27 896 felszólalás
T/17430 A Földmegfigyelési Információs Rendszerről, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e valaki még a vitában felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, az általános vitát lezárom. Megadom…
T/17443 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosí
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt képviselőtársaim figyelmét felhívom, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Soron következik az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő…
T/17443 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosí
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Pócs János képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/17443 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosí
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Potocskáné Kőrösi Anita képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Napra pontosan 24 évvel ezelőtt, több mint fél évszázaddal mártírhalálát követően II. János Pál pápa a római Szent Péter téren boldoggá avatta Apor Vilmos vértanú püspököt. A XX. szá…
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket. Folytatjuk munkánkat. A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Vadai Ágnes képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most van lehetőség nyomógombbal folytatott vitára is. Ezzel kapcsolatban kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ki kíván részt venni a vitában. (Jelzésre:) Igen, Balczó Zoltán…
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Simicskó István frakcióvezető úr. Parancsoljon!
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A következő felszólaló Vadai Ágnes képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony! (15.30)
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Jelzésre:) Igen. Nacsa Lőrinc képviselő úrnak adok szót, a KDNP képviselőcsoportjából.
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most van lehetőség kétperces felszólalásra. (Jelzésre:) Vadai Ágnes képviselő asszony kért szót. Parancsoljon!
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki a vitában részt venni. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Most megkérdezem az előterjesztőt, Benkő Tibor honvédelmi miniszter urat, hogy kíván‑e válaszoln…
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
ELNÖK: Képviselő asszony, miniszter úr is végighallgatta önt. Tisztelettel arra kérem, hogy hallgassa végig a miniszter urat. Parancsoljon, miniszter úr, folytassa!
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel kérdezem miniszter urat, hogy befejezte-e. (Dr. Benkő Tibor: Igen.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Miniszter úr már a következő expozéra maradt fe…
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, tisztelt miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Simon Miklós képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Lukács László György képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Simicskó István frakcióvezető úr. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó.
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Harangozó Tamás képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Vadai Ágnes képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most a képviselői felszólalások következnek. Kérdezem képviselőtársaimat, ki kíván felszólalni a vitában. (Jelzésre:) Elsőnek megadom a szót Simicskó István frakcióvezető úrnak. Pa…
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A következő felszólaló Vadai Ágnes képviselő asszony, a DK képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő asszony!
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki felszólalni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Most megkérdezem az előterjesztőt, Benkő Tibor honvédelmi miniszter urat, hogy kíván‑e válaszolni a vitáb…
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Tisztelettel arra kérem miniszter urat is…
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: …és képviselő asszonyt is, hogy most ne vitatkozzanak egymással…
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
ELNÖK: …mert ez a műfaj ezt nem teszi lehetővé, hanem miniszter úr mondja a zárszót, a képviselő asszony meg tisztelettel hallgatja. Köszönöm szépen.
T/17429 Az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitásnak a határok, a vízumügy, a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, valamint a menekültügy és a migráció területén történő megteremtése érdekében egyes törvények jogharmonizációs célú módo
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitásnak a határok, a vízumügy, a rendőrségi és igazs…
T/17429 Az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitásnak a határok, a vízumügy, a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, valamint a menekültügy és a migráció területén történő megteremtése érdekében egyes törvények jogharmonizációs célú módo
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Bartos Mónika képviselő asszony. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó.
T/17429 Az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitásnak a határok, a vízumügy, a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, valamint a menekültügy és a migráció területén történő megteremtése érdekében egyes törvények jogharmonizációs célú módo
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka, tisztelt képviselőtársaim, Lukács László György képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
K/17196 Hogyan javítják a gyógypedagógusok és a közoktatásban segítő munkatársak munkakörülményeit?
ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Ha minden igaz, akkor Ungár Péter képviselő úr következik. Parancsoljon, öné a szó.
K/17196 Hogyan javítják a gyógypedagógusok és a közoktatásban segítő munkatársak munkakörülményeit?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ az elhangzott kérdésre Rétvári Bence államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó.