620 felszólalás
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2023-as büdzsé önök szerint rezsi- és honvédelmi költségvetés, ezzel a fókusszal készült, és ebből megállapíthatjuk, hogy sajnos nem az egészségügy költségvetése. Től…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszor láttuk az elmúlt időszakban, hogy amit önök mondanak, és a valóságban ehhez képest miként van, az sokszor szöges ellentétben van (Rétvári Bence: Bezzeg a Jobbik!), az önök által elmondott…
I/289 Lesz-e pénz a kórházi adósságrendezésre?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nincs év, hogy ne kelljen végignézni azt a jelenséget, amelyben a kórházak és állami rendelőintézetek adóssága ütemesen gyarapszik. Ez a rendszer évente 40, illetve 70 milliárd forint közötti adóss…
I/289 Lesz-e pénz a kórházi adósságrendezésre?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem áll módomban elfogadni a választ. Sőt, van abban valami megmosolyogtató, amikor az a kormány próbál minket átláthatóságból oktatni, amely a veszélyhelyzetet veszélyhelyzetbe nyújtva 45 plusz 45 napig titkolja az adatokat, ha teheti, a k…
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ezzel szerettem volna kezdeni a felszólalásomat, de engedjék meg, hogy Hollik István egyetlenegy felvetésére, mondatára reagáljak. Ő azt mondta, hogy a korábbi fe…
A/195 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Igen, elfogadom.
A/195 Mit gondol erről, Miniszter úr?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Az egyszerűsített foglalkoztatás közterhének a százszázalékos emelése semmilyen viszonyban nem áll ‑ és nem is tekinthető annak ‑ a háború okozta válsággal és az extraprofittal arányban. Azok a vállalkozók, akik ezt meg fogják fizetni, jell…
K/150 Hogyan tovább Honvédkórház?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Pintér Sándor miniszteri meghallgatásán még nem tudott arra választ adni, hogy a Honvédkórház mely minisztérium irányítása alá fog kerülni, tekintettel arra, hogy az egészségügyért felelős miniszte…
T/47 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elismerve a kormány mindenkori jogát, hogy a kormány szerkezetét és felépítését meghatározza gyakorlatilag szabadon, tárgyaljuk ma ezt a vitá…
T/48 Egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi ... törvényhez kapcsolódó módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nem kívánom megismételni, amit a délelőtt folyamán a vitában elmondtunk, ami a minisztériumi struktúrával kapcsolatos volt. A mostani törvényjavaslatt…
T/25 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása T/26 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban nem állunk vitában senkivel és ez nem kérdéses, hogy Magyarországnak az orosz agresszió által, az ukránokon végzett agresszió által és…
T/27 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon örülök neki, hogy talán a végéhez közelít a veszélyhelyzet és a veszélyhelyzeti felhatalmazásokat lezáró törvényjavaslatok és az itt áte…
Napirend előtti felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szögezzük le rögtön az elején, hogy mindannyian ‑ és ez Magyarország egyedüli és közös érdeke ‑ a háború békés lezárásában és az efelé tett valódi lépésekben vagyunk érdekeltek. Enged…
Napirend utáni felszólalások
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Helyesen 1745. május 6-a ez a dátum, ez egy szót, egy latin szót jelent, mégpedig a redemptiót, a redemptio pedig azt jelenti, hogy megváltás. Minden bizonnyal a levezető elnök úr is ismeri ezt a szót, illetve ismerős lehet, hiszen mindenkinek, a…
T/17671 A veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Nem tévedett abban sokat, hogy egyébként volt korábban képviselőtársuk, ha jól emlékszem, Kecskemét környékéről, aki Lukács László néven volt, de Lukács Lászlókról tudunk, nem csak a Tankcsapda énekeséről, ismertekről. Magyaro…
K/17533 Mit tesz a Kormány, hogy megvédje a Tisza-tó élővilágát a rongyrázóktól?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Koronglövészettel szennyezték a Tisza-tavat azok a vadászok, akik a strandszezon nyitásakor egy Natura 2000-es területen, a szigorúan védett ramsari övezettől légvonalban alig 300 méterre fészkelő…
