554 felszólalás
K/6783 Mikor oldja meg a Kormány a víziközmű-szolgáltatók problémáit?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban az illetékes szakszervezetek sztrájkot helyeztek kilátásba arra az esetre, ha megvalósul a minisztérium azon tervezete, amely szerint 10 százalékos bértömegcsökkentést és létszámleépítést hajtanak végre az ál…
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedje meg, hogy egy kicsit más megvilágításba helyezzem ezt az egész történetet. Mint természeti erőforrásokért felelős szakpolitikus azt kell hogy mondjam, hogy a termőföld és az ivóvíz Magyarország két utolsó természeti erőforrása, stratégiai term…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Végül, de nem utolsósorban a mai nap zárásaként egy, az imént már elhangzott témában szeretném én is a napirend utáni felszólalásomat elmondani. Nagyon örülök, hogy államtitkár úr képviseli a kormányt most ezen a késői órán, mert azt hiszem, talán ő a…
T/6627 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Én sem fogom hosszan elhúzni ennek a törvényjavaslatnak a véleményezését. Azt, hogy a felszámolópiacon ma Magyarországon milyen állapotok, milyen viszonyok uralkodnak, nagyon jól láthatjuk a mindennapi esetekből, ügyekből…
T/6632 A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi vezérszónoki felszólalásokban elhangzottak közül kiemelném azokat a gondolatokat, amelyekkel Bartos Mónika képviselő asszony kezdte a felszólalását. Teljes mértékben egyet tudok érteni…
T/6632 A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Csatlakozva a Z. Kárpát Dániel képviselőtársam által elmondottakhoz vagy felvetett tematikához: azt, hogy önmagában, mondjuk, egy környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény hogyan tudja elősegíteni olyan környezetbarát intézkedések, mint például a megújuló ene…
I/6661 Így loptok ti: fideszes korrupció az energiaszektorban.
KEPLI LAJOS (Jobbik): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy a MET energiakereskedő társaságot önök kormányzati segítséggel, állami pénzügyi forrásokkal kitömték, az a médiában hónapokig szerepelt, de azért érdemes röviden felidézni a történteket. 2010-ben önök a kötelező átvételi rendszer kivérez…
I/6661 Így loptok ti: fideszes korrupció az energiaszektorban.
KEPLI LAJOS (Jobbik): Tudja, államtitkár úr, az a közös ezekben az ügyekben, hogy a hivatalos magyarázat mindig megvan, mégis mindig felbukkan egy név azok között, akik profitálnak ezekből az üzletekből. Most ott van Garancsi István neve, Orbán Viktor kedvenc focicsapata tulajdonosának neve, és sok…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a kolontári vörösiszap-katasztrófáról beszélünk, az első hang mindig az emlékezésé kell legyen, a második a köszöneté, a harmadik pedig kérlelhetetlenül az elszámoltatásé. (18.50) Az emlékezésé azért, mert tíz ember…
K/6282 Miért hagyja magára a Kormány a Balaton régiót?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ön is tudja, 2014. évben a Balaton régió volt az utolsó a hazai turisztikai régiók közül a vendégéjszakák számának tekintetében. Már ez is jól mutatta azt, amit a helyben élők is éreznek, mégpedig azt, hogy az elmúlt cikl…
A/6363 Valóban megúszhatják a vörösiszap-katasztrófa felelősei?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr, illetve tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! 2010. október 4-én, egy hét híján öt éve történt Magyarország eddigi legsúlyosabb és legszörnyűbb ipari katasztrófája, a vörösiszap-katasztrófa, amelynek során Devecser, Kolontár…
A/6363 Valóban megúszhatják a vörösiszap-katasztrófa felelősei?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen a választ. Ennél nagyobb megnyugvással már csak azt hallanám, ha valóban egy ítélet is megszületne, így öt évvel a katasztrófa bekövetkezése után. Remélhetően ez most már a közeljövőben tényleg be is fog következni. Azt gondolom, hogy erre - még egyszer mondom -…
T/6136 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciójának a kezdetektől az az álláspontja, hogy az olyan stratégiai szektor, mint az energia- vagy közműszolgáltatás, állami kezekben van a legjobb helyen. Ez…
A/6057 Nemzetbiztonsági kockázat a Fidesz-kormány: jön a német menedzsment Paksra?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vitatva, miniszter úr, hogy ön a szavak csűrésének és csavarásának a nagymestere itt, a parlament porondján, most mégis arra szeretném megkérni, hogy néhány percre tegyük félre a pártpolitikai csatározásokat…
A/6057 Nemzetbiztonsági kockázat a Fidesz-kormány: jön a német menedzsment Paksra?
