858 felszólalás
T/6617 A közművezeték-adó vízügyi ágazatban történő kivezetése érdekében a közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit sajnálom, hogy menekülőre fogták az államtitkár urak, én abban bíztam, hogy ha most ezen a kései órán itt vannak, akkor esetleg majd kapok választ a felvetésemre. A mai napon nagyon sokat besz…
T/6617 A közművezeték-adó vízügyi ágazatban történő kivezetése érdekében a közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a támogató hozzászólásokat az ellenzéki képviselőtársaimnak, és köszönöm szépen Nacsa képviselő úrnak, hogy felszólalt; ez a harmadik alkalom, hogy ezt a javaslatot megpróbáljuk tárgysorozatba…
H/7887 Az Örmény Genocídiumról való megemlékezésről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Nagyon röviden szólok hozzá ehhez a javaslathoz. Természetesen az LMP-frakció támogatja. Ezt korábban már három-négy alkalommal beterjesztettük az Országgyűlés elé, sajnos akkor sem került tárgysorozatba. Mi azt valljuk, hog…
H/7269 Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslatot természetesen az LMP frakciója támogatni fogja ‑ bocsánat, határozati javaslatot! Mi mindig minden eszközt felhasználunk a korrupció elleni küzdelemben, ez pedig egy kirívóan durva, egy több száz milliós ügy. Azért tar…
H/7961 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott átláthatósági rendelkezések érvényesítéséről a magyarországi önkormányzatoknál
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ismét csak köszönöm az előterjesztőnek ezt a javaslatot. Azt tudjuk mindannyian, hogy a korrupció jelentős része az önkormányzati működés során keletkezik, és egyébként ennek a forrása a transzparencia hiánya. Nagyo…
T/8022 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak az a célja vagy az a legfontosabb pontja, hogy bányászati tevékenység Natura 2000 területen, illetve azzal közvetlenül szomszédos ingatlanon nem engedélyezhető. Ez egy rend…
T/8441 A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elég régóta folyik ez a vita, mégis szeretnék rögtön államtitkár úrra reagálni. Kíváncsian figyeltem itt a pulpituson elmondott magasröptű szónoklatát, az expozéját, és jegyzeteltem a gondolatokat. Arról beszélt államtitká…
Napirend előtti felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezt a néhány percet, néhány fölszólalást hallgatva azt hiszem, ismét csak megfogalmazhatja mindenki, aki ezt követi, hogy az Országgyűlésnek igazából már nem lehet a méltóságáról beszélni. Áll…
T/8016 Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, tisztelt elnök úr. Tisztelt államtitkár úrra szeretnék röviden reagálni a vita ezen szakaszában. Az illetményemelést természetesen támogatjuk, ez egy nagyon régóta húzódó fontos lépés volt, ugyanakkor ‑ és sajnálom, hogy ezt nem tudom…
T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Itt egy olyan jelentőségű jogszabályról van szó, illetve két jogszabálytervezetről, amihez a vita ezen szakaszában is mindenképpen szükséges hozzászólni. Ugyanakkor rövid leszek. Nyilván erről a kérdésről, a két javaslatról egy n…
Napirend utáni felszólalások
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, egy fontos nemzeti ügyről, egy fontos nemzeti feladatról beszélünk, egy olyan lehetőségről, hogy mindannyian, akárhol is éljünk, akár az anyaországban, akár a Kárpát-medencében vagy bárhol m…
H/8191 A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy rendkívül fontos javaslatról van szó, köszönet az előterjesztőknek, és valóban, az előző javaslattal ez szoros összefüggésben van, és ez a két javaslat, ez a két kezdeményezés rávilágít a kormány…
T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én elkezdtem örülni, hogy ilyen sokan felszólaltak, és a korábbi vitáknál is, az előző napirendi pontoknál is felszólaltak kormánypárti képviselőtársaim, és mintha Koncz képviselő úr is úg…
H/7960 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelkezések magyarországi érvényesítéséről
