543 felszólalás
A/7954 Emelkedtek-e 25 %-kal novembertől az özvegyi nyugdíjak?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Azt tudom önnek mondani, képviselõ úr, anélkül, hogy most önnel nyelvtani vitába bocsátkoznék, több százezer özvegy úgy értette, ahogyan ezt mi mondtuk, tehát 25 százalékos emelés volt. Hozzáteszem azt is, hogy az öz…
A/7957 Milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a hajléktalanok?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen, képviselő asszony, hogy szívén viseli a hajléktalan emberek sorsát és annyi más hátrányos helyzetű csoport sorsát, és miközben segít a civil társadalom - és talán azt merném á…
A/7957 Milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe a hajléktalanok?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen, képviselő asszony, hogy itt, a Ház színe előtt mondott Vecsei úrnak köszönetet. Valóban nagyon értékes az a munka, amit ő koordinál. Hozzáteszem, hogy ha csak karácsony előtt kezdtünk volna el minderről gondolkodni,…
Napirend előtti felszólalások
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Noha az elmúlt napokban sok szó esett az egészségügyről a parlamentben, mégis szükségesnek tartom, hogy napirend előtt szóljak a kormány szándékáról, hogy eltök…
I/6797 Szegény, Kórházak, gazdag önkormányzati biztosok! Egy önkormányzati biztos eredményességének vizsgálatáról?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpellációjával kapcsolatos fő kérdésével összefüggésben szeretném önt arról tájékoztatni, hogy az önkormányzatok által kötött, jelen esetben önkormányzati biztossal történt szerző…
K/6884 A pont a fontos, vagy a páciens?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A kérdésre a válasz egyértelmű: természetesen a páciens, vagyis a beteg. A pontrendszer vagy más finanszírozási módszer pedig a lényegét tekintve nem más, mint a rendelkez…
V/6647 "Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetve"
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Meghívottak! Kedves Televíziónézők és Rádióhallgatók! A megszólítást korántsem formalitásnak szánom, mert a parlamenti vitanapoknak az a célja, hogy próbáljon bizony…
I/6683 Folytatódik-e az egészségügyi reform?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az első kérdésére a választ igyekszem lassan és tagoltan mondani, hogy minden képviselőtársam megérthesse. Igen, az egészségügyi reform folytatódik, nem torpan meg,…
I/6793 Régi-új seprű jól seper, avagy politikai tisztogatás az ÁNTSZ-nél?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Amikor önt hallgattam, az a meggyőződés erősödött bennem, hogy elég nehezen gyógyulnak ki az önként vállalt amnéziából; változatlanul úgy tesznek, mintha a…
A/6857 Miniszter Úr, Ön akkor is gyűlölködik, ha kérdez?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nagy a csábítás, hogy a kérdésére annyit válaszoljak, hogy a tudományos műhelyeket, a kutatókat megillető szabadságot sérti, ha a politika állást foglal kutatás-módszertani kérdésekbe…
A/6857 Miniszter Úr, Ön akkor is gyűlölködik, ha kérdez?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Önnek is szeretném elmondani azt, hogy elmúltak azok az idők, amikor a tudományos kutatás módszerei, tárgya miatt kialakult vitákban politikusok minősítenek. Azt gondolom, hogy akik ezt teszik, visszasírnak biz…
Napirend előtti felszólalások
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a hozzászólását, és egyetértek azzal, hogy a társadalom, a közösség, amely idős tagjait csak költségvetési tételnek, a köz gondoskodására szoruló…
A/6752 Mit tervez tenni a minisztérium a kistérségi szociális felzárkóztatás programokkal?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, ön jól figyelte meg a 2004. évi költségvetéssel kapcsolatos múlt heti parlamenti döntéseket, de azért nem elég jól, mert hiszen arról van szó, hogy a kistérségi…
A/6752 Mit tervez tenni a minisztérium a kistérségi szociális felzárkóztatás programokkal?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Valóban, képviselő úr, az a cél, hogy a forrásfelhasználás hatékonyabb legyen. Hiszen akkor, amikor tárcáknál szétparcellázottan jelennek meg bizonyos előirányzatok, óhatatlanul egy csomó párhuzamosság is kivédhetetl…
A/6756 A prevenció fontosságáról az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Van egy jelképes jelentősége is annak, hogy épp az AIDS-ellenes küzdelem világnapján teszi fel ezt a kérdést, hiszen délelőtt civil szervezetek részvételével, szakmai szervezetek…