T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Vitán felül áll, hogy a fegyveres védelmi rendszernek a szabályozása összhangban áll azzal a kényszerhelyzettel, amit a biztonsági változások indukáltak…
T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A salátatörvénnyel kapcsolatosan egyetlenegy dolgot szeretnék kérdezni és egy kérdésre választ kapni, miszerint milyen módon fogja érinteni az…
T/17429 Az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitásnak a határok, a vízumügy, a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, valamint a menekültügy és a migráció területén történő megteremtése érdekében egyes törvények jogharmonizációs célú módo
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valahol ott folytatnám, ahol képviselőtársunk abbahagyta, amikor leült és azt mondta, hogy ez egy nagyon fontos jogharmonizációs feladat. Akk…
I/17444 Hány szemkilövetőt rehabilitált az Orbán-kormány?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a koronavírus-járvány miatti kommunikációs csatazajt kihasználva hozzálátott a kórházak átszervezéséhez. Több osztály átszervezését, kórházi ágyak százas számú teljes felszámolását viszi…
I/17444 Hány szemkilövetőt rehabilitált az Orbán-kormány?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Pont ezt a képmutató választ vártam államtitkár úrtól. Önöknek ebben áll az egész politikája, hogy mondanak valamit, és a képmutatás magasiskoláját végzik el. Önök ugyanis azok, akik a magánegészségügyet építik a múlt embereivel, például Kóka János…
H/17271 A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani határozati javaslatnak a benne foglalt érdemi részével a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyetért. A következők mentén terveztem el…
T/17273 A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a közös államhatáron lévő közúti határhidak és határút-szakaszok üzemeltetéséről, fenntartásáról és rekonstrukciójáról szóló 2017. szeptember 14-én, Budapesten aláírt Megállapodást m
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nagyon világos és a néppárti, konzervatív Jobbik régi, töretlen álláspontja, hogy minden ilyen kezdeményezést támogat, nemcsak arra való tekintettel, hogy ma…
T/17279 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A veszélyhelyzet immáron sokadik meghosszabbításával kapcsolatosan több olyan törvényi teendő is volt, amivel szembe kellett néznie a parlame…
T/17279 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépéséről
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak a történelmi hitelesség jegyében szeretném elmondani, hogy ki miért nem szavazott meg felhatalmazást. Az első felhatalmazásnál eléggé nyilvánvaló volt, hogy hibás és rossz volt az, hogy a kormány azt mondta, hogy ő nem tesz egy ol…
T/17053 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést, hogy egy icipicit késve érkeztem meg, de a vezérszónoki körről természetesen nem maradunk le. Azért is fontos, hogy a vezérszónoki…
T/17054 Egyes belügyi tárgyú törvényeknek az Alaptörvény kilencedik módosításával, valamint a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvénnyel összefüggő módosításáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A gránitszilárdságú Alaptörvény kilencedik módosítása hozta azt a helyzetet, miszerint 2023. július 1-jétől a védelmi intézkedések és a különleges jog…
T/16367 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim, illetve Államtitkár Asszony, aki szintén megtisztelte jelenlétével a vitát! Bajkai képviselőtársamnak egyből válaszolnék: én nem érzem magam…
T/16221 A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Ahhoz kétség sem fér, amit a miniszter úr is, illetve az előttem szóló fideszes vezérszónok is elmondott, hogy a XXI. század valóban új kihívások elé ál…
K/16113 Mi az oka az egyre gyakoribb személy elleni erőszakos bűncselekményeknek a Nagykunságban, illetve a Tisza-tónál?
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2021-es év nem indult túl jól szemmel láthatóan a Nagykunságban, illetve a Tisza-tó környékén, ugyanis egyre gyakoribbá váltak az olyan bűncselekményekről szóló híradások, amelyek személy elleni erőszakos bűncselek…