1 116 felszólalás
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy államtitkár úr végül is megtalálta a gombot; annak már kevésbé örülök, hogy a válaszában ugyanazokat az opciókat említette, amiket korábban is közöltek már a Házban, illetve a sajtóban. Ugyanis ezek a…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, egy kétperces erejéig. Élmény volt hallgatni az államtitkár úr őszinte beszédét. Ritka ez, az az igazság, a kormány részéről, hogy valaki nyílt szakmai eszmefuttatásba kezd. De akkor végül is a Nemzeti Bankra vonatkozó részt lehet úgy érteni, hogy…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, világos az MSZP álláspontja. Egy abnormálisan benyújtott költségvetéshez egy abnormális vita illik. Tehát ne kérje számon az elnök úr rajtunk, hogy amikor azt mondjuk és ön is azt mondja, hogy nincsenek bázisadatok, nincsenek megfelelő…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, a fejembe lát, mert tényleg a Nagy Csaba képviselő úr által elmondottakra kívánok reagálni. Ugyanis az jutott eszembe, hogy nagy erőfeszítéseket tesznek azoknak a problémáknak a megoldására, ami önök nélkül igazából föl sem merült volna. Tehát hogyha ezt úgy kifejt…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, és köszönöm Nagy Csaba képviselő úrnak is, hogy megvilágította a korábbi hozzászólásának a valódi tartalmát, és azt hiszem, rokon lelkek vagyunk, mert magam is nagyra értékelem Európa modern múzeumait Bécstől Sevilláig, Rómában mindig keresem, van egy pic…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Ez rendes hozzászólás, ugye? (Révész Máriusz: Azt majd meglátjuk.)
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán dicséretes Mátrai Márta képviselő asszony elszántsága, ahogy próbálja védeni a kormányát, illetve azt, amit csináltak. Ezzel szemben 2011, a nagy átalakítás éve azt eredményezte, hogy Magyarországon megszűnt a jogbiztonság, bizonytalanná vál…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselő Asszony! Valamit nagyon félreértett az én hozzászólásomból. Azt a nyolc célkitűzést, amit ön elmondott, én mind fontosnak tartom. A probléma az, hogy ön nem néz szembe a valósággal, hogy mi van ebben az évben, milyen folyamatok van…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Én azt kérem, kedves Kovács képviselő úr, hogy figyeljen a szavamra. Én nem mondtam azt, hogy 2010-ben itt tejjel-mézzel folyó Kánaán volt. Egyet mondtam: valószínűleg stabil volt a pénzügyi helyzet, hogyha Orbán Viktor elküldte az IMF-et, különben ostoba, mert ha nem stabil…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi változott két év alatt? Mi történt azóta, hogy Orbán Viktor úgy vélte, el lehet küldeni a Valutaalapot, és valaki még egyenesen kiebrudalásról beszélt. 2010-ben Orbán Viktor bizonyára stabilabbnak ítélte a pénzügyi hel…
T/8287 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Érdekes előterjesztés ez, már csak azért is, mert a rossz szokáshoz igazodva ezt is úgy hirtelen délelőttről behozzák, és akkor este már tárgyalja is a parlament. (20.30) De nem lennénk következetesek, ha ezt az alapvetően gazdaságélénkítést célzó…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán örülök, hogy nem 6, hanem 15 perc áll rendelkezésre. Az 1-6. pontok közül csak az ajánlás 3., 5. és 6. pontjához szeretnék hozzászólni. A 3. pontot, a Költségvetési Tanács lehetőségeit egy kicsit szigorúbban szeretnénk venni Szekeres Imre ké…
Napirend előtti felszólalások
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Annyira jólesett hallani Fónagy államtitkár úr veretes mondatait a nemzeti gazdaságfejlesztési programról, csak szeretném látni, hogy hol van (Halász János: Nyisd ki a szemed!), azon kívül, hogy néhány vasutat négyszeres áron építenek…
