159 felszólalás
A/7559 Mit gondol erről, Elnök úr?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdéseit. Ha megengedi, fordított sorrendben válaszolnék, mert azt gondolom, hogy az egyikből következik részben a másik is. Bevallom, megtisztel a kérdésekkel, de nem l…
A/7559 Mit gondol erről, Elnök úr?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Igen, én egyetértek, jobb az önkéntesség, jobb az önkéntes kamara, de a legjobb egy jól működő kamara. Ilyen van a szomszédunkban, Ausztriában, ahol ugyan kötelező a tagság, de egészen…
A/3549 Miért részesülnek a 3 gyermeket felnevelt nők 20%-kal alacsonyabb nyugdíjban, mint gyermektelen kortársaik?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Nemzeti Bank három dokumentummal próbálta és próbálja folyamatosan Magyarország fenntartható felzárkózását segíteni. Az elsőt 2016-ban publikáltuk ‑ Versenyk…
A/3549 Miért részesülnek a 3 gyermeket felnevelt nők 20%-kal alacsonyabb nyugdíjban, mint gyermektelen kortársaik?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek azzal, hogy minden gondolatot ide kell tenni az asztalra. Még egyszer: bővülő népesség nélkül nem lesz magyar gazdasági siker, és ha nincs gazdasági siker,…
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselő Hölgyek és Urak! Először is a hölgyeket szeretném a mai nappal tisztelettel köszönteni; nagymamákat, édesanyákat, lányokat, hölgyeket az összes férfi,…
B/16079 A Magyar Nemzeti Bank 2020. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17503 A Magyar Nemzeti Bank 2020. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A Magyar Nemzeti Bank 2020. évi gazdálkodásáról és működéséről részletes éves jelentés készült, mindenki által elérhető. Tiszt…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a napirendi pont előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a lehetőséget. Nagy megtiszteltetés számomra és az egész magyar nemzeti banki közösség számára, hogy a tisztelt Ház előtt beszámolhatok a magyar jegybank…
B/6066 A Magyar Nemzeti Bank 2018. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/8144 A Magyar Nemzeti Bank 2018. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a napirendi pont előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Magyar Nemzeti Bank 2018-ban, mint ahogy 2013 óta minden évben, sikeresen és eredményesen működött. Sikeresen, mert a törvényben rögzített mindhárom mandátumát t…
A/6693 Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Növekedési Hitel Bank egy, a pénzügyi rendszer 1 százaléknál kisebb szereplője, de itt nem mennyiségi, hanem minőségi kérdések felvetésével ön azt kérdezi, hog…
A/6693 Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Még egyszer, és ugyanaz a válasz: 2018 augusztusában mindenki számára, az összes pénzügyi fogyasztó számára, ezen belül a Növekedési Hitel Bank összes ügyfele számára…
A/6696 Mégis van devizahiteles probléma?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megerősítem a Magyar Nemzeti Bank alelnökének múltkori kijelentését: Magyarországon 2014 végével a háztartásidevizahitel-probléma megszűnt. Ezt megelőzően, 2005-2010 között a f…
A/6696 Mégis van devizahiteles probléma?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Még egyszer: ön ‑ talán véletlenül ‑ összetéveszti a késedelmes adósok vagy a nemfizető adósok, akik forinthitellel rendelkeznek, ezeknek az adósoknak a helyzetét rendező javaslatokat.…
A/6437 Vajon miért buknak sorra a NER-nek kedves bankok?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy azonnal azzal kezdjem, hogy örömhírként bejelentem, hogy nem buknak sorra Magyarországon a bankok, sem nagyok, sem közepes, sem kis bankok, hiszen a Növe…
A/6437 Vajon miért buknak sorra a NER-nek kedves bankok?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Tehát nem buknak sorra a bankok. Nem értelmezhető a pénzügyi rendszer, ezen belül a Magyar Nemzeti Bank és a felügyelet szempontjából egy NER-szerű kifejezés. Ha értelmezhető lenne, akkor az lenne…
B/26 A Magyar Nemzeti Bank 2017. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2024 A Magyar Nemzeti Bank 2017. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a napirendi pont előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek! Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen, elnök úr. Öröm és megtiszteltetés, hogy itt lehetek, beszámolhatok a Magyar Nemzeti Bank 2017-es működéséről. Ör…
A/17857 Rokonok haverok és mások 5?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön most már hónapok óta, lassan évek óta előáll egy-egy ötlettel, újságban olvasott hírrel, és azt igaznak véli, és ezzel vádolja vagy a Magyar Nemzeti Bankot, vagy annak elnökét, vagy az elnök…
A/17857 Rokonok haverok és mások 5?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ami a pert illeti, még egyszer, ön megvádolta a jegybank elnökét ‑ jelen pillanatban jómagamat ‑ és a családját, hogy ellopott 267 milliárd forintot. Tette ön ezt nem…
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a napirendi pont előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a lehetőséget. Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy amint Magyarország és a magyar kormány, úgy a magyar jegybank, a Magyar Nemzeti Bank is 2016-ban ere…
A/17381 Rokonok, haverok, és mások 4.
