27 896 felszólalás
J/3608 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről H/3612 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről és a szükséges teendőkről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Megvártam valamennyi ellenzéki képviselőtársam felszólalását, már azon ellenzéki képviselőtársaimét, akik részt vettek az albizottság munkájában; ezután kértem szót, és mint a gazdasági bizottság elnöke ké…
J/3608 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről H/3612 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről és a szükséges teendőkről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Újra Bauer képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. Kénytelen vagyok, képviselő úr, az ön nagybecsű szavait szó szerint idézni a jegyzőkönyvből. Ön többek között így fogalmazott: "Persze, hogy veszítettünk sok tíz- és százmilliárdot…
J/3608 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről H/3612 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről és a szükséges teendőkről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Folytatnám a polémiát Bauer képviselő úrral, mert ne minősítse a képviselő úr úgy, hogy én félre akarnám vinni az ön szavainak értelmét. Előttem van a jegyzőkönyv, szó szerint idézem mindazt, amit ön mondott; valószínűleg nem jutott még od…
J/2958 Az atomenergia 1999.évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/3366 Az atomenergia 1999. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámolóról
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. A gazdasági bizottság tavaly november 21-én tárgyalta az atomenergia 1999. évi hazai alkalmazásának biztonságáról készített jelentést, illetve az ahhoz mellékelt kiegészítő jelentéseket, illetve a bizottsági…
T/3255 Egyes közlekedési törvények módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fél mondat erejéig reagálnom kell Kovács Kálmán képviselőtársamnak erre a dolgára...
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap hallhattuk a miniszterelnök úrtól is és több hozzászólásban is, hogy a 2001-2002-es költségvetés a családok támogatásának, a vállalkozások fejlesztésének, úgy is mondhatnánk, az esélyteremtésnek a költségvetése…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Őszinte meglepetéssel hallottam Kovács László képviselő úrnak azt a minősítését, hogy ez a költségvetés nem növekedésvezérelt költségvetés. Persze, olcsó poén lenne most azt mondani, hogy... (Kovács László: Nem ezt mondtam!) De, elnézé…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úton-útfélen újra előjön a Bokros-csomag. Nézzük már meg egy picit a Bokros-csomag igazi lényegét! Először is, felelősséggel állítható, hogy egy rossz pénzügyminiszteri helyzetfelismerés következménye volt a Bokros-cs…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy ebben a témában utoljára szólok hozzá. Elfogadom azt, amit Göndör István képviselőtársam mondott a vámpótlékról, mert úgy gondolom, igenis az akkor fontos volt. (11.20) Azt is elfogadom, ami ebben az OECD…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közeledvén az általános vita végéhez, illő, hogy röviden megvonjuk az eddigiek mérlegét. Való igaz, nálunk még szokatlan, de a folyamatosság, a kiszámíthatóság és a tervezhetőség szempontjá…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is Tardos képviselő úr hozzászólására szeretnék némi gondolat felvázolásával reflektálni. Nagy tisztelettel hallgattam képviselő úr fejtegetését. Én is szomorú vagyok, ha nem tudunk megegyezni. Gondolom - ahogy ön is fölvezette -, egy költsé…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hegyi Gyula képviselőtársam iménti és az ezt megelőző felszólalása ihletett arra, hogy néhány gondolatát megpróbáljam korrigálni, vagy legalábbis górcső alá venni. Az egyik az utóbbi, amit említett, hogy a Miniszterel…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak Szalay Gábor képviselő úr néhány gondolatfelvetéséhez szeretnék csatlakozni, hisz legutóbb abban az együttes szerencsében volt részünk, hogy részt vehettünk a MOL-ban a gazdasági bizottság egy kihelyezett ülésén.…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engem is Salamon képviselő úr felszólalásának első része indított arra, hogy néhány gondolatot hozzátegyek az általa elmondottakhoz. Úgy hiszem, valamennyien örülünk annak, hogy az elmúlt időszakban az egyházi tulajdonrendezés lényegében megtör…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallhattuk Keller képviselő úrtól azt a tizenhárom pontba tömörített... (Keller László: Tizennégy pont volt!) Akkor elnézést kérek; igyekeztem jegyzetelni, valószínűleg nem volt pontos, de mintha a képviselő úr is a t…
