500 felszólalás
K/168 Miért maradt ki?
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Való igaz, a kormányprogram olyan elvárásokat külön nem fogalmaz meg, amelyeket a hatályos jogszabályok rendeznek, jogszabálytárat nem mellékeltünk eze…
K/172 Miért maradt ki?
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy tűnik, hogy új műfaj kezd itt meghonosodni a kérdések időszakában az Országgyűlésben, hogy a képviselő úr mindent kétszer mond, kétszer mond, sőt tízszer mond, mert itt tíz ugyanolyan tartalmú b…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Turi-Kovács Béla miniszter úr a környezet-természet egységével kapcsolatban megjegyezte: mindnyájunk ügye, a jövő ügye, ne tegyünk felelőtlen ígéreteket, haladjunk együtt egy megvalósítható, fenntartható körny…
H/19 Cselekedni most és mindenkiért - a Nemzeti Közép Demokratikus Koalíciójának kormányprogramja
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Glattfelder Béla államtitkár úr felszólalása késztet arra, hogy némi hozzáfűznivalót tegyek azokhoz a magvas gondolatokhoz, amelyet négy éven keresztül nem osztott meg itt velünk, hisz más területre vándorolt, most visszatért…
I/5790 Kinek jó a Bábolna Rt. tönkretétele?
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Január 29-én jött a hír, hogy a kormány döntést hozott, mely szerint a Magyar Fejlesztési Bankhoz 2,5 milliárd forintos névértéken térítésmentesen a Bábolna Rt.-t átadja az eddigi kezelőtől, az állami privatizá…
I/5790 Kinek jó a Bábolna Rt. tönkretétele?
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Nagyszerű poénnal fejezte be, amit a beszédírói hetekig fabrikáltak önnek össze, de azt elfelejtették megnézni, hogy ennek az Országgyűlésnek a jegyzőkönyvében az elmúlt évben mit mondtam ennek a 12 állami tulajdonú cégnek a sunyi priva…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. A mai nap tapasztalatai azt mutatják, hogy a módosító javaslatok elfogadásának annyi az esélye, mint a kínai drogkereskedőnek a népbíróság előtt, ezért valamennyi benyújtott módosító indítványomat visszavonom. (Szórványos taps.)
T/5313 A területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosításáról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez az előterjesztés valóban egy komoly hiányosságra hívja fel a figyelmet, méghozzá arra, amit az előterjesztő is elmondott, hogy az országban a középszint, a második szint nincsen rendezve. Nincsen rendezve '96 óta. '96-ban,…
T/5262 A Nemzeti Földalapról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Élvezettel hallgatom a kétperceseket, mert úgy tűnik, nem mindig a módosító indítványokkal összefüggésben jelennek meg itt indulatok, valamint vélemények pro és kontra. Azt a bizonytalanságot, ami az Országgyűlés mindkét oldalán jelentkezik, a 4-20.…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. A 12. és a 13. sorszám alatti módosító indítványt említette Pap képviselő úr is, ami a mezőgazdasági és a kiegészítő tevékenység anomáliájáról szól. Vigyázni kell, hogy itt hogyan fogalmazunk - az arányoknál és a százalékoknál kiváltképpen -, mert a…
T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Pap képviselő úr az előbb azt mondta, hogy az elő-haszonbérleti jognál a nemzeti földalap semmiben nem oszt, nem szoroz, mert mindenki megelőzi őt, aki helyben lakik, sőt kitért arra, hogy ha rendesen fizette a haszonbérleti díjat, az a helyben lakó…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
DR. KIS ZOLTÁN, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ahogy a többségi vélemény előadójától hallottuk, szerény ellenzéki részvétel mellett folyt ez a vita. (10.10) Szerényen, valóban, megpró…
T/5262 A Nemzeti Földalapról T/5263 A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról T/5264 A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról
DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Barátaim! Hallgatva a vitát úgy tűnik, hogy ennek az előterjesztésnek nagyobb támogatói a Fidesz padsorában ülő országgyűlési képviselők, mintsem az előterjesztő háta mögött ülő, a kisgazda tárcáho…
T/5042 A takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretettel üdvözlöm a Ház még ébren lévő és jelen lévő képviselőit, (Rockenbauer Zoltánnak:) a miniszter urat, aki a következő napirendre vár - nem is fogjuk húzni az időt, nehogy itt éjszakázzon -, (Kékkői Zoltánnak:) s az államtitkár urat, a…
I/5249 Mikor hagy végre fel a kormány a mezőgazdasági külső üzletrész tulajdonosokkal folytatott politikai játékával?