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt vártam, hogy a rokonokkal foglalkozik (Dr. Bárándy Gergely: Azt is tettem!), és örömmel válaszoltam volna arra a kérdésére, hogy kinek hány rokona…
A/17381 Rokonok, haverok, és mások 4.
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Újabb sorozatot hallottunk a hamisságokról. (Dr. Bárándy Gergely. Cáfold meg!) A jegybankban nem kétszer vagy két és félszer annyian dolgozn…
A/15621 Új kihívás?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hát, ön elvonult a csatatérről. Ön ugye, hetekig-hónapokig firtatta, amit ön nyilván jobban tud, mint mások, hogy hogyan is volt ez az amerikai ügyvivő által…
A/15621 Új kihívás?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hát igen, ön akkor most visszatért a bűncselekmény helyszínére, érintette azt a bizonyos nagy országot. Ó, van ám még más nagy NATO-tagállam! (Derültség az ellenzéki padsorokban. ‑ Burány Sánd…
A/15115 Rokonok, haverok és mások 3.
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Halljuk!) Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Fájdalommal megtört szívvel kell megállapítanom, hogy ön nem kérdezte meg, hogy hol lakom. (Derültség, közbekiáltások az MSZ…
A/15115 Rokonok, haverok és mások 3.
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A szomorúságom, ha lehet, még egy kicsit mélyült. Ugyanis ön továbbra is kérdésbe öltöztetett blöfföt, füllentést és hazugságot ad itt elő. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP…
A/15413 Családbarát intézmény az MNB?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Engedje meg, hogy örömmel tájékoztassam arról, hogy egy elképesztő sikertörténet az MKB privatizációja. Hiszen… (Felzúdulás az ellenzéki padsorokból. ‑ Szilágyi…
A/15413 Családbarát intézmény az MNB?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Hasonló módon örömmel tájékoztatom arról, hogy az adófizetőknek egyetlen fillérjébe sem került… (Korózs Lajos: Jaaaj! ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Hát kinek a pénzé…
A/14490 Mit gondolt Elnök Úr 2?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön megismételt egy kérdést, amelyre nagyon sokan egybehangzóan válaszoltak, és a válasz igen volt. Igen, Magyarországon egy külföldi szövetségesünk a budapesti n…
A/14490 Mit gondolt Elnök Úr 2?
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tudott-e ön arról (Derültség az ellenzéki padsorokban. ‑ Dr. Varga László: Mi van ilyenkor?), hogy Róna Péter, mert ön nem áll törvény felett, tehát önnek fel le…
A/14194 Hogy gondolta ezt Elnök Úr?!
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Már azt hittem, hogy megfeledkezett lebénult, lesántult lováról, miszerint egy szegény jegybankelnök hol lakik… (Közbeszólás az MSZP soraiban: Miért, hol lakik?…
A/14194 Hogy gondolta ezt Elnök Úr?!
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondja, hogy pártállástól függően gondol valaki ezt vagy azt 2014 őszéről vagy 2015 elejéről. (Dr. Bárándy Gergely: Meg se említettem ilyet!) Hallgassuk ezért…