1 245 felszólalás
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pökhendi, kioktató, agresszív kormánypárti hozzászólóktól azt szeretném kérni, hogy több alázattal viseltessenek itt a Házban ennek a törvénynek a vitájánál. Egyfelől azon emberek iránti tisztelet és alázat, aki…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Babák Képviselő Úr! Nem önre akarok elsősorban reagálni, de az utolsó mondata mégis arra indított. Hogyha én kívánhatnék önnek valamit az új esztendőre, egy picit magasabb színvonalú humorérzéket, az valamennyiünk javára válna. De amire igazából reagálni szeretné…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Én az előbb is közjogi kérdéseket feszegettem, és a törvénytervezet vitájában, illetve az alkotmányügyi bizottságban is közjogi kérdéseket tettünk föl az államtitkár úrnak, és közjogi szempontból mondtunk kritikát a tervezetről.…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy Józsa István képviselőtársam indulatos volt, az én ízlésemhez képest is indulatosabb volt a kelleténél, de azt kell mondanom, van rá magyarázat, mert lehet, hogy itt most kioktató beszédeket hallunk fi…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottságban közjogi szempontból vizsgáltuk ezt a törvénytervezetet, és az ellenzéki hozzászólók igen kritikusan fogalmazta…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt álláspontját Varga Zoltán képviselőtársam összefoglalóan ismertette. Én egyetlen módosító indítványról szeretnék beszélni, ami az 57. pontban szerepel az egységes javaslatban. Annak a mód…
T/4986 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném megköszönni a kormánypárti képviselőknek a tetszésnyilvánítást, igazán jólesik. (Folyamatos zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Amikor az alkotmányügyi bizottságban tárgyaltuk azt a módosító indítványt, amelyet Sala…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szeretném kérni a kormánypárti képviselőktől, hogy reagáljanak érdemben azokra a felvetésekre, amelyekről a részletes vitában az ellenzéki képviselők beszéltek. Harangozó Tamás képviselőtársam körülbelül f…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A fideszes képviselőtársaimnak és Babák képviselő úrnak szeretném mondani, hogy most nem az MSZP-ről van szó, lehet arról is vitatkozni, biztos lesz majd olyan törvény is, most arról van szó, hogy van töb…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Arról a módosító indítványról kívánok beszélni, amely az 5006/11. sorszámot viseli, és amelyet Mesterházy Attilával és Molnár Zsolt képviselőtársammal együtt nyújtottunk be. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vit…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gulyás Gergely okos ember. Felkészült jogász, és mégis úgy csinál, mintha nem értené. Pedig, kedves Gulyás Gergely képviselő úr, itt egyszerűen arról van szó, ha nem vette volna észre, hogy nincs bizalom a fülkeforradalmárok iránt…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönjük szépen, elnök úr, ezt az igen fontos információt. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akartam volna a múltról beszélni, de annyiszor mondta el Gulyás Gergely ezt a minisztertanácsi határozatot, hogy muszáj vagyok már tisztába tenni ezt a dolgot. Ez tipikusan az a dög…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egészen biztos, hogy ezt a módosító indítványt meg fogom szavazni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja is így járjon el. Nekem azért is tetszik különösen ez a mó…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretnék elnézést kérni az LMP-s képviselőtársnőimtől. Én az előbb a frakcióvezető-helyettesi mivoltomban nagyvonalúan visszaadtam azt az 5 percet, eközben kiderült, hogy a csupa férfiból álló frakcióe…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a szisztéma, amit kompenzációnak hív a Fidesz, és Gulyás képviselő úr magyaráz, hogy ez miért jó így, egyszerűen a választók félrevezetése. Elmondom egy konkrét példa alapján. Tételezzük föl, hogy Gulyás Ge…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! A vita elején elmondtam, hogy Mesterházy Attila és Molnár Zsolt képviselőtársaimmal benyújtottuk módosító indítványként azt a törvényt, amelyet tavaly májusban a fideszes képviselők nyújtottak be, és feltettem a kérdést, h…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Somogy megyei országgyűlési képviselőket szeretném arra megszólítani - örülök, hogy többen is itt vannak -, hogy támogassák a módosító indítványomat. A költségvetés tervezete a Dörner-Csurka-féle színháznak mint…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kósa Lajos képviselő úr módosító indítványához szeretnék hozzászólni, amelyben a beterjesztéshez képest - amely azt tartalmazza, hogy a mostani megyei jogú városok "megyei város" elnevezést kapnak - szeretné vissz…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselői az általános és a részletes vitában is elmondták véleményüket a vízügyi igazgatás szétverésével kapcsolatban, és felhívtuk a figyelmet azokra a veszélyekre, amely…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amit Gaudi-Nagy Tamás mondott, az egyszerűen nem igaz, nem felel meg a valóságnak. Ez a hatóság a kiszolgáltatott, bármilyen okból diszkriminációt elszenvedő embereknek hatékony segítséget nyújtott, ezt a kirekesz…
T/5002 A közszolgálati tisztviselőkről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 22. és a 23. sorszámú módosító indítványokról szeretnék beszélni. A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja és képviselői nem nyújtottak be módosító indítványt ehhez a törvényhez, mert alapos sz…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési képviselők megválasztásának rendszere a parlamenti demokrácia legfontosabb kérdése. Arról van ugyanis szó, ki és hogyan kap felhatalmazást a közhatalom gyakorlására. Azt mondtam: a pa…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Reagálni szeretnék Schiffer frakcióvezető úr ügyrendi javaslatára. A Magyar Szocialista Párt támogatja azt, hogy a házbizottságban szülessen arról megállapodás, hogy milyen eszközöket használhat úgy az országgyűlé…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a választójogi reformalbizottságnak a Szocialista Párt jóvoltából az alelnökeként dolgoztam, és a kezdeteknél kifejeztük azt a szándékunkat, hogy nyitottan szeretnénk együttműködni, ha lehet, konszenzusra ju…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt az érvelést, hogy minden párt szándékaiból valamit bevettek, és innentől jó a dolog, nagyon szépen kérem, tegyék félre, mert ez rendkívül hamis. Ez pont olyan, mintha megkérdeznének öt szereplőt, hogy mit…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az előbb jeleztem, hogy a Magyar Szocialista Párt le fogja leplezni azokat a hazugságokat, amelyek eddig itt elhangzottak, és ezt azért tartom fontosnak, mert ez az egész törvénytervezet hazugságra épül. Egy olyan össz…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon jól mondta Horváth képviselőtársam, hogy az Alkotmánybíróság előírásainak az előző kormányok minden tekintetben meg akartak felelni. Tekintettel arra, hogy kétharmados törvény módosítására lett volna szüksé…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nincs abban semmi meglepő, hogy Kósa Lajos a beterjesztők nevében ahelyett, hogy arról beszélne, ez a törvény milyen, velem szórakozik. Nincs ebben semmi meglepő. És kurjongat is - ezt csak azoknak mondom, akik ne…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem véletlen, hogy Babák Mihály képviselő úr összevissza beszél minden csacsiságot itt, Kósa Lajos előterjesztőként a médiatörvényről beszél. (Babák Mihály: Ne is mondd!) Hát, mert nem akarnak válaszolni arra a ké…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Igazán megtisztelő számomra, hogy ilyen érzelmeket váltok ki itt a fideszes képviselőkből: Kósa Lajos pimaszkodik velem, Kovács képviselő úr lefényképez. De hát mindez nem érdekes a vita lényege szempontjából. Sokkal l…