224 felszólalás
T/18315 Az üzleti titok védelméről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Vejkey képviselőtársam vezérszónoki felszólalása kapcsán szerettem volna szót kérni. Képviselőtársam azt mondta, hogy az MSZP-s vezérszónok, Gúr Nándor, igazából egy európai uniós irányelvre hivatkozva ön az…
H/17747 Az Európai Ügyészséghez (EPPO) való csatlakozásról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja természetesen támogatja a tárgysorozatba-vételi kérelmet, és ha megengedik, akkor néhány mondattal szeretném ezt alá is támasztani. Összességében, amikor az európ…
H/17684 A civil szervezetek önkényes, hátrányos vagy ésszerűtlen megkülönböztetésének megszüntetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a helyzet, hogy képviselőtársaim azért nyújtották be ezt a határozati javaslatot, mert ahogyan Vas Imre képviselő úr fogalmazott, azt gondolja, hogy nekünk van üldözési mániánk; nem, azoknak a civil szerv…
H/17788 A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szándékoztam szólni, de Hollik képviselő úr hozzászólása azért mégiscsak arra sarkallott, hogy egy gombnyomással jelezzem hozzászólási szándékomat. Tudja, képviselő úr az önök által szerintünk politikai…
H/17788 A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Örülök, hogy Hollik képviselő úr nem zárszóként akarta ezt elmondani, mert akkor természetesen van mód arra, hogy érdemben reagáljunk arra, amit mondott. Ön azt mondta, hogy a Czeglédy-ügy károsultjait akarják önök kárpótolni vagy legalábbis rendezni a ká…
T/18003 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg nagyon rövid leszek. Ahogyan említette Gúr képviselőtársam is, önmagában az egész választójogi rendszerrel kapcsolatosan nagyon komoly aggályokat tudunk megfogalmazni, és ezt már többször is megtettü…
T/17784 A Wacław Fełczak Alapítványról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt is nagyon rövid szeretnék lenni. A Magyarország és Lengyelország közötti kapcsolatok erősítését a Magyar Szocialista Párt alapjaiban véve támogatja. Nem szeretném megismételni Répássy képviselő úr szavai…
T/18007 A sportvállalkozásokat érintő egyes adózási tárgyú törvények módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mind a vezérszónokunk, mind frakciótársaim már, mondhatjuk úgy, hogy eléggé alaposan, eléggé mélyen kivesézték ezt a törvényjavaslatot, mármint a szakmai oldalát. Természetesen arról is szeretnék majd néhány…
H/17788 A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő határozati javaslat egy hazug állításokkal mesterségesen felnagyított probléma megoldásának látszatát keltő, de arra valójában alkalmatlan politikai eszköz, pol…
H/17788 A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót és a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A délelőtt folyamán a vezérszónoki felszólalásokban már sok mindent elmondtunk az ellenzéki képviselők részéről. Fideszes képviselőtársaim most nem szólalnak meg, ezért egyébként most is csa…
H/17788 A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi felszólalásomban említettem már, hogy ez az egész egy politikai boszorkányüldözés, mármint az előttünk fekvő határozati javaslat, és ami ezt még azért alátámasztja, arra még egy érvet szintén hadd…
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Van az a régi mondás, amely szerint klasszikusokat csak pontosan idézzünk; én most nem leszek pontos, csupán egy analógiát vonok. A jegybankelnök egy parlamenti válaszában, egy felszólalásra adott válaszában…
T/17779 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás, valamin…
T/17780 Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Bosznia és Hercegovina közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült Jegyzőkönyv kih
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Bosznia-Hercegovina közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Eu…
A/17859 Van-e megrendelés a fideszes bűnügyek eltussolására?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Elfogadom, természetesen.
A/17859 Van-e megrendelés a fideszes bűnügyek eltussolására?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! A jogszabályt, amit felsorolt, ismerjük, csak azt szeretnénk kérni, hogy tartsák is be ezt a jogszabályt. Tehát önöket kérjük arra, hogy tartsák be ezt a jogszabályt, mert mi ismerjük. A kérdés egyértelmű: tett…
T/17352 A kormányzat által indokolatlanul magasan tartott energiarárak igazságos csökkentése érdekében a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP-frakció kezdeményezte az előttünk fekvő napirendi javaslatot. Roppant egyszerű, rövid és velős lehetnék, ha azt mondanám, hogy arra akarjuk rábírni a kormányt, hogy csökkentse a gáz árát, de azért ez…
T/17567 Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevételéről készült Jegyzőkönyv kihirdetésé
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodást 2006-ban írták alá Luxemburgban, és 2009. áp…
T/17305 A Magyarország Kormánya és Maryland Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót és a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő javaslatról államtitkár úr adott egy szakmai, mondjuk úgy, hogy bevezetőt az expozéjában, majd azt követően L. Simon…
T/17301 A Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a diplomáciai ingatlanok jogi helyzetének kölcsönös rendezéséről szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy jegyzőkönyv kihirdetéséről szól, amely rendelkezéseinek értelmében a kölcsönösség jegyében a varsói magyar diplomáciai ingatlanok tulajdonj…
T/17302 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Afganisztáni Iszlám Köztársaság közötti partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodás kihirdetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Tanács 2017. február 13-án határozott úgy, hogy aláírja az Unió és Afganisztán között kötendő partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodást, és erre az aláí…
T/17304 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele
DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy jegyzőkönyv kihirdetéséről szól, amely az Európai Unió és a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműk…
T/17312 A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény és a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXXIV. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Beszélgetünk itt technikai kérdésekről gyakorlatilag, meg arról, hogy mi a hatályba léptetés időpontja, meg milyen időpontokat változtat meg ez a törvény, holott mindannyian tudjuk, hogy miről szólt az erede…
T/15777 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót és a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem jelentkeztem volna szólásra, ha nem hallgattuk volna most meg államtitkár asszonynak a győzelmi jelentését a sporttal és a taóval kapcsolatos törvényről. Éppen ezért kell hogy n…
T/15427 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szűcs Lajos képviselő úr felhívta a figyelmünket arra, hogy nyomjunk nyugodtan gombot, ha esetlegesen vitába akarunk vele szállni. Én meg nem vitába szállok vele, mert egyetértek vele. Azt mondta, hogy ez a költségvet…
A/16087 Újra idegen tollakkal ékeskedik a kormány?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én is akkor megtisztelem a miniszter urat azzal, hogy azt gondolom, gyakorlatilag minden uniós finanszírozással kapcsolatos program esetében naprakész információkkal rendelkezik, és egy ilyen témát érint a kérdé…
A/16087 Újra idegen tollakkal ékeskedik a kormány?
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ezért remek műfaj az azonnali kérdés, hiszen kérdés-válasz és viszonválasz-viszonválasz lehetséges. Azért volt az azonnali kérdésemnek ez a címe, hogy idegen tollakkal ékeskedik a kormány, ugyanis információim szerint, reméltem, hog…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, a költségvetésitörvény-javaslat az igazságtalanság és a korrupció javaslata. Azért az igazságtalanság javaslata, mert az a torz társadalompolitika és az a kificamodo…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár urakra szeretnék reagálni. Számomra megnyugtató, ha Nagy államtitkár úr azt mondja, hogy az erdőket nem kívánja eladni a kormány. Sajnos, meg kell jegyezzem, bár államtitkár úr szakmai hozzáértés…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat roppant egyszerűen fogalmazva egy átrendezést próbál megoldani, ezt reklámadónak hívják, de gyakorlatilag a gazdaság vagy a gazdasági élet egy területén, egy szegmensén a ko…