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben a közszolgálati televízióban - megjegyzem, most már a kereskedelmiben is - egy érdekes reklám, amely társadalmi célú hirdetésként jelenik meg, kelti fel az érdeklődők figyelmét.…
I/5249 Mikor hagy végre fel a kormány a mezőgazdasági külső üzletrész tulajdonosokkal folytatott politikai játékával?
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Egy kiigazítást tennék: Démoszthenésznek nem volt kardja, Damoklésznek volt kardja, de (Derültség, taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ez már ehhez a válaszhoz képest egy apró hiba. Egyébként megjegyzem, tisztelt államtitkár úr, hogy annak idej…
T/5154 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti dö
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Be van ragadva a gombja.
T/5154 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti dö
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Hallgatva ezeket a kétperces hozzászólásokat, olyasmi érzésem van, mint gyerekkoromban, amikor a homokozóban elkezdtük játszani azt a játékot, hogy enyém a vár, tiéd a lekvár; lökdöstük ki egymást a homokozóból, és addig folyt ez a buli, míg az…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Barátaim! Meghallgathattuk Kurucsai Csabától azt a virtuális földtörvényt, amely már bizonyos belső politikai körökben valószínűleg ismert, sőt, mint ahogy hallottuk, már elkészült a vezérszónoklata is, amit még egyszer…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, nem hagyta hidegen a képviselőtársakat a felszólalásom, de ez volt a célom, nyilván provokálni egy kicsit, mert úgy halad előre a dolog, ha nem alszunk itt, hanem komolyabb vitára késztet egy-egy hozzászólás. A miniszter úr itt felolvasta - k…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Örömmel üdvözöljük itt a miniszter urat körünkben, valószínűleg figyelte valahonnan ezt a vitát, hogy vágóhídi képek jelentek meg ennyire a szeme előtt, és az alatt a két hónap alatt, amíg megbízott miniszter volt, addig ezt a vágóhidat ön belü…
V/5009 A földtulajdon és a földhasználat kérdései
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már aggódtam, hogy itt a visszatekintésben szegény Ferenc József vagy akár még elődjei is szóba kerülnek, akik a magyar mezőgazdaságot tönkretették, de, hála istennek, az elmúlt ötven évnél tovább nem léptünk, ez megnyugta…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A zárszámadási vita során oly sokszor történt hivatkozás a Számvevőszék jelentésére, amelyből nyilvánvalóan lehet pro és kontra idézeteket előhozni '90-től egészen 2001-ig, de a 2000-es van jelen pillanatban itt mint…
T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, csak egy megjegyzésre reagálnék. Az ÁSZ összefoglaló jelentése 5. oldalán valóban írja, hogy "a kormány 1992 óta nem tett eleget az államháztartási törvény azon rendelkezésének, amely az államháztartás alrendszereire vonatkozóan a vagyonnyilvántartás részlete…
T/4964 A termőföld tulajdonának, használatának egyes kérdéseiről
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat azok számára, akik másfél évvel ezelőtt belenéztek, ismerősnek tűnhet, hisz változtatás nélkül terjesztettük be újra, abban a hiszemben, hogy talán némi esélyünk van arra, hogy tárgysor…
T/4964 A termőföld tulajdonának, használatának egyes kérdéseiről
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Nem kívánok.
T/4964 A termőföld tulajdonának, használatának egyes kérdéseiről
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy tűnik, Lentner Csaba nem olvasta el másfél évvel ezelőtt sem ezt az előterjesztést és most sem, de azért hozzászól. Ez végül is nem lenne gond, de milyen helyes lenne, ha igennel szavazna, mert akkor később, ha erről tárgyalhatnánk a Házban…
A/5022 Mert kell egy csapat
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem teljesen szabatosan interpretálta Minarik Ede sóhajtását 1933-ból, amikor az akkor elveszített, első ízben elveszített világbajnoki döntő után Kövesivel, a tartalékkal osztja meg utolsó zsíros kenyerét, és az összes szponzori támogatását veszítv…
A/5022 Mert kell egy csapat
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, tisztelt miniszter úr, a segítségét és a javítását. Valóban '38, ezért megkövetem önt. A többi tévedést valahogy nem nagyon ismerném el, ugyanis a stadionrekonstrukció feltétele, hogy olyan labdarúgócsapat legyen, ami az I. osztályban vagy az NB I B-ben szere…
A/4780 Mit gondol a népszavazási kérdésekről , Miniszterelnök Úr?
DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. A miniszterelnök úr a hozzá intézett kérdés alatt távozik a teremből, úgy látom, tehát formálisan sem kíváncsi arra, hogy mi iránt érdeklődnék személyét illetően - ez borzasztóan megalázó. (Közbekiáltások a kormánypártok soraiból: Itt van! Ott ül há…