858 felszólalás
T/17188 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény végrehajtásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Olyan nagyon hosszan már nem fogok hozzászólni, sok mindent elmondtak ellenzéki képviselőtársaim, ugyanakkor mindenképpen fontosnak tartom, hogy én is reagáljak a kormánypárt…
T/16224 Az atomenergia-felügyeleti szerv jogállásával összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy először is indokolt áttekinteni, hogy pontosan miről van szó, milyen jelentősége van ennek a tör…
T/16224 Az atomenergia-felügyeleti szerv jogállásával összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nyilvánvalóan a frakcióm kicsit részletesebb véleményét is szeretném ismertetni. Mi nagyon sokszor elmondtuk már az elmúlt években, hogy meggyőződésünk szerint az atomenergia nem zöld, nem olcsó és n…
T/16224 Az atomenergia-felügyeleti szerv jogállásával összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Volner képviselő úr ismét a kormány segítségére sietett, ahogy azt tőle megszokhattuk. Csak szeretném gyorsan megnyugtatni, hogy ugyan valóban van az atomenergia általános megítélését érintően véleménykülönbség az ellenzéki pártok között,…
T/17004 Az országos népszavazási eljárás módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az LMP a részvételiség pártja, természetesen minden olyan lehetőséget támogatunk, amely során az állampolgárok részt vehetnek a döntéshozatalban, közvetlenül is részt vehetnek, mint a népszavazás útján, és azt is indokoltnak tart…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti gyásznapon, november 4-én az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseire, áldozataira emlékeztünk, fejet hajtottunk mindazok előtt, akik a brutális, óriási túlerővel szemben bátran harcoltak…
K/17335 Hogyan fordulhatott elő az, hogy miután a pályázat nélkül helyzetbe hozott oroszok által készített tervekre alapozott PAKS2-dokumentáció engedélyét elutasította a hatóság, a kormány nem a hazai közvéleménynek adott erre világos magyarázatot, hanem
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Önnek az a feladata itt, az Országgyűlésben, hogy szakmai alapon a Paks II.-projekt kapcsán nekünk válaszokat adjon, és tapasztaltam az elmúlt évben, sokszor kérdeztem önt szóban, írá…
A/17173 Ki vállalja a felelősséget Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Remélem, nem okozok nagy csalódást Süli miniszter úrnak azáltal, hogy most én Paks ügyéről fogom kérdezni a miniszterelnök urat. Miniszterelnök úr, ön a napokban Brüsszelből olyasmit üzent, amit még Moszkvá…
A/17173 Ki vállalja a felelősséget Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Mi úgy szoktuk megfogalmazni a felszólalásainkat, a kritikáinkat, hogy azt ne csak Brüsszelben hallják, hanem Moszkvában és Pekingben is, ezt hiányoljuk a kormány részéről. Miniszterelnök úr, ön sokszor hivatkozott Finnországra,…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): (Nem működik a mikrofonja.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem tudom, Soltész államtitkár úr még itt van… (Közbeszólások: Mikrofon! ‑ Z. Kárpát Dániel: Hazug kommunista! Hazug bolsevik!) Most talán? Jó.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hallottunk már három ellenzéki képviselőt felszólalni. Én azokkal tudok leginkább azonosulni, akik itt a szigorúbb hangot ütötték meg, bár egyik képviselőtársam sem volt…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásom elején egy gyors kérdést engedjen meg, Dömötör államtitkár úr. Ha önök ennyire semmibe veszik az előválasztást, akkor miért költöttek sokkal több pénzt az elmúlt hetekben az előválasztá…
A/17173 Ki vállalja a felelősséget Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr, megvárjuk a miniszterelnök urat.
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, a napirend utáni felszólalásaimban szűkebb hazám, Pécs és Baranya helyzetével és a térséget érintő aktuális és általános problémákkal foglalkozom rendszerint. Egy ilyen nagyon-nagyon régóta…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Én éppen arra fogom felhívni a figyelmet, hogy önök a nagy kampányolás mellett nem tudnak alapvető, az ország sorsát meghatározó kérdésekkel foglalkozni, és egy ilyen ügyre szeret…
K/17192 Valóban földrengés kockázatos helyre építik az új paksi blokkot?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Már a napirend előtti vitában is beszéltünk arról, hogy nagyon sok probléma terheli ezt a gigantikus beruházást, a Paks II.-beruházást. Többéves csúszással indult el egyáltalán az engedélyezési eljárás, é…
A/17173 Ki vállalja a felelősséget Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Megvárom a miniszterelnök urat.