A/6756 A prevenció fontosságáról az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Én azt gondolom, hogy sokat kell erről a kérdésről beszélni, és itt, az Országgyűlésben is, hiszen mindig is, bizonyos időszakonként hajlamosak voltunk, vagyunk arra, hogy éppen azért, mert Magyarország az enyhén fer…
A/6755 Kell-e változtatni a jelenlegi gyógyszertári rendszeren?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A válaszom egyértelműen igen arra a kérdésre, hogy kell-e változtatni az ügyeleti rendszeren. Dolgozunk ezeken a szabályokon, és - minden ellenkező híreszteléssel szemben - szoros egy…
A/6755 Kell-e változtatni a jelenlegi gyógyszertári rendszeren?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Természetesen olyan megoldásokat fogunk jogszabályba önteni, amelyekben figyelembe vesszük a gyógyszerészek munkaterhelését, a gyógyszertárak személyi ellátottságát, forgalmát, földrajzi elhelyezkedését. A lényeg az,…
I/6447 Kórháztörvény szocialista módra, avagy gyanúsan támogatva, alkotmányellenesen elfogadva, és gátlástalanul kimazsolázva?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Már nem először mondom önnek, hogy nem kórház-privatizációs törvényről van szó, hanem az ellátások szervezéséről szóló törvényről, és teljesen alaptalan az ön rioga…
H/6164 Az Európai Szociális Karta 1991. évi Módosító Jegyzőkönyvének megerősítéséről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyar kormány 1991-ben az Európai Szociális Chartával együtt írta alá a chartának az Európa Tanács által ugyancsak elfogadott módosító jegyzőkönyvét. Ezt…
Napirend előtti felszólalások
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! A legteljesebb mértékben egyetértek önnel, hogy a betegek, a lakosság gyógyszerellátása egy nagyon érzékeny kérdés; politológiai kifejezéssel élve ezt lehet egyfajta…
A/6351 Mi lesz a PAV sorsa?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Nos, megígértük, hogy áttekintjük a helyzetet. Valóban, augusztusban ön feltett egy írásbeli kérdést. Hozzáteszem, hogy azzal összefüggésben már kapott részletes választ…
A/6351 Mi lesz a PAV sorsa?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Akkor lehet, hogy abban egyetértünk, nem azzal van a probléma, hogy van ilyen rendelet. Az lehet egy kérdés, hogy milyen a lebonyolítás rendje, és milyen technikákat alkalmaznak. Ez szakmai kér…
I/6215 Amire nincs orvosság: a szocialista rosszulléti rendszerváltás?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ha ön itt lett volna akkor, amikor a költségvetési vitában Gógl miniszter úr hozzászólására válaszoltam, lehet, hogy az interpelláció egy részét most nem mondt…
Napirend utáni felszólalások
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen a kormány napjai politikai értelemben mindig valahol meg vannak számlálva, mert hiszen a választók bizalma majd eldönti, érdemes-e arra, hogy megválasszák, vagy milyen p…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy érdeklődéssel figyeltem Gógl Árpád képviselő úr, volt miniszter úr hozzászólását, és természetesen köszönöm szépen az észrevételeit. Az egy kérdés persze, hogy ez a bizonyos nyár…
Napirend előtti felszólalások
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban nem törődhetünk bele ezekbe a tragédiákba, még akkor sem, ha tudjuk, hogy sajnos ilyesmi nagyon sok országban előfordul. Valóban, ahogy ön mondta, a fa…
I/5861 Miért csökken egy év alatt majd 35 millióval a fogyatékosokat tömörítő szervezetek költségvetési támogatása, mikor esélyegyenlőséget ígér a kormány?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen nem arról van szó, hogy a jövő évi költségvetésben a fogyatékosügyön akarna a kormány spórolni. Arról van szó, hogy döntően és alapvetően a tervezetbe…
Napirend előtti felszólalások
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Miközben önt hallgattam, arra gondoltam, hogy milyen szívesen hittem volna önnek akkor, amikor arról beszélt néhány évvel ezelőtt kormányzati pozícióban, h…
A/5893 Mi lesz veled pásztói mentőállomás, avagy hol tart a mentőállomások 2003-ik évi felújítása?
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen az ön tiszte és felelőssége azt eldönteni, hogy egy azonnali kérdés témájába illik-e mindez, igen vagy nem. Mert ha hozzám fordul, akkor természet…