretnék hinni önnek. Higgye el, a jó szándék megvan bennem, csak a rossz tapasztalatok mondatják velem azt, hogy kételkedjem. Emlékszem, a választási kampányra meglehetősen élénken, a miniszterelnök úr televízi…
A/2328 Miért mentek el az utolsó vonatok Fülöpszállásról és Kalocsáról?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nem gondoltuk, hogy el fog következni az az idő, amikor Bács-Kiskun megye egyik legnevesebb történelmi városa, Kalocsa vasúti személyszállítás nélkül marad. Ez az érseki város, amely a magyar tört…
A/2328 Miért mentek el az utolsó vonatok Fülöpszállásról és Kalocsáról?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Államtitkár úr, az utasforgalmi adatokkal tényszerűen vitatkozni nagyon nehéz, bár az ott élők tapasztalata mást mutat. De ha a tárca egy felmérésre hivatkozik, akkor ezt egyszerű halandó ember nehezen tudja megcáfolni. Ugyanakkor azt ön sem cáf…
A/2094 Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg van elégedve?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Idézem Molnár Lajost: "A vártnál nyugodtabban indult el a vizitfizetés rendszere, az orvosok, egészségügyi intézmények felkészítése az új rendszer elindulására sikeres volt". Furcsállom, hogy a mi…
A/2094 Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg van elégedve?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Államtitkár Asszony! A csuklótöréses példához változatlanul ragaszkodom, ugyanis a Traumatológiai Szakmai Kollégium ajánlását a minisztérium semmibe vette, és kérdésre azt mondták, hogy valahol meg kellett húzniuk a határt; meg is fizet…
I/1419 Ki állítja meg a hentesbárddal műteni készülő kormányt?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Fél év hosszú idő, ma már nem harsogja a miniszterelnök népének reggel, délben meg este, hogy "nem kell félni, nem fog fájni". Ma már mindenki tudja, hogy az önök kormányzása mindenkinek fájni fog;…
I/1419 Ki állítja meg a hentesbárddal műteni készülő kormányt?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, bár lehet, hogy túlzó a hasonlat, mégiscsak jobb lenne, ha a bárd visszakerülne a konyhába, és újra előkerülne az a szike; az orvos kezébe az való. Az, hogy van az orvosnak bátorsága vágni, nagyon fontos tula…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az ajánlás 11., 12., 16., 30., 37., 40., 54., 62., 67., 78. pontjaihoz szeretnék hozzászólni. Valószínűleg ez egy hozzászólásban nem fog menni, úgyhogy ígérem, betartom az időko…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Folytatnám a 40. ajánlási ponttal. A törvény eredeti javaslata az, hogy az intézményfenntartók, amennyiben úgy látják, az aktív ellátásra szánt kapacitásaik 10 százalékát átcsop…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): A vívóknak azt mondják, ha rövid a karod, told meg egy lépéssel, ha kevés az időd, told meg egy kétpercessel. Miniszter úr, ezen a területen összességében a jelenlegi aktív ágyaknak közel a 40 százalékát vennék el. Azt gondolom, ez azért túlzás.…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Engedje meg, hogy egyetlen gondolat erejéig megszólaljak. Ígérem, hogy nagyon rövid leszek; ez értelem szerint a cím. Mi egy nagyon visszafogott címmódosítást tettünk. Azt gondolom egyébként, hog…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Engedje meg, hogy első gondolatként három állítást tegyek, utána megpróbálom az állításaimat alátámasztani, majd a legvégén elmondom azt, én hogyan látom, hogy az a törvényfo…
A/1508 Mennyi még a 32?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára ön is jól ismeri azt a mesét, amelyikben a furfangos kérdés úgy hangzik, hogy mennyi még a 32, a válasz pedig az rá, hogy az biz' már csak 12. Itt egy idős ember arra céloz, hogy idős korára hány fo…
A/1508 Mennyi még a 32?
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Miniszter Úr! Sajnálom, hogy nem kaptunk válasz, hiszen egészen biztos vagyok abban, hogy létezik már ez a táblázat, amit ön és a munkatársai elkészítettek. Abban is egészen bizonyos vagyok, hogy ezt a táblázatot egyelőre még nem osztot…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító javaslatomban a patikán kívüli gyógyszerforgalmazással kapcsolatos kérdésekre vonatkozó törvényjavaslati pontoknak, paragrafusoknak az elhagyását kezdeményezem. Ezzel gyakorlatilag v…
T/1035 Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2 vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen azzal az iránnyal, ami talán ebből a módosítójavaslat-csomagból következik, hadd nevezzem így, amit a Szocialista Párt képviselői benyújtottak, egyetér…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az ajánlás 4. számú módosító javaslatát szeretném indokolni. Ebben mi az E-alap kezeléséért felelős egészségbiztosítási szerv részt kívánjuk elhagyni. Ennek egy nagyon egyszerű oka van. Én értem,…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Mi csak azt mondjuk, hogy nem kell rossz szabállyal megváltoztatni a jelenleg hatályos, egyébként jobb szabályozást. Nem mondunk ennél többet. Ezért mondjuk azt mindegyikre: hagyják el! Fölösleges vol…