41 felszólalás
T/2937 Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Csak zárszóként szeretném a tárca nevében megköszönni a támogató felszólalásokat. Nagy örömmel hallgattam a vitát. Igazából én azt gondolom, hogy minden felszólalásból látszott és érezhető volt a jobbító szándék. Azt gondolom…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Számítottam rá, hogy most más jellegű vita követezik. Teljesen alapvető, hogy a felszólalók alapvetően az egészségügyi reform általunk elképzelt folyamatával nem értenek egyet, tehát az nem volt várha…
I/3068 Ki védi meg a betegek jogait IV.?
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy az országgyűlési biztosi állásfoglalás megjelenésekor is elmondtuk, az állásfoglalás azt mondta ki, hogy az intézmény megszüntetése, illetve a kapacitások más intézetekhez…
I/3069 Kilátástalan helyzetbe sodort családok
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Asszony! A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 22. §-a és az egészségbiztosítási törvény végrehajtásáról rendelkező 217/97. számú kormányrendel…
I/3064 Halálos ritmuszavar és kormányzati korlátoltság a szívbetegek ellátásában
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ahogyan azt a tisztelt képviselő asszony az interpellációban is elmondta, a sürgősségi beavatkozások keretében ellátott infarktusos esetek már végkifejletei egy betegségnek. Mint mi…
I/3065 Minden bezárásra ítélt kórházra az Észak-Pesti Kórház sorsa vár?
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Szeretném megnyugtatni a képviselő urakat, hogy az egészségügyi intézményhálózat struktúraátalakítása során már jó időben előre elkészítettük és egyben kiadásra is került a felmerülő feladatok elvégzésére az Egészségügyi Minisztérium felügyel…
I/2988 Mi lesz a betegekkel a rendszerben, ha a rendszer beteg?
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az egészségügyi miniszter a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács döntésének hiányában egyedi közigazgatási határozatokkal állapította meg a régió egészségügyi fekvőbeteg-el…
A/3097 Továbbra sem bontják ki az igazságot?
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: A kifogásolt tanulmány 41 kórház vizsgálatára épül. Elhangzott a felvetésben az, hogy nincs elég jogosultsága a tanulmánynak. Való igaz, hogy az eredmények összefoglalását tartalmazó tanulmány már nem tartalmazta a kutatási módszerek leírását…
A/3097 Továbbra sem bontják ki az igazságot?
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Több minden összekeveredett az ön válaszában. Azt gondoltam idáig, azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy struktúraátalakításra van szükség. Most a struktúraátalakítást összekeverni azzal, hogy itt csak bezárás és rombolás van, meg hogy amiatt e…
A/3100 Mikor követi meg a betegeket és az egészségügyi dolgozókat Miniszter Asszony?
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbbi azonnali kérdésben már egyszer belefogtunk ebbe a dologba, általam ez a felvetés ugyanazt a reakciót váltja ki, mint az előbbinél már megbeszéltük. Miniszter asszony ezzel a je…
A/3100 Mikor követi meg a betegeket és az egészségügyi dolgozókat Miniszter Asszony?
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A betegekkel kapcsolatban csak azt tudom elmondani, amit az előbb. Nem hiszem, hogy meg kellene követni őket, mert azon dolgozunk, hogy jobb rendszer és jobb egészségügyi ellátás legyen. (Kontur Pál közbeszólása.) A bon…