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, már fontos vita indult itt a javaslat előterjesztése kapcsán, ezért mindenképpen köszönet az előterjesztőnek. Az LMP képviselőcsoportja is támogatni fogja a tárgysorozatba vételt. Képvi…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár ez a harmadik alkalom a mai délután, a mai estén, hogy az éghajlatváltozás kérdéseivel foglalkozunk. Ezúttal egy olyan előterjesztést vezetek elő, amit nagy örömömre szolgál…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, tisztelt elnök úr, és köszönöm szépen képviselőtársaimnak, hogy pozitívan álltak ehhez a kérdéshez, és támogató hozzászólásokat tettek. Egyébként az, hogy egy ellenzéki konszenzus van e kérdés kapcsán, szeretném ismét aláhúzni, nem eg…
T/7846 Egyes energetikai tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem akartam igazán hozzászólni a vitának ezen szakaszában a javaslathoz, de kihasználom, hogy itt van az előterjesztő képviseletében államtitkár úr. Egy kérdést szeretnék megfogalmazni, mert mégis az ener…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Semmiképpen sem szeretném megismételni azt, ami az általános vitában elhangzott. Ugye, igen részletesen tárgyaltuk egy késői órán ezt a javaslatot. Ugyanakkor itt a levegőben maradt egy kérdés. Én me…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és elnézést kérek mindenkitől, hogy ismét szót kértem, de szeretnék válaszolni vagy reagálni Aradszki képviselő úr felszólalására. Itt nemcsak a fővárosról, a vidéki városokról is szó van, és én is mondok egy példát. Pécs most körü…
T/8016 Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, a lehetőséget. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Hadd kezdjem azzal, hogy a házvezetést bírálni nem lehet, nem is áll szándékomban, de én úgy gondolom, hogy dicsérn…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az utolsó felszólalók között, én azt gondolom, mindenképpen indokolt, szükséges visszautalni arra, hogy mi hangzott el ebben a rendkívül f…
H/8035 A 2020. év Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szépen köszönöm az előterjesztők munkáját. Öröm volt hallgatni, hogy milyen konszenzus alakult ki a javaslat kapcsán. Azt gondolom, teljes konszenzus van annak kapcsán, hogy Zrínyi Mikl…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez valóban egy rendkívül nagy jelentőségű törvényjavaslat, ezért valóban nem lehet túl gyorsan átlépni felette. Én magam normál hozzászólásban majd hozzászólok az érdemi javaslathoz, ugyanakkor itt egész komolyan belementek képviselőtársa…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Annak örülök, hogy kezd kibontakozni valamiféle vita. Köszönöm Bányai képviselő úrnak a válaszát, nagyon örülök, hogy utánanézett ezeknek a számoknak. De nézzük akkor, hogy pontosan mit jelentenek az…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarok visszaélni senkinek a bizalmával, de mindenképpen szeretnék egy viszonválaszt adni. Bányai képviselő úr, én respektálom azt, hogy egy fideszes képviselő vitába száll, és gyorsan adatoknak néz u…
T/8032 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvényi rendelkezések módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sok tekintetben egyetértek képviselőtársaimmal, ellenzéki képviselőtársaimmal, de egy dologban vitatkoznék Arató képviselő úrral, bár gondolom, ő sem így gondolta, nyilván az e…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva a vitát, én ugyan egy óráig voltam jelen, de úgy tapasztalom, hogy új szempontokat kell felvetni, illetve új szempontok jelennek meg, ezért kértem szót, hogy ezekre felhívjam a figyelmet. A…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is kétperces hozzászólásban Czunyiné Bertalan Judit képviselő asszony felszólalására szeretnék reagálni, normál hozzászólásban pedig majd szeretnék visszatérni arra, amit körülbelül egy órája ke…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, igen hosszadalmasra nyúlt ez a vita, és elég változékony volt, elég hullámzó volt ez a vita, és körülbelül két órával ezelőtt már igen komoly részletkérdésekről beszéltün…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Utoljára emelkedem szólásra ennek a fontos törvényjavaslatnak a vitájában. Mondhatjuk, hogy ez egy maratoni vita volt. Tegnap elkezdődött a vezérszónoki felszólalásokkal, m…