KEPLI LAJOS (Jobbik): A célok között említette miniszter úr az átlátható, racionális működést és az olcsó áramot. A biztonságot valahogy kifelejtette. Ugyanis én azt gondolom, hogy egy német menedzsment, egy külföldi menedzsment egy ilyen típusú atomerőművet nem ismerhet kellő mélységben, nem ismerh…
Napirend utáni felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt megfogyatkozott számú Képviselőtársaim! Egészen konkrétan: tisztelt jobbikos Képviselőtársaim! Itt most a migránskérdés kapcsán távolabbi összefüggésekben szó esik arról is, hogy mi okozza a migrációt, és természetesen, ha távolabb tekintünk,…
T/5349 A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosítása fekszik előttünk, ahogy azt már az előttem szólók közül többen is elmondták. Ennek…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az összegző módosító javaslat alapján ugyanúgy nem tudjuk támogatni ‑ ahogy már Szilágyi György képviselőtársam elmondta ‑ ezt a törvényjavaslatot, mint ahogy az eredeti javaslatot sem állt szándékunkban támogatni. Az, hogy…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt szerettem volna még elmondani, hogy milyen hatása lehet ennek a gyakorlatban olyan területen, mint mondjuk, a környezeti kármentesítés területe, ahogy az Illatos út és más példák esetén most a hetekben, hónapokban napvilágra került. Hogyan zajlik…
Napirend előtti felszólalások
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a Paksi Atomerőmű ma Magyarország egyik legfontosabb létesítménye. Az atomerőmű helyzete azonban ezekben a hónapokban meglehetősen bizonytalanná vált. Ennek a bizon…
I/5361 Minden eddiginél rosszabb kilátások Magyarország energiaellátásában?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ön az európai uniós külügyminiszterek múlt hétfői luxemburgi tanácskozásán kijelentette, hogy minden eddiginél rosszabbak a kilátások Közép-Európa energiabiztonságát illetően. Elmondta, hogy jelenleg Magya…
I/5361 Minden eddiginél rosszabb kilátások Magyarország energiaellátásában?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Miniszter úr, abban egyetértünk, hogy az ön ki nem mondott gondolatai mögött is ez volt, egy újabb ékes bizonyítéka az Európai Unió kétarcúságának, hogy tudniillik szavakban Oroszország elleni szankciókat fogalmaz meg, azonban ha a nyugat-európai országok profitálnak belőle, ak…
I/5253 Megszűnik az idegenforgalmi adó? Mi lesz az önkormányzatok támogatásával?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Alig egy hónapja jelent meg a sajtóban, értesülhettek az érintettek, hogy a 2015. évi költségvetési törvény eddigiektől eltérő rendelkezése miatt sok önkormányzat nem fogja megkapni a beszedett idegenforgalmi adó után járó k…
I/5253 Megszűnik az idegenforgalmi adó? Mi lesz az önkormányzatok támogatásával?
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Örömmel vettem, hogy nincs olyan terv, hogy azt az állami támogatást, amit jelen pillanatban az idegenforgalmi adó után fizetnek, a kormány csökkentse vagy megszüntesse. Remélem, hogy ez a jövőben se lesz így. Azzal nem értek egyet, mert szerint…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot és a kormány múltbéli munkáját tekintve lassan-lassan felmerül a kérdés bennünk, hogy vajon mindenható-e a kormány, mégpedig annak kapcsán merül fel bennünk ez…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Most tegyük félre egy picit, hogy milyen szakmai hibái vagy bármilyen hiányosságai is vannak a Nemzeti Akkreditáló Testületnek, csak magát az elvet, az eljárást nézzük. Az, hogy ilyen módon, az ő megkérdezésük vagy értesítésük nélkül, egy ilyen, gyors…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Annyit szeretnék kérni, bár a jelek szerint, az elnök úr előbbi mondataiból arra következtek, hogy csak a zárszóban kapunk választ, még itt az utolsó pillanatban azért nyomtam egy kétpercest, hogy esetleg kaphatnánk-e úgy válaszokat akár az államtitkár úrtól, akár Szatmáry képv…
T/5142 A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem normál időkeretben szót, mert a kétperces felszólalás lehetőségét Szilágyi György képviselőtársam az imént elhasználta. Ígérem, hogy nem fogom mind a 15 percet kihasználni. Nagyon örülök, és köszönöm szépen Szatmáry Kristóf képviselő úrna…
T/4821 A víziközmű-szolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Üdvözlöm tisztelt képviselőtársaimat. Államtitkár Úr! Ezt a javaslatot a Jobbik Magyarországért Mozgalom, rögtön az elején leszögezem, tudja támogatni. Mégpedig azért, mert az MSZP-vel ellentétesen… ‑ mi is megnéztük azt,…
T/4889 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról
KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Illatos úti Vegyiművek telephelye mellett található az utóbbi napokban kihelyezett óriásplakát, amelynek a szövege: „Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket”.…