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A pénzügyi tranzakciós illeték már a nevében is torzítás, mert ez egy színtiszta adó. Az illetékért valami állami szolgáltatás jár cserébe, mondjuk, egy földhivatali bejegyzés vagy valami hasonló, de itt az égvilágon semm…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lamperth Mónika kabinetvezető asszony felvezette a probléma egyik részét. Ez a költségvetés, aminek a részletes vitája most zajlik a parlamentben, a kormány által ez év június 15-én úgy került benyújtásra, hogy a költségv…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megértem, hogy önök próbálják megérteni ezt a költségvetést, a problémám csak az, hogy mégsem értik. Önök gyakorló polgármesterek, ott ül Szarvas kiváló polgármestere, aki már sok költségvetést rakott össze otthon is és itt a pa…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném tisztelettel megkérni szemben ülő képviselőtársaimat, hogy arra figyeljenek, amit mondunk, ne a belső reflexeiknek engedjenek. Én nem dicsértem Babák képviselő urat, úgyhogy ne tessék kikérni magának, nincs mit, mert nem dicsértem. (Babák…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lépjenek már ki ebből! Szakmailag annyira megalapozatlan, amit mondanak! Én elhiszem, hogy a nézők lelkére akarnak hatni, de azért egy család költségvetéséhez nehezen hasonlítható egy államháztartás. Lehet, hogy az önök l…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. A 31. ajánlási pont kapcsán szeretném elmondani, hogy köszönöm az elnök úr elemzését, csak két dologgal még tessék kiegészíteni. Akkor jelent problémát a devizában történő eladósodás, ha elszalad az árfolyam, és ez az elmúlt két évben történt (Babák Mihály: Ne vicc…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nagyon remélem, hogy Babák képviselő úr ezeket a viccesnek szánt dolgokat nem gondolja komolyan. Ha belegondol egy picit, rendkívül sértő volt az, amit mondott. Élcelődött egy képviselőtársam nevével, élcelődött a szakmai tapasztalatával, és élcelődött az…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés részletes vitájában a 330. és a 331. ajánlási pontok kapcsán szeretném elmondani, az MSZP-frakció szerint elfogadhatatlan, hogy miközben az állam önmagára többet költ, ezzel egy időben a jóléti kiadásokon rengeteg…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. A kétperces hozzászólás teljes komolyságával szeretnék gratulálni Bartos Mónika képviselő asszonynak. Tényleg idilli volt ez a kép, és nagyon jó lenne, ha így tudna működni a vidék és a magyar társadalom. A valóság viszont inkább az, amit képviselőtársam a 0…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A költségvetés 30 órás általános vitája és 8 órás részletes vitájának vége felé engedjenek meg nekem egy kis kitérőt, bemutatva a kormány luxusberuházásait, és az esztelen kultúrharc tízmilliárdokban történő megjelenítését, a Kossuth tér szétrombol…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Babák Képviselő Úr! Nincs bennem semmiféle gyűlölet, az ország iránti elkötelezettség van bennem, ezért kérem, hogy vonják vissza ezt a költségvetést. Köszönöm. (Göndör István tapsol. - Babák Mihály: Volt rá ötven évük!)
T/7927 Az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen dicséretes, hogy egyéni képviselői indítványként ilyen horderejű előterjesztés kerül különösen a vagyongazdálkodás, az állami vagyonnal összefüggő egyes rendelkezésekről a tisztelt Ház elé. Végül is semmi probléma ni…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán nagyvonalú az ülésvezetés, hogy vissza tudtunk térni az eredeti sorrendhez, és el tudom mondani első hozzászólóként az MSZP részéről azt, amit Kovács Tibor képviselőtársam a gazdasági bizottság kisebbségi véleményeként jórészt már elmondott,…
T/7669 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az az igazság, hogy az előzőekben nagyon élveztem a már jelen nem lévő Vágó Gábor képviselő úr iróniát sem nélkülöző felszólalását, de az az igazság, hogy ez az államadósság-számítási kérdés véresen komoly. Tehát az, hogy Magyarország törvényt hoz…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, figyeltek az imént Varga Zoltán MSZP-s képviselőtársam felszólalására: az önkormányzatok jövőre költségvetésük egyharmadát, az állami források egyharmadát el fogják veszíteni, további feladatelvonások mellett. Ez…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy már várták a hozzászólásom. Én is vártam, hogy válaszolhassak önöknek. Mi mindenre pontosan emlékszünk, hogy mi történt az elmúlt tíz évben, arra is, amit mi csináltunk meg arra is, amit önök csináltak. Önök felelőtlen ellenzék voltak,…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Csak annyit mondanék, hogy gyenge ez az érvelés, frakcióigazgató úr, gyenge. Két év óta így megy lefelé az ország, így megy lefelé az életszínvonal, kérdezze meg az önöket delegáló választókat. Legyen egy kicsit mérsékeltebb, és foglalkozzon a költségveté…