1 116 felszólalás
T/16275 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény már számtalanszor módosult a Fidesz kormányzása alatt. Legutoljára éppen áprilisban kellett átfogóan módosítani az Országgyűlésnek…
T/17307 A használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról szóló előterjesztés valóban egy igen alaposnak tűnő munka, és pláne, ha még valami, az oltalmat illető anyagi kedvezmény is t…
H/16032 A 2017. év Szent László-emlékévvé nyilvánításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, valamennyiünk szívét melegséggel tölti el, ha Szent László királyunk örökségére gondolunk, aminek a középpontjában a vitézség és az igazságosság állott, tehát az, hogy képes volt abban a szintén nehéz geopolit…
T/13877 Az olaj- és gázárak világpiaci csökkenésével összefüggésben a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazságos rezsicsökkentésre van szükség, ugyanis a gázárak sokkal alacsonyabbak, mint amennyiért Magyarországon az emberek megkapják. Tehát az MSZP javaslata egy lényeges gázárcsökkentésre vonatkozik, két okból: mert szükség van rá, az átlag ala…
B/15031 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/15541 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről a
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék beszámolója, ennek tanulságai szerintem mindig jelentős eseményét képezik az Országgyűlés plenáris ülésének, az országgyűlési munkának, azzal együtt, hogy szerintem tév…
B/15031 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/15541 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről a
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Nagyon köszönöm, elnök úr. Külön szeretném hálámat kifejezni Latorcai János alelnök úrnak, hogy ilyen figyelemmel volt a személyes tapasztalataim beszámolóját illetően, és igazából ezért mondtam el, hogy legyen már végre felelős ember, aki észreveszi, hogy milyen gyalázat tö…
B/15031 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/15541 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről a
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Maximum saját magamat folytatom, de a szót elnök úrtól kapom, tehát nem bírom ezt a hibát elkövetni. Van egy terület, ahol metodikailag érdemes lenne… Én nem akarom, hogy mondjam, országgyűlési képviselőként javaslataimmal ostromolni az Állami Számvevőszék működését, de van…
T/15777 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr; a figyelmét külön, ahogy hozzászólásában idézte az én hozzászólásomat ‑ az egészen megható volt számomra, hogy ilyen figyelmet tudtam az előbb elérni. Most a tao-előterjesztéssel, hogy bővíteni kívánják a röplabda spor…
T/15555 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült Jegyzőkönyv ki
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerbia fontos, nagyon fontos. Európa lágy altestén, a Balkánon Szerbia az egyik kiemelten fontos ország. Az Európai Unió és Szerbia közötti csatlakozási tárgyalások 2014. január 21-én kezdődtek meg…
T/15556 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Új-Zéland közötti kapcsolatokról és együttműködésről szóló partnerségi megállapodás kihirdetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Ha Szerbiára azt mondtam, hogy fontos, nagyon fontos, akkor Új-Zélandra azt mondom, hogy távoli, nagyon távoli, de azért nagyon fontos. (Derültség.) Merthogy éghajlata nagyon hasonló a mi szülőhazánk éghajlatáho…
T/15429 Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy jogászprofesszor képviselőtársam, Bárándy Gergely nagyon szépen, selyembe csomagolva mondta azt a fasisztoid törekvést, ami a kormánypártok részéről tapasztalható a civil szféra leállamosítása, eluralá…
T/15429 Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bíztam benne, hogy lesz közben más hozzászóló is, de az az igazság, hogy a költségvetést megalapozni szándékozó törvények elég szerteágazóak ahhoz, hogy ne csak a civil szférát ért atrocitásokról beszéljek. A legsúlyosabb változást az előterjesztés…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy azok a fideszes képviselők is, akik korábban csak beülősként voltak jelen, részt vesznek a vitában. (Dr. Hargitai János: Téged sem látni mindennap!) Igazából erre vonatk…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon szomorú vagyok, hogy egy képzett közgazdász ilyen torz adatokat mond. Államtitkár úr, a képviselője ott a KDNP-ben azt mondja, hogy mert csődbe vitték a szocialisták az országot; legyen szíves már megnézni, ez szemenszedett marhaság! Ezt mondom fasisz…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Félreértés ne essék, én a magam részéről eredménynek ítélem a pénzügyminisztériumnak, vagy újabban Nemzetgazdasági Minisztériumnak mondják, azokat az intézkedéseit, amiket a gazdaság kifehérítése területén elért. De azért ne tagadják már el, hogy e…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Latorcai alelnök úr biztos még az előtt nyomta meg a gombját és az indulatait, mielőtt én a szavaimban felmentettem emberileg Banai államtitkár urat. A végén azt találtam mondani, hogy egy embertelen gépezet része, én tehát őt emberileg fölmentette…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy gyalázatos törvény, ez egy korbácstörvény akár a 9 százalékos változatban, akár a 7,5 százalékos változatban. Ez úgy van, ahogy Burány Sándor képviselőtársam mondta: önök durván bele akarnak avatkozni a sajtó, a média műk…
