27 896 felszólalás
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm képviselőtársaim, az Országgyűlés Hivatala munkatársainak egész napi munkáját, köszönöm a jegyzőkönyvvezetést. Az Országgyűlés holnap reggel 8 órakor folytatja ülését. A m…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm azokat is, akik figyelemmel kísérik mai munkánkat. A mai napo…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a választ Koncz Zsófia miniszterhelyettes, államtitkár asszonytól fogjuk hallani. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Párbeszéd képviselőcsoportjából Szabó Rebeka képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében Farkas Sándor miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Mi Hazánk képviseletében Novák Előd képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Vitályos Eszter államtitkár asszony válaszol az elhangzottakra. Parancsoljon, államtitkár asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes asszony. Az MSZP képviselőcsoportjából Kunhalmi Ágnes képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A képviselő asszony napirend előtti felszólalására a kormány nevében Répássy Róbert miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Momentum képviselőcsoportjából Gelencsér Ferenc képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Fónagy János miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjából Z. Kárpát Dániel képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő, jegyző úr. Az elhangzott napirend előtti felszólalásra a kormány nevében Dömötör Csaba miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A DK képviselőcsoportjából Oláh Lajos képviselő úr, az Országgyűlés alelnöke jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, alelnök úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Alelnök úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Rétvári Bence miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A KDNP képviselőcsoportjából Juhász Hajnalka képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Képviselő asszony napirend előtti felszólalására a választ Menczer Tamás államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket, hogy tudjunk haladni. A Fidesz képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra jelentkezett Halász János képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Képviselő úrnak imént elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány nevében Fónagy János államtitkár úr, miniszterhelyettes válaszol. Parancsoljon, öné a szó.
B/14 Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat 2019-2020. évi működéséről B/15 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2020. évi tevékenységéről B/17 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2021. évi tevékenységéről B/18 A Nemzeti Ad
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el helyüket. Most 10 óra 37 perc van, a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Felhívom szíves fi…
S/266 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először a javaslat 1., 2. és 4. pontjai alapján a bizottsági tagok megválasztásáról döntünk, ezt követően pedig a javaslat 3. pontja szerint a bizottsági tagok sorából a bizottsági tisztségviselőkről határozunk. Kérdezem ezért a tisztelt…
I/214 A foglalkoztatás helyzete
ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megkérdezem Vejkey Imre képviselő urat, hogy elfogadja‑e az államtitkári választ. Parancsoljon, öné a szó.
A/184 Hogyan gondolja ezt, miniszterelnök úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom a tisztelt Házat, mint hallhattuk, képviselő úr elfogadta az államtitkári választ. Ezzel, tisztelt képviselőtársaim, az interpellációk végére értünk. Amint azt már a megelőző tájékoztatóból is hallhatták, az elfogadott napirendünknek megfelelően az…
A/258 Meddig lehet még feszíteni a húrt, Miniszterelnök Úr?
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Én viszont most nem mondom el csak az idő rövidsége miatt mindazt, amit legutóbbi alkalommal ilyenkor elmondtam. Miniszterelnök úrnak… (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.) Nacsa képviselő úr, fogok adni szót majd, ha elérkezik annak az ideje. A miniszterelnök úrnak…
A/259 Mit tesz a kormány a lakott területeken mind gyakrabban fölbukkanó vadállatok problémájának megoldására?
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tájékoztatom önt és a tisztelt Házat, képviselő úr, hogy a miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. És akkor ugyancsak Varju László képviselő urat szólítom. Tisztelt Országgyűlés! Varju László képviselő úr, a DK képvi…
A/259 Mit tesz a kormány a lakott területeken mind gyakrabban fölbukkanó vadállatok problémájának megoldására?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint említettem, Farkas Sándor miniszterhelyettes, államtitkár úr válaszol.
A/259 Mit tesz a kormány a lakott területeken mind gyakrabban fölbukkanó vadállatok problémájának megoldására?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Varju László képviselő urat. Parancsoljon! (16.10)
A/259 Mit tesz a kormány a lakott területeken mind gyakrabban fölbukkanó vadállatok problémájának megoldására?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválaszra Farkas Sándor államtitkár úré a szó. Parancsoljon!
A/193 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Jakab Péter frakcióvezető úr és Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnök úrnak: „Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?” címmel. (Rétvári Bence: Hol van Jakab? ‑ Nacsa Lőrinc: Hol a fra…
A/271 Mit gondol erről, Miniszter úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom önt és a tisztelt Házat, hogy a miniszterelnök úrnak a második soron következő azonnali kérdések órájában kell önnek majd válaszolnia. Brenner Koloman képviselő úr, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a területfejlesztési miniszter…