T/2933 A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság megtárgyalta a gázközművagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények kielégítése céljából benyújtott törvényjavaslatot. A bizottság vitája során egyértelműen egyetértett abban, h…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügyrendi javaslatot értem - az ügyrendi vita politikai tartalmát már nehezebben. Én úgy gondolom, nagyon örültünk volna 1994 és '98 között, ha kaptunk volna bárminemű ilyen tájékoztatást, a titkosság szabályai…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy visszajött Lotz Károly képviselő úr, mert neki szerettem volna kiegészítést adni, annak kapcsán, amikor egyértelműen azt mondta, hogy a közbeszerzési eljárások minden esetben az olcsóbbítás irá…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm szépen Kovács Tibor képviselő úr javaslatát is. A következő bizottsági ülésnél szándékomban lesz ennek megfelelően eljárni, tehát kezdeményezni fogom, hogy ezt az anyagot a gazdasági bizottság tűzze napirendjére. Már régebben akarta…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szándékoztam elmondani ezt a kétpercest, mégis kénytelen vagyok; Herczog Edit képviselőtársam felszólalása indukálta bennem ezt a felszólalást. Tisztelt Képviselő Asszony! Itt elhangzott már, hogy az önök kormányát jellemezte az a sajátságo…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedje meg Göndör István képviselőtársam, hogy két megjegyzésére reagáljak. (13.40) Az egyik dolog az, amit utoljára mondott, hogy ő is ugyanolyan dolgokat feltételez, mint Herczog Edit - megismételni sem akarom, neh…
T/2537 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII.törvény, valamint a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Meg szeretném köszönni az általános vita során elhangzott támogatásokat és ezeket a módosító javaslatokat is, amelyeket a törvényjavaslathoz benyújtottak. Úgy gondolom, hogy ezek együttesen azt a…
T/2537 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII.törvény, valamint a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári kormány választási programjában mind társadalompolitikai, mind gazdaságpolitikai jelentősége miatt kitüntetett szerepet kapott az otth…
T/2537 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII.törvény, valamint a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az építési albizottság a gazdasági bizottságnál kezdeményezte a törvénymódosítást, akkor felelősen állítható, hogy a bizottság egyetlenegy tagja előtt sem volt kétséges, hogy a szerteágazó…
T/2066 A víziközlekedésről
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az első helyen kijelölt bizottság, a gazdasági bizottság elnöke, a bizottság nevében tisztelettel kérem elnök urat, hogy a Házszabály 107. § (3) bekezdésének megfelelően a zárószavazást elnapoltatni szíveskedjék,…
T/1362 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A késő estére való tekintettel nagyon rövid leszek. A vita során azt tapasztaltam, hogy képviselőtársaim meghatározóan egyetértettek ezzel a törvényjavaslattal. Itt szeretnék hangot adni annak, amit akkor nem tudtam e…
T/2377 A villamos energiáról
DR. LATORCAI JÁNOS, a gazdasági bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság energetikai albizottsága több alkalommal foglalkozott a villamosenergia-törvény módosításával, az új törvénytervezetet pedig több mint három és fél…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, Bauer Tamás képviselőtársamnak igaza van abban, hogy az amerikaiak, ámbár megközelítőleg sem rendelkeznek olyan történelmi múlttal, mint Európa bármelyik országa, büszkék amerikai mi…
T/1362 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Idestova tíz éve, hogy az első szabadon választott Országgyűlés elfogadta a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, amely megfelelően szabályozza a helyi szintű demokratikus hatalomgyak…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi többször módosított törvény vagy ismertebb nevén a privatizációs törvény, úgy gondolom, a nagy szavak nélkül is olyan kérdésekről fogalmazz…