K/15471 Kiknek az utazási kedvezményét akarják megszüntetni?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eléggé szomorú hír, hogy a kormány újabb megszorításokra készül az utazási kedvezményekből. A jövő évi költségvetés tervezete szerint az ideinél 6,5 milliárd forinttal kevesebb pénz van az utazási kedvezmények fedezetéül szolgál…
T/15347 A pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy mindenki által utált, utálatos témáról van szó, a pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról. Ebben a címben eg…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Megint egy botránytörvény van előttünk, a piaci folyamatok kormányzati lenyúlása önkényes átalakításának a kísérlete. És ahogy ismerjük a fideszes többség szolgai szavazási magatartását, ennek a megszavazására biztos,…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, akkor normál felszólalás keretében. Úgy beszél Bányai képviselő úr, mint ha itt az adózásról lenne szó. Képviselőtársam! Ezek a cégek adóznak. Évente a társasági adót leróják. A taót az önök csókosainak leróják. Tehát itt van egy egészséges, valóban szépen f…
T/15374 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban élő problémát vagy problémákat kíván orvosolni ez az előterjesztés, hozzáteszem, nem biztos, hogy sikeresen. Tehát a szándék az dicséretes, az eszköz nem biztos, hogy kellő garanciákk…
T/15338 Energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látszólag tényleg csak technikai jellegű módosítások vannak ebben a salátatörvényben, de hát igazából attól lenne jó, ami nincs benne. Én fogok arról is beszélni, ami benne van, de talán még többet…
T/15379 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Van ebben az előterjesztésben jó is, például rögtön kiemelném, hogy csökkennek bizonyos eljárási díjak, vagy hogy a biztonságos kerékpáros közlekedés érdekében újabb intézkedések történnek. Szintén támogatandó, hogy az…
T/14681 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, jó irányba hatnak ezek a módosító indítványok, amelyekről szó esett az eddigiekben. Ugyanis a balatoni busa az istennek nem akar eltűnni a Balatonból. Úgyhogy megdőlni látszik az a tudományosnak mondott tény…
K/15276 Nemzeti konzultáció helyett nemzetközi inzultáció? Avagy meddig hazudik még a kormány Brüsszelről a magyaroknak?
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nagyon sajnálom, hogy nincs itt a minisztere, bár lehet, hogy magának több köze van a kitalációhoz, amit nyomnak. Ugyanis meglepő számunkra, hogy miközben a kormány ezerrel nyomja az unióellenes kampányt, ugyanakkor mindent megtesz…
T/15053 Egyes törvényeknek Magyarország versenyképessége javítása érdekében történő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hét évben meglehetősen sokat ostoroztuk a kormányt alapvetően amiatt, hogy nem kifejezetten beruházásbarát a gazdaságpolitikája, ennek eredménye volt, hogy vissza is estek rende…
T/15070 Egyes törvényeknek a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény végrehajtásával összefüggő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy az adatok nagyon szenzitív részét képezik minden ember életének és általában az emberi jogok garanciáinak. Ehhez képest egy törvényjavaslat kapcsán ilyen falmelléki sz…
T/15070 Egyes törvényeknek a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény végrehajtásával összefüggő módosításáról
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő asszony, önnek teljesen igaza van, hogy az adatkezelési törvény ezeket tiltja. Normális országban, ahol nem merülhet fel a gyanú, hogy visszaélnek adatokkal, ahol nem merülhet fel az, hogy a legfőbb ügyész bizonyos aktákat félrerak, más…
T/15034 A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény 2. mellékletének kihirdetéséről
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Nem először szerepel a Belgrád-Budapest vasút, vagy ha innen nézzük, Budapest-Belgrád vasút kínai együttműködésben történő építésének kérdése a magyar parlament előtt. Többféle dimenzióban lehet vizsgálni ezt a vasútvonalat. Egyré…