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Mint szinte mindig napirend után, szűkebb hazám, Pécs és Baranya közvetlen problémáiról beszélek, és a mai napon is így fogok tenni. Egész pontosan a környezeti kihívásokkal és a környezetpusztítással kapcsolatos, helyben látható…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Meghallgattuk a beszédét, és az alapján, amit elmondott, illetve jórészt az alapján, ami kimaradt az ön beszédéből, megállapíthatjuk, hogy önök a valóságot le akarják tagadni, és azt is megállapíthatjuk, hogy ö…
K/17085 Miért vette semmibe a kormány az egyetemi autonómiát, a modellváltásnak hazudott kiszervezések folyamatában, és miért nem biztosítják a forrásokat az ígért egyetemi fejlesztésekhez, és legfőképpen a megfelelő mértékű béremelésekhez?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Értem, elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én viszont szeretném hangsúlyozni, hogy a modellváltásnak hazudott kiszervezés folyamatában gyakorlatilag becsapták a magyar felsőoktatási intézményeket, becsapták a…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gyorsan visszautalva Dömötör államtitkár úr válaszára, aki a videójátékokra utalt, akkor valószínűsíthetjük, hogy a miniszterelnök úr viszonylag sokat játszott kisvasutakkal gyermekkorában, az elmúlt időszak döntése…
K/16449 Ha valóban elkészült a kormány alkalmatlansága, és elhibázott döntései miatt az összeomlás szélére került víziközmű-szektor megmentésére, illetve e feladat finanszírozására készített kormányzati stratégia, és az azt alátámasztó részletes cselekvés
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Nagyon remélem, hogy válaszolni fog Schanda Tamás államtitkár úr, és nem a 2010 előtti kormányokról hallhatjuk meg majd huszonhatodszor is a véleményét. Államtitkár úr, én nagyon régóta próbálom megtudni azt, hogy hol van…
T/15981 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény és a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Jellemzően itt az Országgyűlésben igen kemény pengeváltások vannak a két oldal között, és én azt gondolom, a mai napon is itt az összegző viták során is ez lesz a jellemző, és…
T/16222 A pártalapítványokat érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az előterjesztők nevében jelen van Bajkai képviselő úr. Most nem tudok olyan pozitívan szólni, mint az iménti törvényjavaslatnál. Mi azt tudjuk mondani, hogy ez a javaslat semm…
T/15989 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vita során bizonyos dolgokról elmondtam a véleményünket az ügy kapcsán, illetve tettem föl kérdéseket is. Elmondtam, hogy az atomenergiát sem zöldnek, sem olcsónak, sem…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sokadik felszólalásom már a jövő évi költségvetés tervezetének vitájában, és nem is kívánom túl hosszúra nyújtani, ugyanakkor néhány dolgot szeretnék leszögezni, törekedve arra, hog…
T/16209 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirde
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem meglepő, de nem értek egyet Nagy Csaba képviselő úrral, és nem értek egyet, nem értünk egyet a kormánnyal. Ez az előterjesztés meggyőződésünk szerint elfogadhatatlan. Nagyon röv…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Én is köszöntöm elnök urat e késői órán. Mai napirend utáni felszólalásomban, ahogy szoktam, szűkebb hazám, Pécs és Baranya problémáiról beszélek, és azt tudom mondani, hogy nem lesz pozitív kicsengése ennek a felszólalásnak. Nagyon sokszor…
T/15999 Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Relatíve hosszan lefolytattuk az általános vitáját ennek a törvényjavaslatnak. Ugyanakkor számomra megdöbbentő fejlemény volt az, ami múlt héten a Törvényalkotási bizottság ü…
A/16128 Ki vállalja a felelősséget Miniszterelnök úr?
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, egy olyan kérdésről kérdezném, amely mondhatjuk, hogy szakmai, de egyrészt kimerítettem minden szakpolitikai fórumot, másrészt egy sok ezermilliárdos beruházásról van szó, ezért ön az első számú felelős. A Paks II. beru…